Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-11 / 19. szám

annyi vallásos buzgalmai, mint széles tudományosságot tanúsító értekezések által: mindnyájunkat egyiránt kötelező' erkölcsi kötelességnek tartom, hogy a lelkiismeret és őszinte meggyőződés sugallata szerint mondjuk el nézeteinket. Ne rettentsen bennünket az vissza, hogy majd szerte ágazó, egymástól jelentékenyen eltérő, söt tán teljesen ellentétes nézetek fognak kifejlődni; — ne féljünk attól, hogy a nézetek egymássáli tusája inkább rontani mint építeni fogna. — Van egy pont, mely minden lehető eltérés mellett is bizonyosan egyesíteni fog bennünket, t. i. azon hit és tudat, hogy az idvezitö vallás szerzője, a mi egyedüli mesterünk, Jézus Krisztus; kinek mint ilyennek Istenemberi személyisége örökkétartó jelentőséggel bir a keresztyén hitre és életre nézve; — egyesíteni fog bennünket az ő boldogitó tudományának sark- és tetőpontja, mely szerint az Isten mindnyájunknak édesatyánk, a kinek házában sok hajlékok vannak; — mi pedig mindnyájan atyafiak és testvérek. Ezeket előrebocsátva, — megkísértem én is előadni némely gondolataimat a fenforgó nagy és sokoldalú kérdésről. — Magától értetik, hogy miután a tárgynak minden oldalróli kifejtése egy hírlapi cikk szűk keretébe be nem szorítható: előadandó észrevételeim ezúttal csak a lényegesebb pontokra fognak vonatkozni. Ily lényeges, sőt leglényegesebb oldalát képezi már a kérdésnek mindenesetre az, hogy az uj szövetségi iratokban miként van a feltámadás ténye előadva? ki lehet-e mutatni azokból n Krisztusnak test szerinti feltámadását; különösen mit és minő vonatkozásokat találunk az idvezitö saját beszédeiben a feltámadásra nézve ? Különös hangsúlyt fektetek részemről épen az utolsó pontra, s ezt tartom az egész kérdés eldöntésére nézve a legbiztosabb kiindulási pontnak ; mivel ha csak ugyan előre el volt végezve Isten örök tanácsában a test szerinti feltámadás, és pedig azért, hogy általa megbizonyittassék a Krisztus Isten fiának lenni, és az apostolok hite megerősíttessék: idvezitőnk, mint az atya örök tanácsának részese, legvilágosabban és legilletékesebben szólhatott annak leendő bekövetkezéséről, s nem mulaszthatta el ezen nagy fontosságú tényre is előkészíteni a tanítványokat, mint a hogy a halálra és a szentlélek kitöltetésére előkészítette. Már engem a szentírás tanulmányozása azon meggyőződésre vezérelt, hogy Jézus a testi feltámadásnak Isten üdvtervében való befoglaltatását teljességgel nem tanította, s annak bekövetkezéséről sehol nem jövendölt. Olvassa el bárki a szentírás azon részeit, melyek Jézusnak a halálhoz s megdicsőittetéséhez való készülését, a tanítványokhoz mintegy végrendeletkép intézett beszédeit tartalmazzák; olvassa el nevezetesen a szeretelt tanítványnak, az Ur keblén pihenő Jánosnak evangéliumát, mely evangéliumnak legalább a többiek fölötti előnyben létét valamint általában az authentiára, ugy főleg és különösen Jézus utolsó beszédeinek előadására nézve a theologiai tudományos világ határozott nagy többsége beismerte: — lehetetlen lesz meg nem győződnie a felől, hogy azokban legkisebb nyoma sincs a testi feltámadásnak. Midőn a szomorkodó tanitványokat azzal vigasztalja Jézus, hogy nem hagyja őket árvául s megtér hozzájuk, nemcsak nem szól a testi feltámadásról, hanem egészen ellenkező szellemben ezeket mondja: „Még egy kevés idő vagyon és e világ nem lát engemet többé, ti pedig megláttok engem: mert én élek, ti is éltek. — Azon a napon megtudjátok ti, hogy én az Atyámban vagyok, esti énbennem, én is ti bennetek" (XIV: 18 — 20). S midőn azt kérdezik tőle „Uram! mi dolog, hogy magadat nekünk jelented meg, és nem e világnak mit felel Jézus ? — „A ki engemet szeret" — ugy mond — „az én beszédimet megtartja; az én atyám is szereti azt, és ahoz megyünk és annál maradunk" (XIV: 23). Nincs itt sehol legkisebb szó és említés a testi feltámadásról; hanem ama vigasztaló szent lélekre hivatkozik Jézus, kit az atya az ő nevében elbocsát, a ki fogja a tanitványokat megtanítani midenekre, és eszökbe juttatni mindazokat, a melyeket mondott nékiek (26. v). A 28-ik versben, mint a 18-ban is, van ugyan szó leendő megtéréséről, de hogy azon épen nem lehet a testi feltámadást érteni: az a fölebbiek után a napfénynél is világosabb; vala mint világos és minden kétségen kivüli .az is,