Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-13 / 28. szám

ezen Hengstenberg-féle módszer ellenében: „A mi az igazságnak, a valódi tudományok eljárása, az nem lehet kétséges. En minden embertó'l az életben megkívánom, hogy midőn a legdrágább kincsről van szó, legyen annyi önuralma és igazságossága, hogy az igazságnak szemébe nézzen. Egy bírónak saját testvére felett is ki kell tudni mondani a halálitéletet. Bármi kemény dolog, mégis valami nagyszerű rejlik egy bírónak ama szegény ember szavára, ki szükségből lopott — adott ismeretes feleletében. Hisz élni csak kell, mondá a vádlott. Nem látom be szükségességét! felele a biró. — Szintúgy egy theologusnak, a ki tudja, hogy az ő Istene a mennynek és földnek ura, hogy üdvözítője az igazságnak királya, szükséges annyi bizalommal 1 enni az Isten országa ügyéhez, hogy ereje és bátorsága legyen a tényeket ugy venni, a mint vannak. A ki hiszi, hogy ugyanazon Isten, ki az Oriont az égre övezte, az tette le a Krisztusról való bizonyságtételt az írásba: az épen azon szilárd bizalomban él, hogy valamint az Orion övét emberi kéz nem szakithatja szélylyel, ugy a Krisztusról való bizonyságtételt sem rendítheti meg. De épen az ily ércszilárd bizalom adja az erőt és bátorságot arra, hogy ne kerülje ki félénken, mint néhány positiv theologus, az ítészét mélységét. Ezen inkább általános tájékozások után Kahnis közelebbről bocsátkozik a dr. Hengstenberg által érintett egyes pontokba. Szó van itt különösen a teremtésrőli kétféle tudósításnak (1. Mózes 1, és 2.) egymáshozi viszonyáról, a Jehova és Eloliim-féle szöveg megkülönböztetéséről Mózes 4 első könyvében és különösen a Deuteronomiumnak nem mózesi származásáról. Mi itt dr. Kahnist e részletekbe nem követhetjük. Csak két megjegyzést, mely ugyan már elég gyakran tétetett, de még mindig sokak által eléggé nem méltányoltatott, el nem mulaszthatunk itt kiemelni. Dr. Hengstenberg azon ismeretes ízetlen alternatívát állította fel: Mózes 5 könyve vagy Mózestől származik, vagy raffinirozott csalásnak szüleménye, gaz csalónak képzelődése. Minden keresztyénnek szive, véli dr. Hengstenberg, fellázad az ellen, hogy ez utóbbi állításba beleegyezését adja; de meg mihelyt Mózes 5-ik könyvét elvetjük, elvetjük egyszersmind az Úrnak tekintélyét is, a ki épen ezen könyvből némely szavakat nagy nyomatékkal idéz ; iránytű és evedző nélkül kellene tehát az élet zajongó tengerén hajóznunk, és felsóhajtanunk: mért is születtem én! Valóban nem lehet felfogni, hogy egy oly ember, — kínéi az Úrnak tekintélye attól függ, hogy egy könyv, melynek magasztos és a nép által jól ismert szavaira utasítja épen nyomatékosan a népet az Úr, sőt melyet az Úr, a néphagyományt követve, maga is Mózes művének tartott — most az itészeti tudomány előtt is Mózes műve gyanánt tartsa fel magát, — hogy egy ily ember mi módon dicsekedhetik az Úrban való hittel. Mintha az Úr a masra dicsőségének egyéb jelét nem adta volna, és minden hívőnek folyvást nem adná, mint azt, hogy ő a héber irodalomtörténetében eléggé jártas, helyes ismeretekkel bír. — Dr. Kahnis azon ellenvetések ellenében tényekre hivatkozik, a mit ezek után tenni természetesen nem is igen volna szükséges. „Minden gymnásialista tudja, hogy vannak a classicai irodalomban nagyszerű művek, melyek valamely nevezetes név alatt ismeretesek, a nélkül, hogy valamely tárgyismerő azok mellett csalásra gondolna. Sokat tudnak arról az egyháztörténészek is beszélni, miután majdnem minden egyházi atyára több vagy kevesebb nem tőle származott irat van ráfogva. Ily iratok gyakran oly becsüek, mint az eredeti iratok. Azonban erkölcsileg tekintve, semmiesetre sem helyes, hogy egy nagy irodalmi személyiség értelmében és szellemében irott mű annak nevét viselje homlokán. Hanem Lücke-vel azt kell mondanunk, hogy ez a^on kornak irodalmi alakja volt, melyet általában helyeselni ugyan nem lehet, de az egyeseknél szelídebben kell megítélni." Maga dr. Hengstenberg sem kerülheti, hogy el ne ismerje, hogy a 74-ik zsoltár „Asafnek tanitó éneke" nem Asaftól van, hanem Asafnak egy utódától, a ki azt, mit őse szellemében irt, annak nevével ruházta fel. A mi Krisztusnak bizonyságtételét illeti, megjegyzi Kahnis: „Ezen bizonyíték valóban megcáfolhatatlan lenne, ha Jézus világosan bizonyította volna, hogy Mózes irta a pentateuchet, Esaiás és Dániel pedig a nevök alatt ismeretes két prófétai könyvet. De Jézus Krisztus, a ki a néphez beszélt, ugy jelölte meg s nevezte azon könyveket, a mint azokat a nép századok óta ismerte. Ha szószerint akarjuk