Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-04 / 18. szám

SZÓLJUNK MAGUNK KÉPÉBEN. Ha azért Iátandjátok az embernek iiját fölmenni oda , a hol először a olt, mit mondotok ? —A lélek az a mely megelevenít, a test nem használ semmit. Ján. 6. 62, 63. (Sz.) Vannak idők, melyekben a halottak feltámadnak sírjaikból, és az igazság örökké élő szavát hallatják a késő nemzedékkel, mely a mnltak bolcseségét elfeledve, óltározni siet a perc mulandó ötleteinek. E múltból felénk hangzó szózatok nagy segélyére válnak azoknak, kik kortársaik közt föl merik emelni gyönge szavukat az örök igazság mellett, mely szabaddá tesz. Ily idő a miénk a szentiratok s azok szent hőseire nézve, melyeket és kiket komolyabb igyekezettel tanulmányozni bizonyára társadalmi bajaink tekintetéből is csak áldás volna. S azért köszönet a fentebbi cikk Írójának, ki határozott felszólalása által hathatósan oda utasít és serkent, hogy kutassuk az Írásokat, mert ugy hiszszük, hogy azokban örök élet vagyon s mert a vallásos élet nagy kérdései csak is azok vezetése mellett dönthetők el. Most a mit rég ohajtottam és vártam, a fentebbi cikk megjelenése által megtörtént; rég óhajtóm ugyanis, s többször volt e lapokban is pendítve, hogy hagynánk fel valahára az örökös tervezgetésekkel, indítványozásokkal és forditanók figvelmünket vallásügyünk benső, tudományos kérdéseire. Most az első lökés megtörtént, 9 a fentebbi cikk in medias res ragadja az ily tárgyak iránt érdekeltséggel viseltető közönséget. Azonban bár mi várva vártam e pillanatot, mégis nagy lelki megilletődéssel nyúlok a kényes kérdés fejtegetéséhez ; tartózkodásomat pedig nem gyáva félelem sugallja, nem is csak az, hogy e kérdés vitatása által ne talán valamelyik keresztyén társam hitbeli meggyőződését találnám megzavarni, hanem inkább az, hogy a keresztyén igazság önmagam szellemi lételének is nélkülözhetetlen alapja, lelkemnek lelke, mely nélkül sem jelenben nyugalmat, sem jövőben üdvöt képzelni nem tudok. Ha szükséges tehát bizalmatlansággal lennem ítéletem iránt, az elfogultságnak miatta, ilyet magamban bizonyára nem ott kell keresnem, hol a keresztyénség lerombolására sophismák készülnek, hanem inkább azon oldalon, hol a Krisztus vallása ügyének minden tekintetben, diadal készíttetik. Ha visszagondolok azon mély indignatíóra, mely lelkemet a „wolfenbütteli fragmenták"1

olvasásánál megháborította, midőn abban hitünk fejét közönséges népizgatónl, vallásunk alapitóit az apostolokat, közönséges csalókképen festve odaállittatni láttam, — ha mondom, visszaemlékszem, a mély indígnatió érzésérej mely azok olvasásánál lelkemben támadt, nagy okom van magamról hinni, hogy kapva épen nem kapok oly vonások felmutatásán, melyek hitünk alapját megingatni legtávolabbról is akarnák. Azonban a botránykozás érzése szivemben nem tett, sem akkor, s nem tesz most sem vakká azon nehézségekre nézve, melyeket a ,,fragmenták'1

írója evangéliumaink előadásainak történelmi volta ellen támasztott. Azóta tett nyomozások bebizonyították előttem, hogy Idvezitőnk életleirásai oly forrásokból merittettek, melyeken a szájhagyomány színező befolyása világosan felismerhető; de e meggyőződés, távol attól, hogy hitemet megrendítette volna, azt inkább erősítette, lefosztván hitem tárgyáról mind azt, a mi változó és mulandó. Es ez nem pusztán saját egyéniségem, hanem mindazon férfiak álláspontja, a vallásigazságokkal szemben, a kik a mai korban egyforma őszinte tisztelettel viseltetnek ugy a tudomány, mint a vallás .igazságai iránt. A mult század vége felé, midőn az emberek egynapi bölcseségökben elbizakodva, semmit valónak, észszerűnek elismerni nem akartak, mi a kézzelfoghatóságon tul emelkedett, midőn a kor nagy philosophusa egy könyvet irt „L'homme maciimé'4

,

(az ember gép), akkor a társadalom közös aléltsága nyavalyássá tette az egyesnek ítéletét is; a vallásnak tulajdonitá, mi az azzal való visszaélésnek volt eredménye, s meg tagadta a hitet azért, mert rosz emberek annak palástja alatt roszat miveltek. A társadalom minden szenvedéseit a papok ármánya szülte — mondá Voltaire, — s az imitatorum pecus nagy serege utánmondogatá s abból azt a különös következtetést vonta magának, hogy mivel a vallás kezelői roszak, tehát a vallás maga sem ér semmit s a vallás is a gonosztól való. Ily meggyőző-