Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-11 / 19. szám

Iában gyenge, annak egyik fő oka bizonyosan az, hogy lanférfiainkban, kik írásra volnának hivatva, s azokban, kik már írtak is, az einlitftt tulajdonok nincsenek ésnem voltak kellő öszhangban. Kettős örömmel üdvözöljük azért a fencimzett kis kézikönyvet, mint előbbi általános észrevételünk alól kivételt, s mint olyat, mely ügyes szerkezete s a tárgy kellő terjedelme által a munkás és szakavatott szerző tárgyismerete és helyes tapintatáról egyaránt tanúskodván, teljes méltánylásunkra érdemes s a népnevelés ügyére nézve valóságos nyereségnek mondható. Megvan e kis könyvben, minden, a mit egy népiskolai növendéknek, az ö értelmi képzettségéhez képest, s a többi tantárgyak megszorítása nélkül, Magyarország, mint az ennek területén lakó minden ajkú nemzetiségek közös hazájának, történelméből tanulnia és tudnia kell. Se nem sok, se nem kevés, a mit nyújt; felölel ugyan minden korszakot, melyet történetíróink hazánk történelmében megállapítottak, mint: a beköltözés előtti állapotok, a fejedelmek kora, az Árpád-, vegyes- és osztrákházbeli királyok kora, egész máig; azonban e széles mezőn sem csapong össze-vissza szerző, hanem mint ügyes gyűjtő, mindenütt a figyelemreméltót szedvén össze, minden korból s minden uralkodóról csak a főbb mozzanatokat és a jellemző eseményeket sorolja elö. S bár kis keretben oly nagy képet rajzol is s a rövidség a tárgynak tömör összeállítását követelte : az előadás oly egyszerű, világos és mesterkéletlen nyelven \an tartva, hogy annak tartalmát, a tanitó részéről történt megelőző magyarázat után, bizonyosan minden növendék könnyen meg fogja érteni. Semmit sem akarunk levonni méltánylatunkból azért, mert e mii németül, és nem magyarul van irva ; söt inkább örülünk, hogy németajkú polgártársaink gyermekei ily jó kézikönyvből tanulhatják közös hazánk történelmét. Hogy magyarul is legyen ilyen jó népiskolai kézikönyvünk, azon egyszerűen lehetne segíteni azáltal, lia a szerzőt valamelyik superintendentia megkérné — a fáradság dijáról előre biztosítván — hogy e müvét magyarra is fordítsa le. A mi pedig hogy mielőbb megtörténjék, — annyival is inkább, minthogy e német müvecske a sárospataki népiskolai magyar történelmi kézikönyvnél hasonlithatlanul jobb — már a népnevelés érdekében is nagyon óhajtjuk. K. J. BELFÖLD. JÓKAI MÓR mint a felső-baranyai protestáns egyházmegye megválasztott világi elnöke által Siklóson 1862. april 23. tartott közgyűlésben elmondott székfoglaló beszéde. Nagytekintélyű egyházmegyei közgyűlés! Mélyeu át vagyok hatva azon eskü szavainak érzésétől, melyet ez órában teitem Isten elotl. Jól tudom, mi jelentősége van a proteslánlismusnak hazánkban. — A protestántism'is kettős kötelességet ró mindnyájunkra: egyet, mint keresztyénekre, mísikat, mint hazafiakra. Sokszor hallottam a magyar nép ellen azon vádat emeltetni, mintha ez kevésbbé volna buzgó, kevésbbé vallásos, mint más nép; én azt mondom, sokkal vallásosabb. Mert nem a kik csak szájjal mondják : Uram ! Uram ! hanem a kik tettekben dicsérik az ís'ent — azoké a hitnek pálmája. Mutasson fel Európa bármely országa hasonló helyzetet, mint a minőt hazánkban látunk, hol három millió protestáns saját erejéből az állam legkisebb hozzájárulása nélkül tartja fen egyházait, iskoláit, közmiveltséíre eszközeit, önkormányzata közegeit, és mindezt nem gazdag javadalmakból, hanem áldozatok filléreiből. — Ezek valóban azon Péterfillérek, melyek megszámláltatnak oda fen az égben ! A protestantismus nem hivja fel vérre s villongásra más felekezetű honfitársait, de nemes versenyzésre, s e nemes törekvés jutalma az, hogy mig Európa legkalholikusabb államai ez évben sajnos vallási elvtusában küzdenek: addig hazáikban — hol annyi hitfelwkezet lakik együtt — mély.vallási béke uralkodik savalóban hazafias érzületű klérus, valamint a protestáns hitegyetem csupán abban versenyeznek egymással, melyik szerezhessen magának kitűnőbb'' érdemeket a lelki béke s a hazaszeretet magas müvei körül. A vallási kötelességek hü teljesítése teszi a jó protestánst egyúttal jó hazafivá is. Az evangyéliom iránti hűség oltja lelkünkbe az őstörvények becsülését. S lehet-e ez máskép?! Nem ugyanazon harcok, ugyanazon szenvedések, ugyanazon áldozatok vivták-e ki egyházunk szabadságát, a mik alkotmányunkért hozattak ? ! Nem ugyanazon pecsétek szentesiték-e canonainkat, a mik hazánk törvényeit?! Nem tartozunk-e szent kegyelettel azon törvénykönyvnek, mely századokon át — Isten után egyodüli erős várunk volt. Bizonyára, nehéz volna hazánkban a jó protestánst és jó hazafit egymástól elválasztani! Hiszem, és a mennyire csekély erőm terjed — fogadom, hogy mi sem feledkezünk meg őseink lelkesítő példájáról, s a mit ők annyi küzdelemmel, annyi feláldozással, annyi szenvedéssel számunkra megszereztek, azt mi, boldogabb utódok rendületlen kitartással meg fogjuk őrizni tudni. Hiszem és fogadom, hogy a protestantismus hazánkban ezután is Siona lesz az igaz vallásosságnak, csarnoka a nemzeti művelődésnek s kősziklája az alkotmányosság iránti szeretetnek. Ez erős hit s erős kötelesség érzetével foglalom el azon széket, melyre a nagytekintélyű egyházmegye engemet, csekély érdemű szolgáját meghívóit. — Jól tiHlom. hogy a megtisztelő kitiinttílés számomra csak ezután sserzcn*lö érdemekért van előlegezve; miket ha meg nem szerezhetnék, egyedül gyarló tehetségeimen, de nem erds akaratomon fog «uJni.—Előttem e kötelességeimnek tdje-