Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-18 / 20. szám

a mint, az idők jelei láthatókká lesznek, azoknak, kik azt felismerik, az a kötelességük, hogy azokat másokkal közöljék, de nem elsietve és elkapatva módszerrel állani eló'. melv szerint régi dolgokat az uj viszonyokkal megegyeztetni lehet.'1

. Ily elhamarkodást lát értekező' Nagy Constantin azon intézményeiben, melyeknek célja a lelkiismeret szabadságának korlátozása, de korántsem azokban, melyek, a multitudinismus elvére fektetve, a keresztyénség kül- és belterji hatását eredményezték. Az individullismus barátai az egyház minden romlottságait a multitudismus azon elvének szeretik tulajdonitani, melyet szerintök Constantin állapított volna meg először ; azonban, ha viszszatekintünk a keresztyénség legelső' korszakaira és tekintetbe vesszük a keresztyénség akkori szellemi állapotait, akkor azokat aligha roszabbaknak néni találjuk, mint a Constantin utániakat. Hivatkozhatunk erre nézve a legrégibb emlékekre s magokra az apostoli levelekre, melyekből világosan kitűnik, hogy az első keresztyének akár a hit, akár az erkölcs dolgában, korántsem közelitették meg azon eszményi állapotot, melyről az individualisták álmodni szeretnek. A legkülönösebb elvű theologusok elismerik, hogy vannak egyes nagyfontosságú dogmák, melyeknek az első korszakban nyomait sem lehet találni. Igy például Luther követői magok is elismerik, hogy a subjeotiv hit által való igazolás dogmája az apostoli korszak után már többé föl nem találtatott, sőt a nicaeai és athanasiusi symbolum ( ogmái is, az első atyáknál, seholnem taníttatnak. -Azonban, bár mily távol estek is az első keresztyének a dogmai és erkölcsi tökély állapotától. annyi bizonyos, hogy minél közelebb jutunk a vallás isteni alapítójához, annál nagyobb súlyt látunk fektetni az erkölcsi jobbulásra, a benső megtérésre s annál hátrább vonulni a dogmák kérdését. Legelőször is, magánál Urunknál és az apostoloknál, első sorban látjuk az erkölcsöt, a benső javulást: s csak azután jő a szemlélődés és a theoria. Később megfordulni látjuk a viszonyt, s a theoriák lépnek mindinkább előtérbe. Urunknak minden beszéde egyene&en csak erkölcsi javulást sürget. A zsidó közönség kebelében voltak Urunk idejében farizeusok és sadduceusok, mely utolsók a feltámadást nem hitték, — s Lrunk, habár világosan tanitja a feltámadást és e fontos kérdés felett sokat vitázott velök, ezekkel sohasem bánt úgymint Izrael közönségén kivül állókkal, sőt nagyobb szigorral támadta meg a farizeusok erkölcsi romlottságát és képmutatását, mint a sadduceusok dogmai hitetlenségét. Miután T. Kor. XV. 12. Pál világosan azt mondja „mi módon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen a halottaknak feltámadása,'" ebből azt látjuk, hogy történhettek a keresztyénségre áttérések a sadduceusok közül is, kik a feltámadás felől való hitetlenségöket magokkal a keresztyénségbe is áthozták, de azért Pál, ámbár ő a feltámadást mindenütt a keresztyén hit alapkövéül állítja fel, azokat nemcsak, hogy az egyházból ki nem kergeti, hanem inkább azon törekszik, hogy őket felvilágosítsa s okokkal meggyőzze. Ebből értekező kettőt következtet: először, hogy a ker. erkölcsi élet legalábbis annyi értékűnek tartatott, mint a ker. dogma, — másodszor, hogy a kik hit dolgában tévelygők voltak is, azért az egyházból ki nem rekesztettek. Az apostoli egyházak e szerint a multitudinismus elvére voltak fektetve, s mindmegannyian nemzeti egyházakká válandók, s épenséggel nem fekszik a multitudinismus lényegében, hogy azok — a mint hogy históriailag megtörtént — magokat megállapított hitformulákkal megkössék, valamint az sem szükséges következménye, hogy hierarchikussá váljanak, a mint historiailag azzá váltak. Legegészségesebb, értekező szerint, az egyház fejlődése ott, hol a congregationalismus a multitudinismus elvén nyugvó nemzeti egyház intézményeivel és bizonyos fokú hierarchiával, hogv egyik a másikat mérsékelje, karöltve jár. Ha a hierarchiai rend túlnyomó, akkor egyenesen rávezettetünk az apostolica successio képzelödésére, a papok képzelt isteni illuminatiójára és a szentségek természet feletti befolyásának hivésére ; másfelől, a puszta congregationalismus a papokat méltatlan függésbe teszi a tömegtől; a hol a két elv egymást egyensúlyozza, csak ott lehet rá számítani, hogy hivatalba csak a valódi hivatottak juthatnak be, és hogy az abba jutottak állása biztosítva legyen.