Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-14 / 37. szám

kornál, mely az emberi életnek költői kora, az ifjúságnál? Kollárnak föllépte is gyújtó szikra gyanánt hatott számos szláv ifjúra, de korosabbakra is. s mennél merészebb volt az ő lelkének költői röpte, annál merészebb álmokra, ábrándokra ragadá el őket. Eddig az ember felett emberileg itélő bizonyosan nem mondand kárhoztató Ítéletet Kollár s pártja felett, — mert csakhamar nem nagy ugyan, de lelkesült párt csoportosult körüle, — sot a ki maga érezte és tapasztalta, mit jelent az, nemzetileg fellángolni, méltányolni fogja tudni ezen nemzeti fellángolást. Hanem egy szomorú fátum volt az, a mi ezen uj tünemény, a hazánkbeli közéletnek egy idő óta egyik tényezője mellett, a mi evang. egyházunkra nehezült. Kollár evang. lelkész volt, pesti evang. lelkész, s az volt azon korszakban, midőn a magyar nemzetiség is uj életre serkenve, óriási gyorsasággal és sikerrel tett vivmányainak épen tetőpontján állt s diadalmas fővel nézett maga körül. Lehetetlen volt, hogy ez Kollárnak más eszményekért égő kebelére sértőleg, elkeseritőleg ne hasson vissza. Élihez járultak több rendbeli személyes és hivatali súrlódások, mikbe a magyar elem híveivel s bajnokaival keveredett. Igy lett, hogy előbbeni inkább költői és ideális haragja valóságos reális iiidignatióvá, csaknem gyűlöletté vált mindennek irányában, a mi a magyarsággal kapcsolatban volt, s mivelhogy egyházunkban az úgynevezett világi urak voltak annak legbuzgóbb hordozói, innen lett, hogy Kollárnak keserű ellenszenve leginkább ezek ellen fordult. A mesternek érzülete átszált a tanítványokra is, általában a párthívekre. Es elkezdődtek a tusák egyházunkban a magyar és szláv elem, a világi rend és a papi rendnek számos tagja közt; és kezdetét vevémár akkor azon szerencsétlenség, hogy az egyetértés, a szoros összetartás, mely egyházunknak az idők viharain keresztül legfőbb erősségét képezé, már akkor felbomlott kebelében. Ki nem emlékszik a polémiákra, melyek azon időtájban ez ügyben az időszaki lapokban s külön röpiratokban folytak? Ki nem az e tárgybeli izgalmas szóvitákra a tanácskozó teremekben ? Ki nem a bold. Jozeffv superintendens vezérlete alatt Bécsben járt] küldöttségre. n Igy volt ez 1848-ig. — Ekkor az eddigelé az irodalom mezején s a tanácskozási teremekben folyt harc, a tettlegesség terére lépett ki. A szláv érdekek mellett küzdő pártnak főbajnokai először Prágába rándultak a májusi szláv congressusra, a honnan azonban herceg Windischgratznek ágyúi által robbantatván szét, s belátván hogy ez úton célzataik nem valósithatók, ritka versatilitással rögtön az ellenkező útra tértek. Nem itt a helye és ideje elbeszélni a további fejleményeket, melyekben papjaink, egyházaikat s az oltárt elhagyva, kardot ragadtak, az áldásra hivatott felszentelt kezet embertársaik élete ellen emelték, pályájokat Budetin kizsákmányolt vára romjaival s a Murány alatt pihenő vagy 60 szegény elesett családapa s fiu sirdombjaival jelelvén meg. A vihar elzúgott s csend állt be hazánkban s egyházunkban. S reánk legalább az elzúgott förgeteg tisztító hatással volt. Nem akarom állítani, hogy azelőtt minden hiba csak a túlsó oldalon történt volna s az innensőn semmi; nem akarom tagadni, hogy azon magában szintén nagy és magasztos eszme, e hazának minden fiait a nyelvre nézve is eg}r

esiteni s cgybeforrasztani, némi az illőnek határain túlmenő lépésekre is ne ragadott volna egyeseket. Hanem keresztülmen -vén ama tisztító tűzön, kétségkívül e részben is tisztultak az eszmék, s most nincsen jóravaló ember egyházunkban, a ki át ne látná, hogy valamint az ország ugy lehet, sőt csak is ugy lehet boldog és virágzó, ha az ősi törvények paizsa alatt minden osztálynak, minden vallásnak, minden nemzetiségnek érdekeit kielégitendi; ugy egyházunkban is nemcsak lehet, de kell is egyenlő hűséggel és szerelettel ápolni mindazoknak szellemi érdekeit, kik egyházunkhoz tartoznak s annak testét képezik. E nézet és meggyőződés alapján kötelességünknek tartjuk mi az egyházunkbeli tót nép lelki emelésére is különösen az oktatás mezején, gyakorlati szükségeknek megfelelő célszerű intézkedések által mindent megtenni, s e részben szívesen kezet fogunk a tót nép minden hű fiával és barátjával, s nem rettenünk viszsza semmi fáradalmaktól, semmi áldozatoktól, mik e célra szükségesek. Hanem ezt mindig egy lényeges kikötés, egy főnézet befolyása alatt teszszük t i. hogy az evangelikus tót nép ez országnak, e hazának kiegészítő, vele élő, vele haló része. Ez alapon készek vagyunk a tót nép min-