Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-08-31 / 35. szám
és felsőbb leánynövelde fentartása körül a két testvéregyház híveinek kebelében. Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa, Máramaros s több szomszéd megyék protestáns szüléi vegyétek ápolástok alá e megnyílt felsőbb leánynöveldét, felsegélö filléreitek mellett hozzátok ide leánykáitokat, hogy meggyőződjetek, miként felel meg céljának ezen intézet, miként bizonyítja be életrevalóságát első hároméves pályája megfulása alatt. Adjon Isten állandó szép jövőt ezen oly igen sokak által ohajtott intézetnek !! PÁPA, aug. 8. 1862. A mult évi oct. hónapban f. t. Nagy Mihály superintendens és gr. Teleki Gyula e.ker. fögondnok urak elnökletében Pápán tartott iskolai tanácskozmány határozata folytán a pápai főiskolában újra fölállított jogakadémia javára kibocsátott s a közönséget adakozásra fölhívó ívekre ez ideig a következő kegyes adományok gyűltek be: tek. Lázár Lajos ügyvéd űr Pápán adott 100 forintot. Dr. Vida Lajos űr Pestről 10 frtot. Bernát Zsigm. űr Tarnoca vidékén gyűjtött 50 frtot. Jordán Zsigmond űr Pomázról 32 frtot. Procopius Zsigra. úr küldött 5 frtot. Vizsolyi Károly űr gyűjt. 5 frt 85 krt. Tek. Tóth Lajos űr ívén Pápán: gr. Somogyi József 10 frt. Gr. Amadé Dominica b. Nichtriczné 10 frt. Gr. Somogyi János 10 frt. N. Pap János űr 50 frt. B. Bézsán János űr 100 frt. Tek. Péter Imre Halason gyűjtött 101 frtot. Púpos Sándor gyűjtött Leányfaluban 3 frt 56 kr. Radvánszky Albertné Sajókazán gyűjt. 30 frt. Horváth Gáb. csepeli lelkész küldött 4 frtot. Debreczeni Sándor szóládi lelkész 5 frtot. Fejes Gábor gyűjt. Meneshelyen 12 frt 2 krt. Gábriel Istv. Ab aujból gyűjt. 12 frt. N. t. Peti József reform, tanár Pestről adott 15 frtot. Gr. Teleki Gyula gyűjt 75 frl. ki azonban már egy évvel ezelőtt alapított tanári fizetésre 2000 frtot. Tek. Mórocza Dániel űr alapított 6 pctes kamatra 100 frtot. M. Nagy István hétszemélynök úr adott 40 frtot. Tek. Bertha Sánd. úr Pestről ad. 100 frtot. T. Gerendai József bölcskei lelkész úr ad. 10 frtot. Keresztes István veszprémi órásmester gyűjt. 11 frt. M. B. Baldacci Antal úr adott öt darab budai alagut-részvényt 500 frt. Tek. Fáy Ignác úr alapit 5 pctes kamatra 100 frtot. Varray Gyula ad. 5 frt. T. Szakoyi István úr Szalókról ad. 10 frt. Balogh János ügyv. úr Szegeden gyűjt. 30 frtot. N. t. Vári Szabó Sámuel úr Földvárról küldölt 20 frtot. — Összesen tehát készpénz befolyt 1566 frt 43 kr o. é. — Továbbá a főiskola építésére adott ingyen kölcsöneiket a jogakadémia javára ajándékozták. Tek. Mórocza Dániel úr 100 pfrtos adóslevelét. Tek. Baráth József egy 100 pfrtos adóslevelet. Gál Péter két darab 25 pfrtosat. Pap Zsigmond úr egy db őOpfrtosat. T. Lázár Lajos űr 25 frtosat. Tek. Szabó Pál űr 25 frtos adóslevelet. Adóslevelekben tehát befolyt 350 pfrt. Végül az iskola fölépítéséhez 10 évre adott ingyen kölcsöneiket minden kikötés nélkül az iskola javára visszaajándékozták : a kömlődi ref. gyülekezet 100 pfrtos adóslevelét. N. tiszt. László József lelkész és esperes úr 2 db 50 frtos adóslevelét. Tek. Lázár Lajos ügyv. úr 1 db 25 frtosat. N. t. Vári Szabó Sámuel két db 25 frtos adóslevelét. Kik is egyenkint és általában vegyék szívesen tanügyeink iránt tanúsított áldozatkészségükért az iskolai igazgatóság nevében kijelentett forró köszönetünket. Baráth Fer., főisk. pénztárnok. SÁROSPATAK. T. szerkesztő úr! Engedje meg. hogy becses lapja hasábjain egy pár szóval megemlítsem az érdekes látványt, mely jun. 29. a sárospataki ref. templomban mindnyájunk figyelmét magára vonta, a szülék örömét pedig a legkellemesebb módon felfokozta. Nevezett napon mutaták be városi népiskolánk fi- és leánynövendékei félévi szorgalmuk eredményét. A gyermekek, kik számszerint mintegy 136-an vannak, vetélkedtek egymással a gyors és ügyes feleletekben, mig a két tanitó t. Tóth Miklós a felsőbb osztályok vezetője és Csécsi Pál a legfényesebb bizonyságát adták tanitói képzettségűknek és tapintatos ügyességüknek. A vizsgálat ideje alatt igazán meglátszott, hogy népiskolánk a főtiszt, egyházkerület kegyes gondoskodása alatt áll és a főiskolai képezde mellett mint gyakorló példányiskola használtatik. Méltó büszkeséggel és a leghálásabb elismeréssel említjük meg, hogy vizsgálati ünnepélyünket b. Vay Miklós ö excja, köztiszteletben álló egyházkerületi főgondnokunk is kegyeskedett magas jelenlétével diszesiteni és bámulatos türelemmel várta be a vizsgálat végét. Nem is mulaszthatjuk el leghálásabb köszönetünket nyilvánítani ö excellentiájának a nagybecsű és ritka figyelemért, miszerint honatyai gondjai közt még a népiskolák ügyét is annyira szívén hordozza és tündöklő példájával oda működik, hogy az igazi műveltség terjedjen el a nép alsó rétegeiben is és áthassa a társaság minden osztályát! Áldás legyen minden működésén! Egy szemtanú. .Osbelföld. A PESTMEGYEI EV. ESPERESSÉG AUG. 13. és 14-én CEGLÉDEN TARTOTT KÖZGYŰLÉSE. A gyűlést reggeli 9ya órakor esperességi gyámintézeti ünnepély elözé meg. Templomban az oltár, papi szék, szószék, orgona, élő virágokkal ízletesen fel valának díszítve. Énekeltetett a Székács által irt gyámintézeti ének két első verse orgona nélkül négy hangon Kovács Lajos ref. énekvezér és Udvardy Károly ev. tanitó vezetése alatt, a harmadik vers pedig teljes orgonával. Ezután alulirt, mint esperesileg kirendelt szónok, 1. Kor. 16, 1. 2. nyomán : „Jótékonyság az apostolok korában, — gyámintézeti működés a mi korunkban 1" cimü thémát ugy fejtegeté , hogy figyelmezteté a híveket, miszerint 1) Mint akkoriban, ugy most is, legyenek ezek a ker. közösség fejlesztői. 2) Mint akkoriban, ugy most is, tartassanak ezek első rendű, szent te-