Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-11 / 19. szám

sitése leend mindenkor legelső s legfőbb teendőm, mint hiszem, hogy mindnyájunkra nézve legfőbb kötelesség vallásunk sz. ügye. Óhajtom, Isten segélyével, hogy a mit ajkaink kimondták, azt sziveink átérezzék és kezeink végrehajtsák ; hogy bármikor szólitand Isten és a haza, fényes orcájuk előtti megjelenésre, nyugodtan modhassuk el: „En Uram ! teljesilém, a mire elküldél!" A pécsi lapok után Sinahegyi. NYILT JEGYZET a „Gyámintézeti eszmék" Írójának. (Lásd „Prot. Egyh. s Isk. Lap, f. évi 13. sz). Kedves bátyám! Nem hagyhatom szó nélkül a „Gyámintézeti eszmék"-ben tett azon megjegyzésedet: miszerint olyatén eljárás, a minő néhány városi gyámintézetnél eddig szokásban volt, hogy t. i. A. egyháznak adnak 8 frtot, B-nek 10 — 15 frtot stb. — „merő vesztegetés." Tudom ugyan igen jól, hogy testületeknek, ha ezerekre van szükségök. egy pár forinttal magában véve bizony nem nagy szolgálatot teszünk, de kérdem : nem abban rejlik-e épen a gyámintézeti működés sajátképeni titka, hogy sokan, vagy mondjuk inkább, m i n d n y á j a n adnak valami keveset, hogy igya kevésből s o k legyen — „cseppet csepphez ?'•' — Persze, ha csupán csak az A. egyház ad B-nek néhány forintot s ebbeli adományával egyedül marad, akkor csakugyan elvesz a csepp a nagy szükség óceánjában ; de hiszem az A. egyház megett ott áll a B. C. D. stb. egyház egészen az Y-ig, s igy „cseppet csepphez" — s szintén tenger lesz belőle. Ha tehát például az esperesi gyámintézet az A. egyháznak 8 frtot ad, nem arra gondol, hogy csak épen a 8 frtot adja, hanem azon emelő föltevésből indul ki, hogy minden testvérintézet az országban erejéhez képest ugyanazon testvér egyház segélyezésére siet s ahoz kisebb nagyobb adományával tettleg hozzájárul, a minthogy a segélyezési felhívások köztudomás szerint hivatalos uton is szoktak köröztetni összes egyházainkban. Sitt azután az sem tesz valami különbséget, hogy vájjon az egyes fiókintézetek egyenesen küldik-e adományaikat az illető segélyzendö egyháznak, vagy pedig az esperességi és kerületi bizottmányok hosszabb utján ; a cél ugyan az s az eredmény is egyre megy ki. De sőt több okokból én részemről arra szavazok, hogy a fiókintézeteknek meghagyassék azon joguk, miszerint azon összegeket, melyekről az alapszabályok értelmében magok rendelkeznek, magok egyenesen ki is oszthasság s át is küldhessék az illető gyülekezetnek; jelesül azért, mivelhogy a tapasztalás szerint az ilyetén közvetlen érintkezés közelebb hozza egymáshoz a testvéreket s üdvös hátással jár mindkétfelé : vigasztalólag hatván azokra kik segélyt várnak a hitsorsosoktól, s immár látják, hogy csakugyan vannak testvérek közelben és távolban, kiknél felszólalásuk nem vala üres szó a pusztában; s viszont buzditólag azokra, kik a nyomor enyhítéséhez járultak adományaikkal. Az elismerő és köszönő iratok s levelek a segélyzettek részéről nem utolsó eszköz a keresztyéni részvét ébresztésére s a gyámintézet megszilárdítására. Nem mintha az elismerés miatt kellene jót tennünk ; de több életet hoz a gyakoribb érintkezés a hitsorsosokkal az egész gyámintézeti ügybe, alkalmat szolgáltatván arra, hogy közelebb és többoldalulag érdekeltessünk hitfeleink egyházi közállapotai által, megismerkedjünk több testvérgyülekezetek törekvéseivel stb., s ez által közvetve felismerjük mindinkább egyházi közéletünk szükségleteit, hiányait, orvoslandó bajait stb. A mit a gyámintézeti tőkésítésről általában, s különösen az ezt célzó elnöki nyugtákról mondasz, arra áment mondok teljes lelkemből, s annál kevésbbé értem azt, mit tiszt. Horváth Sándor győri lelkésztársunk ir erre nézve e lapok legközelebbi számában, hogy t. i. ottan ezen nyugtákra sokan — ha rag úsznak. Szeretem is hinni, hogy „a nap le nem megyen az ö haragjokon !" Én ellenkezőleg azt mondhatom, hogy p. o. itt nálunk ezen nyugták a legjobb hatással vannak. S méltán! Mert töke nélkül a gyámintézetnek nem volna anyagi alapja, alap nélkül pedig az intézet meg nem szilárdulna. En a tőkésítés ügyét ugy szeretném intéztetni, hogy ahhoz egyházegyetemünk minden önálló tagja járulna — leginkább f é 1 forinttal; s maroknyi népségünk mellett valami tekintélyes tökét csak is ugy fogunk előteremthetni, ha tömegesen járulnunk annak alkotásához. S én nem képzelhetem azon szegény napszámost vagy akár koldust, ki a félforintot rövid időn meg nem takaríthatná, hahogy lelkésze által az ügy jelentősége és hordereje iránt kellőleg felvilágosittatik. Fel tehát ügybarátok, apostolkodjunk a szent ügy mellett szóval is, tettel is, egyházunk javára és díszére, hogy az e. e. e. gyámintézet egyházunk életerejéről tanúskodjék a világ előtt s ina holnap méltó társa legyen az áldott Gusztáv Adolf egyletnek !! Eperjesen, april 9-én 1862. Sztehlo János Gyám intézeti levelezés. Tiszt. Szeberényi Lajos evang. lelkész urnák Szegeden. — A ,,G y á m i n t é z e t i évkönyv" et nagyon várjuk. Mikor kapjuk ? Eperjes, apr. 9. 1862. Sztehlo János, ev. lelkész. TÁJÉKOZZUK AZ OLVASÓ KÖZÖNSÉGET TÁJÉKOZNI AKARÓT! Nt. Horváth Mihály ur a mezőföldi egyházmegye esperese „tájékozzuk az olvasó közönséget" céggel a Prot. Egyh. és Isk. Lap 16-ik számában egy cikket közölt, ugyanezen lap 13-ik számában bemutatott mezőföldi legújabb papi vizsgálatra bocsátás módjáról irt cikkem ellen. Olvasván e tájékozást, nem a reám szórt aljas kifejezések miatt boszankodtam, hanem, hogy alkalmat nyuj*