Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-06 / 27. szám

viszonyról unalomig lehetett hallani, valóban jól esik egvszer már ily beszédet is hallani — mondja az „Evang. Kirchenzeitung." — Mindenesetre igaza van dr. Kahnisnak, hogy csak azon luthera­nismusnak van jövője, mely ezen nyelven nyi­latkozni és ezt megtűrni képes. Azonban ő sem tagadhatná, hogy akkor azon lutheranismus­nak, mely most annak nevezi magát, szükség­kép meg kellene szűnni, az evangyélmi egyház­ban külön pártot képezni. Ha a keresztyén egy­ház, — miután csak a lényegesben, t. i. az irás által nyilván tanitottakban van az ősök hitvallá­sához kötve, — mindinkább és inkább csakugyan halad a hitnek egysége és az Isten fiának megis­merése felé: akkor a két nagy evangyélmi egy­házfélnek lényeges hitegységük és az Isten fia valódi elismerésének alapján való egyesülése csak ugyan nem képtelen s káros, és nem oly szeren­csétlen házasság, mint ezt Kahnis (33. lap) állitja, melyben úgymond a két félnek örökösen civódni kell, miután ők barátságra igen, de nem házas -ságra rendeltettek. Ha még az egyesülést nem tűrhetik, annélkiil, hogy ne civódnának, azáltal csak azt mutatják, hogy a nemlényeges az ő tu­datokban még erősebb, mint a lényeges; a testi hatalmasabb, mint a szellemi. Bizony magokba szállhatnának és az Úrtól — a ki szellem — ma­gok számára is kérhetnék az igazi szellemet, hogy megszabaduljanak a korlátoktól, melyeket emberi bölcseség állított fel, s ne keressék többé az ólöt a halottaknál. M. L. (Vége köv.) ÉNEKES KÖNYVEK, A DUNÁNTÚLI EVANG. EGYHÁZ­KERÜLETBEN. (Vége.) A népnek a régi Gradnalhoz ragaszkodása jellemzé­sére szabadjon ilt egy két történeti adomát közölnünk. Az ó Gradual 458. laponi éneke 12. verse ekkint .hangzik: „Itt vágj, ilt égess, itt üss, itt mess, itt ösztönözz, itt snjts, öklözz, ilt köppölözz, bátor kemény írral kötözz, csak örök életet szőrözz.4 ' Midőn L. P. —n 1847. püspöki látogatás alkalmával a látogató superintendens a gyüleke­zetet az énekeskönyv ujabb kiadásának bevételére szólí­totta föl, s hogy ajánlata elfogadtassék, egyik az öt kísérő lelkészek közül az ó énekeskönyvet az ujjal ismertetve összehasonlilá, s az elsőnek némely kemény ízléstelen ki­fejezésére hivatkozva az idézett verset emlité föl, a végsor­nak kihagyásával. — egy hallgató a karból fölszólamlik : — de ott van ám tiszt, uram : „csak örök életet szörözz !" — Lgyanazon gyülekezetben egy évtized után tartott esperesi látogatás alkalmával az esperes hivatkozván a főpásztori íölszólitásra, s fölkérdezvén a gyülekezetet, nem volna-e valahára hajlandó az ujabb énekeskönyvet bevenni s ez ál­tal más gyülekezetek dicséretes példáját követni, a gyüle­kezetnek egyik elöljárója kilépvén helyéből s az oltárhoz közelebb jővén, egész illedelemmcl megköszönte az espe­resnek gondoskodását, — a gyülekezet felöl, de ennek ne­vében, hivatkozván az esperesnek az oltár előtt ez alka­lommal mondott imádságára, ö is esak azt kéri ki a gyüle­kezet számára, t. i. az imádságban többek közt ezen ké­relem is foglaltatik: „Uram tartsd meg a te örökségedet.'' — Mire az esperes méltányolva az elöljáró buziró ügyei­mét, nem mulasztá el a roszul értelmezett örökségét meg­magyarázni s azon meggyőződését kifejezni, hogy a mél­tán féltett öröségét a nép, mindenesetre az uj énekeskönyv mellett szintén megtarthatja, söt ezt az által még jobban gyarapíthatja. — K. P. —n ugyan esperesi Iátogatas alkal­mával, midőn az esperes szelid pásztori szellemben, távol minden erőltetéstől, a gyülekezetnek az uj énekeskönyv bevételét ajánlaná, egy hallgató a karból durván leszóla : „el akarják tőlünk venni e könyvet, mert az urakat bántja.tk Ekkor egyike a látogatásban részt vett lelkészeknek, egész lelkesedéssel visszatorlandó a sértő nyilatkozatot, komoly szavakkal rendre utasitá és feddé a szólót, az esperes sze­líden félbeszakaszlva a mind hevesebbé váló dorgáló be­szédet, igy nyilatkozók: „Bocsássunk meg tiszt, uram ezen szánandó atyánkfiának, ö kétségentül nem tudja, mit mon­dott, mit cselekedett. Önnek pedig K. atyámfia megnyugta­tására mondom, hogy továbbra is tartsa meg énekeskony­vét, épüljön és vigasztalódjék abból, különösen figyelmébe ajánlom, hogy gyakorta énekelje el azon éneket: „Mi ke­gyes atyánk'' harmatlik versét, igaz hogy ezen vers az ál­talam ajánlt uj énekeskönyvben, szelídebb kifejezésekben van szerkesztve, de ugy, a mint az ó Gradualban van, saj­nálkozva kell mondanom, még kegyelmedre alkalmazható." Ezen nyilatkozatra a nagyszámú gyülekezetben kíváncsian kereste föl nyomban mindenki az idézett éneket s megle­pően olvasta abban ezt a verset: „Világosítsd meg goromba elménket, Tanúságainkban te vezérelj bennünket, A tudo­mányra gerjesd föl szivünket Es mi lelkünket. — Az uj énekeskönyvben a „goromba" szó helyett ,,hom;ilyos" áll. Lecsillapulván az énekeskönyv körül fölmerült háború­ságok, más oldalról gyűlt meg a kerületnek baja az énekes­könyvvel. Ugyanis Weber Simon pozsonyi nyomdász átvévén annak kiadását 1804. a mint fentebb láttuk, azon egy esetre— az első fölrakásnak elfogytával, folytatta annak nyomását a kerületnek minden megbizása és beleegyezése nélkül, söt később 1822. kiadásban önkéntes változtatásokat s 8 énekből álló toldalékot hozzá tenni, söt az ó Graduált is annak eltiltásától fogva kinyomatni vakmerően s törvény­telenül bátorkodott. Ezen törvénytelen visszaélésre legel­sőben Edvi Illés Pál (vanyolai leik.) figyelmeztette a kerü­letet 1830. Ez Webert a superintendens által azonnal kér­dőre is vette s midőn mentségére egyebet nem hozhatott

Next

/
Thumbnails
Contents