Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-19 / 42. szám

liosszufalusi nép megszaporodván, minden hétnek bizonyos napján megkívánta azt, hogy a csernátfalusi pap Hosszufaluba menjen, és ott isteni szolgálatot tartson. A mi öregeink jól emlékeznek reá, hogy a pürkeretzi pap szintén ily formákig járt minden hétnek bizonyos napjain isteni szolgálat végett a tatrangi kisded templomocskába, mig 1686-ik esztendőben Tatrang Pürkeretztöl elszakasztatnék és magános ecclesiává lenne, melyről lásd a tatrangi ecclesiának históriáját, Mind e mai napig is látjuk, hogy a pürkeretzi pap Zajzonba a hétnek bizonyos napjain isteni szolgálat végett felmegyen, a hol csak 1759. esztendőben épittetett egy kisded templomocska, holott ezelőtt mindenkor csak bizonyos háznál volt isteni szolgálat, Az ilyen isteni szolgálatnak folytatása végett Hosszufaluban is elkerülhetetlenképen megkívántatott, hogy a Sanctuariumnak két odala küljebb vétetett és napnyugotra nyújtatott kőfalakkal ugy megbővittetnék, a mint most találtatik a templom tágassága. E pedig volt a Keformationak előtte jó darab idővel, jóllehet esztendeit meg nem határozhatjuk. Végre Hosszufalu annyira megszaporodván, hogy már maga erejéből papot és mestert eltarthatna, ha szintén az eleintén fundált, csernátfalusi, krizbai, apátzai ecclesiáknak példájok szerint az ő határjókról a fél dézma a papnak ki nem adatnék is (a minthogy máig sem adatik meg), a csernátfalusi anya-ecclesiától egészlen elszakasztatott és mindenféle dézmáját a király számára kiadván, maga fizetésén kezdett papot és mestert tartani. Igy kellett azért a templomnak alacsony fedelét is elhányni, a kőfalakat magasabban épiteni, hogy a kőfal mellett az ifjúságnak kart is építene, és végre igy kellett a Sacristiat is a templomnak napnyugoti dél felől való oldalához ragasztani. Mert ha a sanctuariummal és a templom derekával együtt épittetett volna, az oltárnak ellenében által, mint a reformatio előtt épittetett minden templomok példája mutatja. De Hosszufaluban a már régtől fogva álló sanctuárium a sacristiának észak felől való építését meg nem engedte. Ez ellen pedig nem lehet azt említeni, hogy az apátzai templomnak semmi segestyéjének nyoma nem látszik, mert az apátzai templomnak ingoványos helyen való fundáltatása miatt a sanetuariumot egy néhány izekben kénytelenitetvén újonnan fundamentomából felrakni, a sacristia rég óta elrontatott, és soha fel nem épitetett. 13. §. Ezekből könnyen észrevehetjük, hogy a liosszufalusi templom szinte oly fundámento-111011, mint most áll, a reformationak előtte is megvolt, es hogy Hosszufalu az ő egyházi szolgáit maga tulajdon kepe és pénzbeli fizetéssel szintén ugy tartotta, mint e mai napon tartotta, azt az egyet kivévén, hogy a falunak derekán kíilyel valami lakosok, valami lent és kendert vetettenek, ugy mint pázsinton lakók, a liosszufalusi határon vetett kender és len dézmájokat nem a földes uraknak, hanem a papnak szokták volt adni. Ezen rendtartás szüntelen fen is állott mind 1738. esztendőig. Ekkor pedig egy álnok vádaskodó Köpe András nevü hosszufalvi falnagy (kit az Isten végtére irtóztató szegénységre juttatott), akarván hűségét a méltóságos gubernialis consiliarius és brassói birónak Iíerberch Scheim Sámuel urnák mutatni, néhai tiszteletes Privigyei Márton liosszufalusi prédikátort méltatlansággal vádolván, azon kevés kender és lenbeli dézmácskának elfoglalására reá birja, mely azután soha többé ki nem adatott. 14. §. De hogy a liosszufalusi templomra visszatérjünk, annak régiségét mutatja a segestye is. Mert ha a fundatio a reformátio után kezdődött volna, mi szükség leszen vala segestyét épiteni a templomnak délfelől való oldalának napnyugati farához; holott a reformatio, a mely segestyéket épitve talált, azokat mint közdolgokat megtartotta, de a hol nem talált, nem is épített, mivel szükség reá nem volt. Ama barcasági, sőt egész erdélyországi nagy evang. magister Hontérus János brassai főpap és inspector idejében 1544-ik esztendőben, midőn a hétfalusi ecclesiák visitáltatnának. már akkoron is Hosszufaluban ev. pap és mester találtatott, melyről irt boldog emlékezetű Harnung Márton brassai főpap és inspector az ő Enchiridionában. 15. §. Ugyaninnen láthatjuk azt is, hogy mindjárt a reformátio kezdetében a liosszufalusi ecclesia a hétfalusi több ecclesiákkal egyetemben reformálódott, és az orthodoxus lutheránismust bevette légyen, mert már az időtájban Zvinglius, Oecolampadius, Carolstadius és Calvinus több társaikkal egyetemben a hitnek némű-némű nagy czikkelyeiben Luther Márton értelméről ellép-