Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-11 / 19. szám

világból vette eredetét, oda kell visszatérnie; ha a világnézet azt mondja: a testnek nincs, nem lehet helye az örökkévalóságban, — ejt-e ezzel legkevesebb csorbát a keresztyén vallás ténylegességén? Söt nem ugyan azt mondja-e a mit Jézus maga is mondott: „Senki sem ment fel mennybe, hanem az, a ki leszállott mennyből, tudniillik az embernek fia, a ki a mennyben vagyon'' János III: 13. a mit mondott Pál is 1. korinth XV: 50. „Ezt mondom pedig atyámfiai, hogy a test és vér nem veheti az Isten országának örökségét, és a rothadandóság a róthadatlan természetnek örökségét nem veszi." Ha a világnézet nem tartja Isten üdvtervében alapulónak, a mint, hogy Jézus maga sem tanitotta azt, miszerint a testnek feltámadása által bizony ittassék meg Krisztus Isten fiának, az örökkévaló lógósnak lenni, hanem azt hiszi, hogy a végestestnek levetkezése által „dicsőíttetett meg azzal a dics ősséggel, mely dicsősége volt az atyánál, minek előtte e v i 1 á g lenne" a mint ezt J ézus maga is kéri János XVII: 5. v; s csak igy lehető, hogy szelleme az egész világot áthassa és ujj ászülje: vájjon nincs-e mind ezekben igaza ? Bizony bizony! sokkal inkább, minta testi feltámadás vitatóinak, a kik elfeledik, hogy ezzel együtt communicatio idiomatumot, sőt a Krisztus testének ubiquitását, a fiúnak az atya és szent lélektől való lényeges különbségét is tanitniok kellene. Teljes meggyőződéssel csatlakozom tehát részemről is a Schweizer és Sz. által kifejtett nézetekhez, jelesül a feltámadásról adott magyarázatukhoz. — S ugy vagyok meggyőződve, hogy nemcsak menthetnek a hívek ami prédikációinkból is húsvéti örömöt, sőt alkalmasint többet, mint a testi feltámadást premálókéiból; mert sokkal inkább meggyőző a szellemnek örök életét Krisztusnak bennünk való élete és megdicsőül é s é b ő 1 bizonyítani, mint a meg nem bizonyítható testi feltámadásra alapítani. ^o.iskolaügy. A NÉPNEVELÉS KÉRDÉSÉ AZ ANGOL ALSÓHÁZBAN. LONDON, inart. 26. A Punch nevü angol lap a britt államot a minap egy oly hajó képében rajzolta, mely a legmélyebb szélcsendben vesztegel. A ministerek egymás körül a fedezeten heverésznek, festői helyzetekben, minőkre csak angol lábszárak és talpak alkalmasok. A vitorlák mozdulatlanul függnek alá az árbocokról; a felhőtlen ég, a tükörtiszta tenger, a hajósok bádgyadt vonásai, szóval minden azon halálos unalmat leheli, mely egy ily makacs szélcsendtől elválaszthatlan. Palmerston, mint hajóskapitány, egész erejéből fütyül, hogy a matróz-babona ezen eszköze állal felköltse a szelet ; hivataltársa Russell azonban, mint az irigylésreméltó hitetlenség és a lemondó kétségbeesés képe, a fedélzeten hever és felkiált • ,,a fütyülés semmit sem használ, bátya, fonj inkább egy hálót!" Csak Lowe űr van még jó reményben s a hajó karzatára támaszkodva, feszült figyelemmel néz egy vékony ködfoltra (nevelés), mely a távol láthatáron emelkedik, s az ö biztosítása szerint még fris szellőt fog támasztani. Es ime, a ködfolt csakugyan felhővé növekedett, melyből tegnap egy jótékony meleg eső hullott alá a kormány és az alsóház fejeire, a nélkül azonban, hogy az ohajtott szelet meghozta s az unatkozott törvényhozókat feliiditettc volna. A szárazföld újságolvasói bizonyosan nehezen értették meg azon hosszas izgalom okát, melyet a nevelésügyi-bizottmány alelnöke, Lowe űr, az ö „Revised code"ja (megigazított törvény) által előidézett. Az ügy állása következő. Nyilvános iskolák, a szó szárazföldi értelmében, mint tudjuk, Angolhonban nincsenek. A népnevelés egészen magánügy. Mindenki, a kinek avra hivatása, vagy módja van, iskolát alapithal; az állam, az ily philantropikus törekvéseket sem nem gátolja, sem nem buzdítja. A tulajdonképi nép- vagy egyházmegyei iskolákat önkéntes aláirások, hagyatékok s egyházi dotatiók utján alapítják és tartják fen s a mennyiben lételöket a keresztyén jótékonyságnak köszönik, csaknem kivétel nélkül mind a klérus hatósága alatt állanak. Hogy ezen elforgácsolt törekvésekbe több rendszert és öszhangot hozzanak be, a inagas egyházi papság közvetlen vezetése alatt már ezelőtt évekkel egy nagy befolyású társulat alakult a nemzeti nevelés előmozdítására, mely „nemzeti iskolák" alapítását és azoknak segélyezését tűzte feladatul. E társulat, mely már ma mintegy 30,000 tagot számlálhat, volt szerzője azon nevelési rendszernek, melyet 1833-ban törvényesen megállapítottak s később a parlamentben több izben javítgattak. Az állam azon elvet, hogy a népoktatás magánügy, érintetlenül hagyta, azonban magára vállalta, hogy azon iskolákat, melyek saját erejökből fen nem állhatnak, segélylyel látja el, csak hogy aztán ezen segély elfogadása által az illető iskola önállóságának egy részét elveszlé s magát kormányi felügyelet alá helyezé. A parlament e célra bizonyos évi összeget szavazott meg. A titkos tanácsban pedig, a melynek már úgysem igen volt foglalkozása, egy nevelési-bizottmányt alakítottak, mely a titkos tanács elnöke s egy voltaképi alelnök (a milyen jelenleg Lowe űr) vezetése alatt e pénzi kezelte és iskolafelugyelöket nevezett ki, a kik a segélyezett iskolák felelt vigyázzanak. A parlament által a népoktatás emelésére megajánlott