Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-27 / 30. szám

szépen fejlik s termékeiben itt-ott egyházkerületünkre vonatkozó adatokat is találunk, de azon munkákat egytől egyig sem nem szerezheti meg, sem nem olvashatja át mindegyikünk. Ebből ismét, harmadikul, az következik nézetem szerint, hogy a mit egyikünk vagy másikunk ujabb tudományos munkákban egyháztörténelmünkre tartozót, legyen az bármily csekélynek látszó adat, talál, azt e szeleteken köztudomásra hozni szükségesnek tekintse, hogy a „Protestáns Egyh. és Isk. Lap" könnyebben hozzáférhető adattárul szolgáljon a magyar protestantismus majdani történetirójának. Ha helyesli t. szerk. úr nézetemet, illetőleg indítványomat, és koronkint mostani böngészetemhez, melyet tán mások is utánozandnak, hasonlókkal szívesen szolgálok s célomra ezúttal a tudományos akadémiánk által kiadott „M agyar történelmi tár" hetedik kötetét zsákmányolom ki. Ebben hazánk politikai történelmének egyik, parlagon hagyott s csak napjainkban Szilágyi Sándor, Salamon Ferenc s még néhány tudósunk által müvelés alá vett ága, a török uralom hazánkban, van tárgyalva Ráth Károlytól az első értekezésben, melynek ciine : „A g v ö r v á r m eg y e i hódoltságró 1." Itt tárgyamat illetőleg a 87. 1. ezt olvassuk: „Ez évre (1671-re) még azon nevezetes adatot találtam Györmegye jegyzökönyvében, hogy a hódoltsági részen — tehát a török uralma alatt — a protestánsoknak a nyúli és nyalkai licenciatuson kivül még 17 predikatorjok volt, u. m. Kis-Baráti, Ság, Pázmánd, Mindszent, Táp, Örs, Szent-Iván, Györnöre, Táp-Szent-Miklós, Föl-Péc, Kajár, Szerecsen, Tét, Gyarmat, Malomfok, Mórichida és Rába-Szent-Mihály helységeiben." 94. I. azt vallják a táp-szent-miklósi tanuk 1642-ben, mit más községbeliek is bizonyítottak, hogy a törökök „Csesnek alolis rabokat es marhakot vittek el, az praedikatort is felesegestul," S i 1á g y i Sándor „Kemény János korát és fejedelemségét" uj adatokkal illustrálta. Cikke szintén hoz tárgyunkra vonatkozó több adatot. Igy az 1659-ki marosvásárhelyi országgyűlés IV. cikke igy hangzik: „Jóllehet az catholica renden lévő böcsületes atyánkfiai solennis instanliájok által találtanak volt meg országul bennünket Religiójokban való bántódásoknak megorvoslásárol, is noha abbéli ö kegyelmeknek kévánságát igen szükségesnek ismernök lenni, mindazáltal arravaló üdünket, nem látván, holot az más religiokon valók is mindnyájan magok megbántódási tollálását pariformiter kévánták. Az okon hogy ö kegyelmek is nagyobb contentamentummal várakozhassanak assecuráljuk ö kegyelmeket virtute praesentis Articuli, hogy legelső gyűlésünkben mind ö kegyelmeknek s mind más Religion levő atyánkfiainak Religiójokban való graváminájokat igazításban venni minden egyéb dolgainkhoz való nyulásunk elölt készek lészünk, mikor tudniillik egyéb külső szabadságink helyben állatásában való alkalmatosságunkat az Nagyságod kegyelmes oblatioja, szerént isten ő felsége engedi" (131. 1.). Azonban ezen országgyűlés valamennyi cikke az 1660-ki segesvári országgyűlésen a 59-ik t. cikkben megsemmisíttettek (142.1.). Ugyanazon 1660. évi szász-régeni országgyűlés a vallásügyben következő végzést hozott: „A r t i c u 1 u s s ec u n d u s. Első C o n d i t i ó. Hogy az Hazafiait személy válogatás nélkül a negy recepta Reügiókban, és azoknak egyaránt való szabados exei citiumában megtart, és másokkal is megtartat, és egyik Religión levő Ecclesiákra is hatalmasan nem küld és el nem foglaltatja ö Nagysága, Religióknak respeclusáért is senkit is haza fiai közül meg nem vét, hanem ebből minden személyválogatás, és megkülönböztetés nélkül éltet mindeneket" (171, 1.). Ide tartozónak vélem az 1661 -ki besztercei országgyűlés XIX. cikkét, e tartalommal: „Hogy minden renden való papok az elébbi articulusok szerént fejedelem s az ország hűségére homagiumokat deponálják, az unióra is megesküdjenek. Az előtt is Artieulusban Íratott volt, hogy minden religión levő papok, homagiumokat fejedelem s az ország hűségére deponálják, in Anno 1658. Art. 4., melyet most is in vigore hagyunk cum ea declaratione, hogy minden religión levő püspökök esperestek és vicarius, itélö mester vagy káptalanok előtt esküdjenek meg, a többi papok, püspökök vagy esperestek előtt, adhibeálván magok mellé hiteles nemes embereket is" (200. 1.). A szathmári békekötéskor, a dolog természeténél fogva szóba jött s a békekötés cikkei közé fel is vétetett a protestantismus ügye. Szilágyi István a „Békepontok szövegének egybehasonlitó vizsgálatát" adla. Tanulságos cikk. E békepontokat hiteles kűtfö után és igazi alakjaikban a magyar történelem még nem ismeri. Alakokról szól a t. szerző, mert azon nevezetes diplomatikai okirat két alakban keletkezett nemcsak formáját, de sok részből 1 é n y e g é t tekintve is; egyszer amint eredetileg szerkesztve volt, másodszor, a mint át irva s magyarázó alakban bővebben kifejtve, söt az irályban is változtatva, fejedelmi név alatt, hitelesen közzététetett. Az első, söt alkalmasint a legelső formában, melyet Károlyi Sándor a békepontok általa hitelesített példányából lemásolva huszti kapitány Móricz Istvánnak küldött meg, az egyházügyre vonatkozó pont igy szól: „Tertio. Sacrain Suam Caesaream Regiamque Mltem in Religionis negotio receptas Regni Conslitutiones manutenluram, necnon exercitium ejusdem , secundum ejusdem leges et Conslitutiones ac Articulos Regni, tam in Ungaria et Transylvania cum beneficiis eorsuin de jure spectantibus concessuram, non praeclusa via, modo in gratiam redeuntibus apud Sacr. Suam Caesaream Regiamque Mattem, vei coram Diaeta, ratione gravaminum se insinuandi." (218.). E pontot a többivel egyült előbb Eleonora királyné, később III. Károly is megerösitette. De mi lön utóbb belőle ! Következett ugyanis az 1715-iki országgyűlés. A szathmári békepontok becikkelyezés végett elfogadtattak s királyi szentesítést is nyertek, de nem egyszerű álirott formában. Lássuk a két szöveget, a föntebbit t. i., azon pár szóvál-