Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-21 / 38. szám

latű keresztyén lakosainak is ezen főiskola buzgó pártfogása. — Mi volt ezen intézet ezelőtt csak hetven évvel is? és a mustármag mennyire felnőtt, hogy most már ágai alatt, 17 napszámosát a tudományosságnak élteti. Láttuk az iskolának időnkint a szerinti alakulását kül és belszervezetében, a mint a vagyoni helyzet engedte és a kor szükségei igényelték. Minden egyes kor, a megelőzött alapján indult ki, és tette javításait az iskola életében. Az csak ritkán történt, hogy ezen javítás ne az intézet előhaladását eszközölte volna. Hátralépésben körülbelül az ujabb kor áll egyedül. És ezen fejlődési folyamat mutatja nekünk elég világosan, hogy a nevelés s tanítás ügye sohasem tekintethetik tökéletesen bevégzettnek. Az emberiség folytonosan halad elő ismereteiben. Igy a tudományos iskoláknak gondoskodni kell, hogy ezen ismeretek az ifjúság által minél könnyebben és jobb eszközök által megszerezhetők legyenek. Ezért hisszük mi azt, hogy a prot. fő és középtanodák nagy részének újból szervezése s javítását is már a közel jövőben találjuk. A főiskola külsőleg, első tekintetre, elég erősnek, nagynak, jólrendezettnek, csinosnak látszik, épen mint tanépülete ; de szorosabban vizsgálva, lehetetlen oly hiányokat föl nem fedeznünk, miknek gyökeres orvoslása után várható csupán az intézet fölvirágzása. — Mindenekelőtt bizonyos zsibbadtság, láthatlan süly nehézkedik a működő élettagokra, mely azokat folytonosan beteges izgatottságban tartja. S ez meg nem szűnik addig, mig azon válaszfal, mi magunk által tartatik fen, a különböző tanártestületek közt. melyet oly meggyőződés idézett fel, milyet a „kecskeméti prot. közlöny" V. füzetében megjelent „Egyház és iskola" állításaiban, továbbá a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 1860. sept. 30-iki számában kibocsátott „Nézetek középtanodáink újraszervezése érdekében" cimü közleményben olvasunk. — Mig a középtanodai tanároknak, állásuk s a tudomány érdekében oly cikkeket kell irniok, milyeket a ,,Prot. Egyh. és Isk. Lap" 1860-iki folyamában P. Szathmáry K. és Ballagi Károly adtak sajtó alá; — mig az iskolák szervezésében szenvedély s érdekszülle oly tanok és elvek érvényesíttetnek, milyenek az 1860. sept. 20 — 24-iki egyetemes helv. hitv. tanári értekezletet az „entwurfisták" szóval terrorizálták; — mig minden egyes, bármi fokú tudományos intézetnek, és az ennek körében felállított elvek szerint működő tanártestületnek az illő teljes elismerés és méltánylás meg nem adatik; — s mig azon elv nem hatja át a munkás tanerőket, hogy „a ki köztetek első akar lenni, legyen mindnyájatoknak szolgája :" addig fáradhatlanul rágódik egy oly féreg az iskola életén, mely a tanerők nyugott öszhangzó működését s igy az intézet erőteljes virágzását akadályozza. — Hát nem vagyunk-e mindnyájan ugyanazon testülettől hívott, ugyanattól (de a munkateherhez képest aránytalanul) fizetett napszámosai a tudományos művelődésnek? nem szabott-e állásunk hivatása, mindnyájunkra egyenlően súlyos és épen nem irigylendő terhekel? miért nem férhetünk hát meg egymás mellett? — Ne keserítsük, ne tegyük még magunk is gyűlöletesebbe tövises pályájú életünket. Nagyon hibás fogalma volna akárkinek is valamely tanintézet jósága, célszerűen rendezettsége megítélésében, ha ennek biztos mértékéül a növendékek minél nagyobb számát venné föl. Az iskola jóságának legcsalhatlanabb záloga a szellemi és erkölcsi életnek minél szélesb körben elterjedtsége. — A szellemi életet kifejti és előmozdítja a tudományok megismerése s elsajátítása után ébredt szorgalmas vágy. — Az mindenesetre örvendetes jelenség, hogy a tanulási vágy talán sohasem volt oly erős főiskolánkban, mint napjainkban. Az ifjúság jelentékeny része versenyez egymással a szorgalomban. — De másrészről fájdalommal kell beismernünk az ifjúság tettei és magaviseletében veszélyesen terjedő betegségnek nyilatkozatait, mik az erkölcsiélelet veszélylyel fenyegetik. Igy a köztiszteletlenség, durvaság, különnemű hamisításokban jelentkezett csalás, szószegés, birtoksértés, rosz helyek látogatásában fölszedett titkos betegségek, s egyebek, világos kórjelei a bajnak. — S mindezek ellen legbiztosabb, egyetlen, gyökeres orvosság a szigorú fegyelem volna. Most nincsenek elegendő és elég szabatossági! iskolai törvényeink, — a mik vannak, azok sem egyenlő erélylyel foganatosíttatnak mindenkitől. Nagy betegség az minálunk, hogy egyesek fiainak sokat elnézünk, hogy egyes, általunk tisztelt férfiainknak, az iskolai törvényekkel mitsem törődő s hanyag fiait szelídebben szokjuk büntetni és az osztályban visszarnarasztani nem merjük. — Hogy tehát iskoláink ne legyenek dissolulák: hozassanak szigorú, határozottan körülirott, világos törvények, melyek ellenében mindenki egyenlő legyen, mint a legjobb köztársaságban, s melyek által épen abban mutassuk meg tiszteltjeink gyermekei iránti jóakaratunkat, hogy őket — ha rosszak, hibások — idejekorán vezessük az erény követésére. Ime ezek s ilyenek voltak gondolatjaim, midőn főiskolánk múltját és jelenét áttekintettem. Igaz lélekkel elmondhatom, hogy nagyító üveget nem használtam. S mint hajdan a hét görög bölcs egyike azon szép igazságot tevé föl, hogy csak ugy szabályozhatja az ember helyesen tetteit s életét, ha ismeri önmagát: én is, ily szándékból tártam fel intézetünk életmüködési irányát, hogy a hol talán hiba, kóranyag lelhető, az fölismertetvén, még idejében eltávolittathassék. A főt. dunántúli helv. hitv. egyházkerület mindig atyai szeretettel gondoskodott egyetlen főiskolájáról : bizonyosan most sem fog késni gyűlésein az iskolaügyet lelkiismeretesen elővenni, midőn a még csak csirájában élődő bajon, üdvös törvények által, azonnal segitend. Hiszen néhai Pázmándi Dienesnek 1837-ben mondott örök igazságú szavai szerint „iskoláink és kivált leányiskoláink virágzása oly szoros kapcsolatban van szent vallású n.k fenállásával, hogy ez ama nélkül, mint tünemény, régen sírba szállott volna." Pápán, augusztus elején, 1862. Szabó Károly.