Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-06-22 / 25. szám

kolozsvári latin- és magyarnyelv tanárságot Fekete Mi­hály, a „Korunk" szerkesztője, a terinészettanit K ó c s i Károly ; az enyedi tanodában a történeti tanárságot S z a t Il­in á r y Károly ismert regényírónk, a jogtanárságot Gyar­mati Samu ügyvéd s Fehérmegye egykori főjegyzője, a hittanárságot Garda József nyerték el, kik is állomá­saikra megfognak hivatni. Ezután elnök ő nmlga indítvá­nyozza, hogy miután a püspöki lakás Kolozsvárra tétetett át, vásároltatnék itt egy alkalmas püspöki lak, minőhez épen most kedvező feltételek alatt lehetne jutni. Némi ala­pul szolgálna erre a kárpótlás, és az enyedi püspöki lak, melyet az enyedi főiskola, minthogy épen szüksége is van arra, tanári lakul vegyen meg, s ezúttal egy bizottság ne­veztessék is ki, mely a tanodának ezen házon fekvő activ követeléseit vegye számba és a vásárt hajtsa végre. Az enyedi főtanoda részéről egyik tanár indítványozza, misze­rint a consistorium ne kötelezze a főiskolát az emiitett ház megvásárlására, hanem bizza azt az iskola elöljáróságának a bizottsággali szabad egyezkedésére. Hosszasb vitatkozás után a határozat az utóbbi értelemben ütött ki, s egy bi­zottság lön kinevezve, mely ezen ház eladásáról intézked­jék s egyszersmind tervet készítsen az iránt, minő alapok­ból lehetne a püspöki lakház megvásárlására szükséges összeget előteremteni. (Kolozsvári Közlöny.) TÁRCA. ESZÉK-RÉTFALU, jun. 2-án. Nt. szerkesztő űr ! Nem egyszer léptem fel százados lelkészi pályámon több egyházak szószékében — boldog boldogtalan, szerencsés szerencsétlen, kellemes kellemetlen helyzetek közt, majd örömre, majd pedig leverő bánatra hivatva — szólni az Úr népéhez: de oly helyzetben, oly érzelmektől meglepetve, mint junius 1-sőjén, sohasem. Szóljon helyettem az ide ik­tatott , németből magyarra fordított gyászjelentés és kére­lemlevél. „Nagyon tisztelendő lelkész urnák — Magyar-Rétfaluba. Nagyon tisztelendő űr! Már én oly szerencsét­len vagyok, hogy a fiam elmetébolyodott pillanatában ma­gát agyonlőtte, az által pedig szerencsétlenségi bajom meg tetéztetett, hogy a helybeli plébánus űr a holt tetemet ke­resztyéni módon eltemettetni egyátaljában nem engedi. Ennélfogva veszem magamnak azt a bátorságot, tisz­telendőségedet alázatosan megkérni: ha uraságtok vallása megengedi, ezen halottat vallásuk szertartása és módja sze­rint eltemettetni méltóztassék. Tisztelendőséged biztosítása hiteleül, hogy a hely­beli plébánus űr eltemetni nem engedi, bizonságul több ta­nukat felkértem. Maradván a legmélyebb tisztelettel — nagyon tisz­telendő urnák — alázatos szolgája : Deutschman Péter m. k. a szerencsétlenül elhaltnak atyja. Kelt Eszéken, a felső vá­rosban, junius 1-sőjén 1862. Ad. Golubovics, Szalay Mihály, Alojz. Vonaszek, Dürr Gotthard, Hüwerth József, Walko­vics Ignác, mint tanuk." E szerint én egy szerencsétlennek adtam azt, mi töle megtagadtatott, s egy kétségbeesett családdal közöltem azt, mi a nagy veszteség mellett is — eltemelve lévén a szerencsétlen hulla a magyar-rétfalusi helvét hitvallásűak temetőjébe! protestáns szertartással — némi enyhítő ír lön szívsebükön. Ugyhiszem, a több mint 4 — 5000 kísérők közül lesz­nek, kik más lapokban bővebben kifejtendik e gyászesetet: ezennel én tollamat letéve, esedezem Istenhez, hogy a bá­nattól leveretett apa, anya, özvegy nő — és két kis neve­letlen árvákra vigaszát öntse ki, és védő szárnyaival fáj­dalmas leverettetésükben takargassa a szerencsétleneket! Paczolay József, reform, lelkész. MISSIOI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. XXXVI. Szlatinától a lélek azon békességeit örömével váltam meg, melyet érzek mindig, midőn látom a bujdosók és sze­gények közti áhítatot az evangyéliom szent beszéde iránt. Ez az a szent virág mely lelkemre koszorú gyanánt hajol, mely lennék bár egykor elütve célomtól vagy lépnék le a térről, hol vagyok reám nézve feledhetetlen hervadhatat­lan. A tapasztalat és észlelés pedig, melyet az evangyéliom hirdetése s lelkipásztorkodás körében gyűjtöttem és foly­tonosan gyűjtök : ha élek, hiszem nem marad eredmény nélkül későbbre is. De hunytán dicsérjük a napot; addig pedig kérjük Istent adjon erőt pályánk kínjainak nyugodt elhordozására s kötelességeinknek hív betöltésére. Szlatinától Piatrára mentem, hol Veress hazánkfiánál állapodtam meg, ki aztán megint Krajovára küldött s igy 16 mérföld távolságot másodmagammal minden költség nélkül teheték. Piátra, Milos herceg jószága gyönyörű, a természettől gazdag regényes vidék ; ha bár gazdászati te­kintetben még jobb sorsra vár. E környéken már nagyban űzik a selyemtermelést; s az egyszerű lakosok kik hason­lithatlanul hátrább állanak a hazánkbeli legszegényebb sorsuaknál is ebből pénzelnek. Hazámban tudtommal még nem nagy gond fordittatik az oly jövedelmező selyemter­melésre; pedig ebből csekély fáradság után szép évenkinti jövedelemre számithatni. Én elhatároztam hogy öszszel ha Isten megéltet, mind pitesti mind ploesti templom helyün­ket — mely utóbbit kifizethetvén, remélem addig birto­kunkba jő — eperfákkal be és körül ültetem, hogy ebből legyen jövedelme az egyháznak, mikor lalán én már nem leszek. A sok küzdés és zajgásában a léleknek megtörik az erő, mely egy ilyen pályafutáshoz kell; s ha érezzük hogy gyengülünk: miért ne adnánk át a helyet nálunknál erősebbnek ? Kötelesség volt a futás mig birtuk, kötelesség a lelépés midőn az általunk megtört helyre erősebbek és dicsőbbek állhatandnak ! Krajován megint ev. lelkésztársamhoz Besserhez szálltam. Híveinket meglátogatván vasárnap isteni tisztele­tet tarték, prédikálva Máté. 5,2 — 9. verse szerint K r a j o v a, kis oláhország fővárosa, hol magyarjaink nem kis számmal vannak. Hallgatóim sokan voltak, több izraelita is főkép temesváriak és pestiek kiket kereskedelmi üzletök tart itt. Örömöm volt, látván, hogy nemcsak az imaház, de még az udvar is tele volt az evangyéliomot áhitozók seregével.

Next

/
Thumbnails
Contents