Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-05-18 / 20. szám
Azonhan, — igy folytatja értekező — ha a nemzeti egyház a multitudinismus elvéhez hű akar maradni és meg akar tökéletesen felelni a nemzet jellemének, nem szabad megtagadnia az angol paptól azt a véleményszabadságot, melyet a törvény minden angol egyháztagnak biztosit. A papról joggal feltehetjük, hogy a hittani dolgok körül több tudománynyal és jártassággal bir. mint a legtanultabb laicus is; de félre kellene ismernünk az emberi lélek természetét, ha azt várnék, hogy ama tanok theoriáját illetőleg mindnyájan egyetérthetnek, vagy csak hogy egy és ugyanazon személy is, egy és ugyanazon véleményben maradjon állandóan és teljes életében. Nem helyes dolog — azt mondja Wilson — magát elriasztatni a vizsgálódástól és az igazság őszinte kifejezésétől, azon való félelemből, hogy azáltal tán majd a felforgató és aggatolódzó hajlamuaknak kell engedményeket tenni. Az aggatódzás, ha létezik, azoknak ajtaja előtt van, kik azon dolgokról tudni sem akarnak, melyek más emberek előtt áthághatlan nehézségekül tűnnek fel. A régi vélemények védői ezen értelmetlenségének tulajdonitható, hogy az evangeliumi elbeszélésekben, vagy a királyok könyve és a krónikában találtató eltérések tekintetbevétele oly szinben tüntettetik fel, mintha azáltal a sz. vallás megtámadása céloztatnék. Hasonló rosz következménye van annak, hogy nem ismerik el az emberi elemet a sz. könyvekben; mert ha az egyik fél ezt őszintén elismerné, akkor a másik fél is a sz. Írásban inkább az isteni oldalt feszegetné. A dolog egyszerűen igy áll: jó emberek — s ilyenek nem lehetnek Isten szelleme nélkül — tévedhetnek tényekben, megcsalhatja őket emlékező telietségök, összetéveszthetik a képzeletet a visszaemlékezéssel, megbotolhatnak okoskodásukban, változtathatják Ítéleteiket és véleményeiket, de nem igy az absolut igazság lelke, — arról nem szabad feltennünk tévedhetést, az nem mondhat ellent magának, ha szól, még a legkissebb dologban sem, legyen az bár csak mellékes is. Még kevésbé szabad annak tulajdonitanunk oly előadásokat, melyek egymással világos ellenkezésben állanak, vagy melyek csak hypothesisek és hozzávetések által egyeztethetők. Tulajdonithatják értelmünk korlátoltságának, hogy nem birjuk összeegyeztetni az evangéliumokat egymás közt, de semmiféle képesség hiányára, semmi titkos szándékra nem foghatni azt, hogy tökéletesen lehetetlen összeegyeztetni az Úr nemzedék-lajstromát Máténál a Lukács-félével, a sz. hét idő számítását és a feltámadás körülményeit a különböző evangélistáknál; semmiféle titokszerii okra vissza nem vihetni, hogy Jézus Krisztus test szerinti származására nézve kétségben hagyatunk, vájjon anyjáról Juda- vagy Lévi-nemzetségbeli volt? Mind ezen nehézségekre nézve tehát egyedűl a szabad tudomány az, mely bennünket eligazíthat és a vallás lényegére nézve biztosithat, mig az orthodox csökönösség azt eszközölheti, hogy a külsőhez való túlságos ragaszkodás miatt, végre még a bensőtől is elfordul a gondolkozni tudó közönség. Itt aztán átmegy szerző annak vizsgálására, mennyiben köttetik le az angol pap személyes véleménye a 39 pont aláírása által s a mint ezt bőven fejtegeti, végül megmutatja, hogy azok mellett az angol lelkész a legtágabb vizsgálódási szabadságnak örvendhet. Azonban bár igaz, hogy oly egyházban, hol, mint az angolban, a törvényt mindég a közszellemhez képest magyarázzák, több valódi szabadság uralkodik, mint a melyben minden korlát nélkül minden ember haeresiseket támaszthat; a minthogy Irving*) urat, ha angol pap, aligha lehetett volna az angol egyházi törvény szerint, azért mert a Jézus Krisztus emberiségére nézve eltérőleg tanított, papságából kitenni, a mint ez a skót egyházban történt: mégsem szabad oly állapotot, a minő jelenleg az angol egyházé, véglegesnek tartani. Igen jó, ha bizonyos intézmények változtatását addig halogatjuk, mig azok a közérzülettel határozott ellenkezésbe nem *) Irwing, az ugy nevezett irvingianismusnak szerzője, tagadta Krisztusnak bünnélküliségét oly értelemben, hogy szerinte Krisztus, épen ugy, mint mi, hajlammal birl a bűnre, csakhogy e hajlamnak soha nem engedett; mely nézetre az által vezettetett, hogy Kr. csak ugy gyakorolhat hatást az emberiségre, ha valóságos ember volt. Mit használ — igy mond — nekünk oly Isten-ember, ki soha hozzánk hasonlóvá nem válandhatott és kit e szerint követnünk sem lehet? B. M.