Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-19 / 42. szám

áiljon-e azért, hogy a mi csak nem rég jó volt, és ma már nem az, merevül megtartsuk ? oh bizonynyal n e nt ez értelmezése az igaz protestantismusnak. Nem első küzdelem, nem első átmeneti korszak az, melynek mi most tanúi s talán tényezői vagyunk. Ha egy Szánthó a XVI-ik században ugy vélekedheték, hogy a katholikusok sülyedésöket az iskolák hiányának köszönhetik, s nem minden fájdalom nélkül tette párhuzamba saját felekezete állását a protestánsokéval; ha egy századdal később a puritán Tolnay, s az ügynek egész lelkesedéssel élő Apácai a nagy fejedelem által megkezdett, de félbehagyott nyomokon haladni akarva, nemcsak hirdették az uj eszméket, de azoknak kivitelére élelöket is áldozák; s ha megint egy századdal később a legnagyobb elnyomás korszaka sem tudta a nevelés ügyét lesülyeszteni: szemünk előtt, kezeink közt lássuk-e azt véghez vinni? — Egy ember élete rövid; egy iskoláé örök. Hát a mi nevünkhöz? hát korunkhoz legyen kötve a legszégyenletesebb folt, mely bennünket érhet ? Mi, kik egy nagy vihar előtt ráztuk le magunkról az iskola porát, tanúi valánk, hogy a szabad nevelés, haladás a korral, s a jeles és kitartó emberek zászló-lobogtatása magas szellemi műveltséget, lángoló hazafiságot s becsszomjat és tevékenységet hozott létre felekezetünk ifjúságában. Bizonyos fensöség a magas műveltségben egy más felekezet által, nem minden irigység nélkül szemlélteték. A vihar sokat, mi régi, elsodort; sokat, mi uj meggyökereztetett, s ma már ifjaink, ha körültekintenek nem azt szemlélik, mit mi szemléltünk, midőn ifjak valánk. Erőfeszítés, kitartás, áldozat egy évtized alatt az elmaradottakat magasra emelte, s most nekünk kell utána törekedni, vagy legalább a párhuzamot velők fentartani. Bizonynyal a felforgatás semmiben sem jó s egy nevelési rendszer, mely mellett századok tanúskodtak, mielőtt eldobatnék, méltó, hogy vizsgálat tárgyává tétessék. De vannak eszmék, melyeken semmi megfontolás sem segit, s ha az idö itélt, az elmaradás egy jelentésű a sülyedéssel-A protestantismus maga soha sem származott volna, ha minden ember csak fényét tekinti a papismusnak; s ha a protestantismus akkor protestatio volt a maradás ellen , ina az emelkedésnek protestáltassunk vele ? s ha régen a nevelést verték békóba, elitélvén a szadad nevelést, ma a neveléssel foglalkozók lábára tegyünk békót, elitélvén a szakrendszert ? Tudom , hogy az eszmék inegérlelésére idö kell, de azt is tudom, hogy gyakran lassú várakozásra nincs idö. A protestantismusnak kiváló előnye volt, hogy az idők intőszózatát megértette; távol a túlságtól, rendeltetése vagy ha ugy tetszik — ösztöne , mindig kimutatta a helyes irányt, melyen haladnia kell, rávezette a percre, melyben » kor eszméit létesítenie kelle. Mindig és minden körülmények közt, mintha egy felsőbb missio tolmácsa lett volna^ helyesen itélt, bámulandó tapintattal választott az eszközök között, s ernyedetlen kitartással haladt clébb-elébb, a civilisatio, s im ezzel egyértelmű, a tudomány utján. Mióta csak philosophia a contemplatio felébe emelkedve az exact tudománvokat is körébe vonta, mindenütt uj életet látunk. A látkör szélesült, az ismeretek hihetetlen arányban növekednek, a tudománynak majd minden ága uj alapokra lön fektetve, s még az általános műveltség alapjait is biztosabban nyerheti még a gyermek is szakember kezeiből. Valóban e tétel oly egyszerű és oly igaz, hogy bámulnunk kell hogy valaki által hogyan vonathatik kétségbe? és mi küzdenénk ellene, mig körülöttünk azok, kiknek túlszárnyalásától tartanunk kell, oly hévvel alkalmazzák azt. Ugy hiszem az, ki eszméivel tisztában van, ki nyugodtan tud maga körül tekinteni, ezt tenni nem fogja. — Múltja nem engedi, a jövő óva int. Csünghetünk előszeretettel a régi képein, de ez előszeretet ne tegyen elfogulttá. Be kell látnunk, hogy ha az ismeretek szélesbedését fel akarjuk ölelni, az erők szaporítására van szükség. Mások az arányok ma, mint hajdan voltak, s mások, nagyobbak az idő kívánalmai is. A latinul tudás helyébe lépjen classicai miveltség, s ez egyeztessék ki az exact tudományokkal, végrehajtva hivatás és készülettel biró férfiak által. Mert az erők összezavarása itt egyértelmű a nevelés szántszándékos megbuktatásával, mi célja lehet ugyan egyes rabulistának, de nem volt és nem lesz célja a helyesen felfogott protestantismusnak, mely nemcsak a lényeg, hanem a forma kérdései megoldásában is mindig és mindenkoron mély bölcseséget s kiváló tapintatot tudott tanusitni, s mely a célszerű ujitás hátráltatását érdekével összeegyezhetönek nem tartja. Még néhány szót kiválóan önökhöz akarok intézni ifjú barátim. Semmi küzdés, az eszméknek semmi harca nem volt eddigelé, mely önök emelkedésének útját állotta volna, s meggyőződésem, hogy nem is fog lenni. Mig a küzdő felek eszmékért harcolnak, mely meggyőződésből folyt, kötelességöket teljesitik, s a beállott változás csak előnyére volt önöknek. De ha önök tisztában vannak azzal, hogy most vetik meg jövendő tudományosságok és miveltségök alapját , melyre építhessenek, segédkezet kell nyujtaniok azoknak, kik önök előtt e tudományosság és miveltség útját feltárják. A szabad nevelés és szakrendszer előnyei testté lenni nem fognak, ha önök a semmit nem tevés kényelmesebb útját választják. A szabad nevelést nem magyarázhatják önök a semmit nem tevés szabadságára, s a szakrendszer nem a fegyelmetlenség kibúvó ajtaja : e kettő együtt az ismeretek szélesebb látköre mellett a gondolkodás önállóságára vezeti önöket. Be kell ezek mellett látniok, hogy édesebb, ha a kötelesség teljesítésére parancsszó helyett saját hajlamuk vezérli önöket, s a jó uton nem a szigortól féltökben , hanem öntudatok nyugalmáért maradnak meg. Mert ifjú barátim, csak akkor éltünk igazán, helyesen, ha kötelességeinket teljesítettük, s ha önék ezt ifjú korokban megszokják, mint férfiak nem fogják tehernek tekinteni. Kiválóan még egyébnek is kell önöket ösztönözni, a kötelesség utján maradásra. A magyar, ez elszakadott, testvértelen ága nemének közepette idegen elemeknek számban megfogyva áll. Mig abból állott missiója, hogy duló csaták árán befejezze és feltartsa a népvándorlást, feljesité, 84*