Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-06 / 27. szám

protestánsokkal bizonyos igazságokat elhitetni, melyek oly világosak, hogy kézzel lehet fogni." Megkísérti a világosat azok előtt is világossá tenni. „Ha a protestantismus azon alapelven nyugszik, hogy egyedül az irás az egyedüli forrása s szabályzója a hitigazságoknak, akkor csak világos, hogy az, a ki az ó és középkori egyháznak minden tekintélyét az írásnak alárendelte, nem helyeztethette saját hitvallástanait a szent irás mellé. A legszigorúbb hitvallás, a formula concordiae, mondja: „Mi követjük a változhatlan ágostai hitvallástételt s ez idő szerint symbolumunk gyanánt tekintjük — nem azért, mert theologusainktól állíttatott fel, hanem mert Isten igéjéből van merítve és azon helyesen és szilárdul alapszik.u

— Itt már csak napnál világosabban kivan mondva, hogy távol voltak attól, miszerint az ágostai hitvallástételt a sz. irás igazsága örök időkre kimerített kifejezésének tartják. Hogy az ágostai hitvallásban mi volt igaz, senki sem tudhatta jobban, mint annak szerzője Melanchton. Mindenki tudja pedig, hogy ö később annak nemcsak alakján, hanem tartalmán is változtatott, nevezetesen az Urvacsorára vonatkozó pontra. Tehát ő nem tartotta azt csalhatatlannak. Már pedig ha ki kell mondani, hogy az ágostai hitvallástételnek emberi, tévedhető oldala van, melyen az irás nyomán javitni kell, az irás megértése pedig folyvást előhalad, még pedig ugy az egyeseknél, mint az egyházban; nagyon közel fekszik e gondolat, hogyha azon hitvallást egy protestáns követi, az csak az Írásnak mint egyedüli szabályzónak előfeltétele mellett történhetik. A protestáns te hát csak feltételesen követheti az ágostai hitvallást. Melanchton a keresztséget, Úrvacsorát és bűnbánatot kétségkívül együvé állította, mivel ő, mint apológiájában szárazon mondja, három sakramentomot tanít, t. i. keresztséget, Urvacsorát és a bűnbánatot. Ámde ezt egy lutheránus sem fogadja el, mert a három sakramentomróli felvétel irásellenes. Nincs tehát s nem is lehet egy lutheránus sem, ki az ágostai hitvallást minden pontjaiban elfogadná. A protestantismus lényege szerint: „az ágostai hitvallásnak követése csak feltételes és a lényegre terjedő lehet." „A hitvalláshoz való szabadabb állást követeli továbbá a protestantismus története. Bizton mond. hatjuk, hogy az egyház minden időszakban uj világosságot nyer, mely természetesen a hitvallásra is uj fényt derít. Igy — hogy csak egyet említsünk — más lett egyáltalában a protestáns theologiának állása az Íráshoz: a XVI. századéhoz visszatérni teljes lehetlenség. Ha az Írásból ki nem törülhető azon hely, hogy az egyháznak mindig közelebb kell jutni a hitnek egységéhez és az Isten fiának megismeréséhez (Efézusb. IV. 13.), akkor csak világosan van itt kimondva, hogy van haladás az Isten országában, mely, ha a hitvalláshozi viszony szabadon nem fogatik föl, szükségkép szakadásra vezet. ,,Jól tudom — folytatja Kahnis — hogy a reformatio mtívéni ezen tovább működésre való utasítás igen sokakra nézve kényelmetlen. Aki azonban mozogni s haladni nem akar, az hagyjon fel a p r o t e s t a n t i s mu s s al." Arra mutat továbbá, hogy magoknál az ó lutheránusoknál is — kiknek sajátságok épen abban áll, hogy a réginek nagy becset tulajdonítanak — most a legmozgalmasabb élet hullámzik. ,,Az „Evang. Kirchenzeitung4

1

sem valami Zoár, hanem nagyon is gyakran emlékeztet az értelmiségnek nyugtalan anyavárosára. Sőt néhány csendes lelkűnek is — ki az „Evang. Kirchenzeitungl

4

ból épülni és okulni akart — megzavarta déli álmát Leo Henrik, e tónak ama kissé tüzes hala. Azok tehát [tévednek, kik azt hiszik, hogy a régihez való visszatérés nyugalmat hozna. Van egy neme a visszatérésnek, mely épen ugy forradalom (ellenforradalom), mint a történelemmel szakító haladás. Ha egy theologus felteszi magában, hogy az egész háromszázados fejlődést ignorálja, hogy, ha törik szakad, visszaállítsa a XVI. század álláspontját; akkor, ha törekvése legnemesebb is, épen ugy szakit a történettel, mint ama legvadabb ábrándozó az egyház jövőjéről, ki mindazon éretlen ötleteit, melyeket a jelenben keresztül nem vihet, megdicsőült árnyék gyanánt a jövő elysiumába teszi át. E szerint tehát én azt hiszem, hogy csak azon lutheranismusnak van jövője, mely ama jelszóval: tartsd meg a mid van, ezt köti össze: nem mintha már elérted volna!" Azon sok egyéb uton, mit részint a tartományegyháztól elszakadt, részint az abban megmaradt lutheránusok köréből a hitvalláshoz való