Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-31 / 35. szám

tézet, felvett növendékét illő képzettséggel adhassa át az életnek, az intézetben 3 évi maradás igényeltetik. Az elsÖ évi növendékek osztályába tartoznak a szük­séges kellékekkel biró felvett leánykák. A középosztályba soroztainak azok, kik már képesek magyar nyelven fogal­mazni s németből magyarra fordítani. A felsőbe jönnek azok, kik magyar és német nyelveni fogalmazásban erősek. Az intézet a magyar nemzetiség jellegét hordozza, ennélfogva benne minden tanulmányok magyarul taníttat­nak; fő törekvése lészen az intézetnek oda működni, hogy növendékei jó, vallásos s tiszta erkölcsi elvekkel fel­övedzve lépjenek ki a világba, minden növendék a kor ki­vánatainak megfelelöleg, a női, anyai s házasszonyi diszes rendeltetésre kiképeztessék, szóval mind elméleti mind gyakorlati ismeretekkel kellően elláttassák, a női nevelés és képzés, a mennyire az intézetben eszközölhető, bevég­zetté tétessék. Nem szükség elősorolnom a tantárgyakat, inert hi­szen mindazok taníttatnak, melyek más nőnövelőintézetek­ben, a legszükségesebbek minden mellékes díjfizetés nél­kül, mint p. o. a tudományok, númet nyelv, éneklés, ház­tartás, szükséges házi varrás, hímzés, kötés ; a szülék kí­vánalmára külön díjazás mellett: a francia nyelv, rajz, zene, tánc, és a piperemunkák. A tanév kezdete a jelen 1862-ik évben october el­seje; a jövő években mindenkor september elseje, vége pedig mindenkor jul. 15-e, beirási díj 50 kr, fa és tandíj a városiaknál egy évre 17 frt, vidékieknél 18 frt o. é. A növelő intézet jelenleg bérlett szállással bir ugyan, de oly tágassal, hogy a vezér-növelőnö, ki segédjével bent lakik, képes több vidéki növendéknek szállást és kosz­tot adni; mit, ugy hiszem, a vidéki szülék az intézet elő­nyéül tekintenek, — képesek levén kedves leánykáikat teljesen a növelőnek felügyelete alá adhatni, kik a német, — s ha tetszik ; a francia — társalgásban az illedelmes s kor igényei szülte magaviseletben, kézi munkában és a háztartás gyakorlati kezelésében folytonos oktatást nyúj­tanak, s ennélfogva a nevelési pályát sokkal sikeresebbé teszik. Végre meg kell említenem, hogy a növelde a szatmári és németi testvéregyházak közös gyűlése, közvetett felügye­lete alatt áll, közvetlen felügyelője pedig a közös gyűlés világi elnöke, jelenleg tek. Gyene Károly űr, ki ernyedetlen buzgalommal működött s még most is híven fárad, hogy az octoberben megnyílandó tanfolyam egész teljességében lépjen életbe, s az intézet önmaga vesse meg célirányos működése által legbiztosabb alapját jövő életének és vi­rágzásának. Szatmármegyének helv. hitv. 3 egyházmegyéje, u. m. a bányai, károlyi és szatmári egyházmegyék és a városi két testvéregyház felhatalmazottjai a mult hóban tartottak Szatmáron egy tanácskozmányt eme felsőbb leánynö­velő intézet érdekében; az egyházmegyék kinyilatkoztat­ták szíves közremunkálásokat az intézet fentartása kö­rül, minek nyilvános jeleit adták már eddig is a szatmári egyházmegye némely egyházai, fogadják a protestáns egy­ház nagy közönségének forró köszönetét, reményijük, hogy nem maradnak el a többi egyházak sem, mint szinte a többi buzgó egyházmegyék egyházai sem, miután több évvel ezelőtt lelkesen karolták fel a nőnövelde ügyét; — talán még a máramaros-ugocsai egyházmegye is csatlakozand hozzánk, ha a mult évben Szigeten megnyilt s egy évi pá­lyafutás után, felsőbb parancs folytán, bezárt nönevelő in­tézet újra meg nem nyittathatik, közös fájdalmára a ma­gyar nemzetiségnek és igaz miveltségnek. — A nevelés és a családi boldogság szent nevében kérlek benneteket szentegyházak buzgó hívei, hordjátok örömest össze fillé­reiteket azon szép alapítványhoz , melyet Szatmár-Né­meti városa tett, évenkint 600 o. é. frtot adván a protestáns nőnövelde szükségei fedezésére; hordjátok össze fillérei­teket, hogy mielőbb az intézethez illő és céljának megfelelő épület álljon elő. mert csak is akkor, ha a költekezés ter­hétől ment lesz s mindenben alkalmas szállással birand, oldhatja meg a nevelde teljesen nehéz és nagy feladatát.— Ez, alkalmas épület, ez az, mire összevetett vállakkal töre­kednünk kell, jó és tágas helyiség van a szatmári egyház ajándékából kijelölve, a németi egyház előre 1000 frtot ígért az építkezés költségei fedezésére és igy e téren is megvan a jó példa és alap , csak folytatása következzék, — két-három év alatt felépül a növelde háza. A felállott növelde a második kapocs, mely a városi két egyházat egybefüzi a tanácskozások és jó tettek terén, a gymnásium és leánynövelde, e két nevelőintézet az, me­lyeknek fenmaradásáért és virágzásáért egy akarattal ál­doznak a két egyház hivei, s mig e kettőben egyek, mint a város és ennek elöljárósága egy, minden egyébben any­nyira külön vált egyházak, — hogy, bár a Szamos nem vá­lasztja is el egymástól, mint e lap folyó évi 24. számában a 771. lapon a névtárokról értekező űr igen régi geogra­phicus ismerete után hibásan mondja, söt a nagy apáca­zárda és egyes magánosok birtoka, egészen betöltvén a Szamos régi árkát, összekötötték, egygyé tették mintegy a két egyházat: — a Szamos medrénél sokkal mélyebb árok, a chinai falnál vastagabb kőfal, s talán soha le nem dönt­hető válaszfal különíti el e két egyházat egymástól, mely­nek hivei azonban a legmelegebb barátságban s édes ro­konságban élnek egymással mint egy város polgári; a szatmáriak gyermekeiket taníttatják a németi, — a néme­tiek a szatmári elemi fi- és leányiskolában. A szatmári egyház tagjai eljárnak a németi, a németi egyház hivei a szatmári templomba, de a mi az egyház ügyei elintézé­sét illeti, mindegyik egyház önállólag, saját presbyteriuma által szeret és akar intézkedni, mindegyik a maga jogait féltékenyen őrzi és kötelességet, vagy terhet szabad aka­ratból önelhatározása folytán vállal és teljesít. — Mily nagy áldás volna pedig a protestantismusra, ha ezen ősi időktől fenálló elkülönzés megszűnnék s az előbbi időkben már többször megpróbált, de tartós eredményre nem veze­tett egyesülés valósággal létrejönne; ezáltal mind jelen­ben erőt és fényt nyerne a protestantismus e város kebe­lében, mind jövőre megszámlálhallan anyagi és szellemi haszon áradna az egész vidékre. — Addig, mig ez történ­nék, legyen állandó az egységes akarat a gymnásium

Next

/
Thumbnails
Contents