Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-21 / 38. szám

egyik azon lelkes buzgalommal fogott hivatása betöltéséhez, mely buzgalom nem marad el azoktól, kik tudják, hogy elkezdett pályájukon haladhatnak s munkáik kellően méltányoltalak. Még csak állomásukat nem biztosította eléggé a kevés fizetés. Végre ezen is javítva lett némileg azáltal, hogy a mostani rendes középtanodai tanárok fizetése, körülbelül 1854 körül, 630 o. é. frtra emeltetett. Még ez is kevés ugyan az évenkint dráguló városi éleihez és ahhoz m^rve, hogy legalább egy tanárnak kötelessége az irodalmat lehetöen, minden ágaiban pártfogolni, és magának is az egyes tanszakok művelésében tettleges részt venni. — Kevés díjazás mellett pedig ez nem törlénhetik. — Node reményijük, majd ezen is orvosland az atyailag gondos egyházkerület, mihelyt az építkezés által zavarba jött pénzviszonyai az óhajtott biztos alapot elérték. Megemlékezendik még az emlékében is nagyra tisztelt néhai Mártonának e tárgybani szavaira ; és magáévá fogja tenni a „Magyarország" folyó évi 143. számában, egy r. kath. tanártól megjelent értekezés következő tételét: „Ha a tanároktól megkell kivánni, hogy minden idejüket a tudományoknak és iskolának szenteljék: akkor ugy kell őket fizetni, hogy privát keresetre ne szoruljanak" és ne kénytelenittessenek jobb jövőt igérő ujabb állomásokat keresni. Egy éve, hogy középtanodánkban ismét oly tanerők alkalmaztatnak, miknek elhagyása már régóla szükségesnek éreztetett, s másokkal fölcserélése sikerrel történt. Az 1861. máj. 23 —26-iki füredi kerületi gyiilés 31. ponlja alatti végzése szerint, s még inkább az aug. 26-iki győri határozata után, a gymnásium 3 alsó oszlályában, évenkint változó, végzeit ifjakból választott tanitók „segédíanár"i címmel működnek. A pápai kerületi főiskola tehát e tekintetben ott van jelenleg, a hol Magyarhon prot. iskoláinak egyike sincs ; mert most mindenütt, még az egyházmegyei gymnásiumokban is, állandó rendes tanárok kezén van a a tanitás és nevelés. — De annyival inkább van reményünk, hogy a dunántúli 1ielv. hitv. kerület is csak ideiglenesen és rövid időre tért el ezen csupán egymaga által, és pedig egyetlen, kerületi főiskolájában kövelett útra: mivel ezt is csak egy igen korszerű tanszék, a jogtanárság felállitha— tása miatt lelte. Mihelyt hát ujabb pénzforrása nyilhatik, ezen tanilásmód bizonyosan azonnal meg fog szüntetletni. — Különben is a kerületi főiskola hivatása, minden tekintetben mintaintézetté lenni. c) A mi pedig a tantárgyak mennyi- és milyenségét, a tanitás rend és módszerét illeti, következőket szükség az iskola történetéből kiemelnünk. Lácai Szabó József „iskolai tanitó könyv"e világosan megismerteti velünk, hogy mit kivánt a mult század, tehát körülbelül a mult századok, az iskolából kikerült ifjak ismeretétől. Egy kis vallástan, földirat és történelem, szám és mértan, természetrajz és természettan, hellén- és németnyelv mellett majdnem az egyedüli tantárgy volt a latin. A magyar nyelv és irodalom ismertetése pedig épen a legszomorúbb mellöztetésben részesült. Középtanodák hát tökéletesen humanisticus intézetek voltak. 1837 körül kezdődtek meg a humanismus és realismus közti vitatkozások, melyek a kettő lehető egyesitésében végződlek. 1840-től realistico-humanisticus iránya volt a pápai gymnásiumnak, — 1848-tól pedig humanistico-realisticus, mely a classicus nyelveket meglehetősen háttérbe szoritá. A legújabb időben azután beismertetvén az ó-classicus nyelveknek és az azokban letett ókori szellemnek az ifjúi kebel és értelem nemes alakítására nngy szükségessége, oly viszonyba hozatlak a különnemü tantárgyakkal, hogy mindegyik, a korigényeihez képest, megfelelő mennyiségben adassék elő. Igy most annyiféle tantárgy taníttatik egy jólrendezett középtanodában, hogy valóban nem lehet érteni, miként mondhatta a kecskeméti közlöny „Egyház és iskola" értekezésének, és az Egyházi Lap 18C0. 39-iki számában a „nyilt tér"en megjeleni közleményének irója, hogy a gymnásiumban nincsen tudomány. A szaktanodában (u. m. akadémiában) az általánosan bevett tanok tárgyaltattak; most is azok tárgyaltainak, csakhogy nagyobb terjedelemben. Itt is, mint a középtanodában, 1815-ig latin és magyar vegyes tannyelv volt; az ezen évben hozott kerületi gyűlési végzés következtében, majdnem a 3. évtized végéig, kizárólag a latin. Végre a harmincas évek nemzeties mozgalmai itt is folszabaditák a magyar szellemet a latinismus békóitól. A rendszert illetőleg, a gyiiinásiumban egész 1840 ig szoros osztályrendszer volt életben, — 1840—50 pedig szakrendszerrel kevert oszlályrendszer, a mennyiben az osztálylőnök mellett rnég más kél tanitó is működött ugyanazon osztályban. 1851 —GO tisztán szakrendszer alkalmaztatott, — s végre legújabban a 3 alsóosztályban szigorú— a 3 felsőben enyhített osztályremiszer fogadtatott el. Ezekben, a szám- mér- és termész^ttaniaknál, már egy szaktanár is tanit. — S nevelve-tanitási szempontból nem is lehet tagadni ezen tanítási rendszer sikeres voltát. A lanalak a monemonica-catechetica=itariultatva kérdezgető. A bölcsészeli s hittani folyamban mindig szakrendszer volt; ezért is hivatik szaktanodának. Mig a tanerők sokáig hiányosan töltettek be, a tantárgyak osztályrendszeri csoportosítással adattak elő. 1839—40-től vannak a főbb tanszakoknak külön tanárai. Úgy, hogy jelenben a szaktanodában egy történelmi, szám-lermészettani, bölcsészeti, ó-classicus irodalmi, jogi, neveléstani, szentirás magyarázati, rendszeres hittani, egyháztörténelmi és egy segédlanári szék van betöltve. A bevett tanmód az acroamaticamonemoniea-catechetica=elöadva-tanultalva kérdezgető IV. A főiskola történetére vonatkozó utógond o 1 a t o k. Vázoltuk a pápai főiskolának háromszáz éves változatos életét, — és lehetlen volt az isteni gondviselésnek csodálatos működésére nem ismernünk abban, hogy itt Dunántúl, ezen egyetlen ref. főtaninlézet, annyi viszontagságok közt is fenmaradt mostanig s meglehetős virágzásnak Örvend. Valóban szent kötelessége nemcsak a dunántüli helvét hitű, hanem még íz egész ország testvériem indu-