Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-04 / 18. szám

tanítványai, de minden századok hiterösülést és vigaszt találhatnak. Hogy azután megmutassa Schweizer, mit és hogy i kellene a feltámadásról tanítani, csinál egy uj szókötést, a melyet aztán egy kis allegoriai tetszetős színnel bevonván, ez által akarja a világnézletet az evangyéliomok előadásával kibékíteni. ,,Testi" feltámadás helyett — úgymond — „valódi" (reális) ,,maradandó1

' (bleibende) feltámadást kell hirdetni. A Jézus — mondja ugyan a biblia — feltámadt a „halálból," de mindamellett nem „testi" halálból való feltámadást kell itt értenünk. (Hát ugyan a halálból kellett-e feltámadnia annak, a mi azáltal elnyeletve nem lett? s ha még a halált is fél Schweizer testi értelemben venni, micsoda ailegoricus magyarázatot ad Pál apostol ama kifejezéseinek, hol ö a rothadandó testnek elvettetéséröl és rothadatlan testnek feltámasztatásáról szól ? és a hol ö egész húsvéti lelkesültséggel igy kiált: hol vagyon halál stb. hol van koporsó stb. ? vagy tán itt is nem testi, hanem valamely ailegoricus koporsót kell értenünk ?) Schweizernek ezen úgynevezett „reális" feltámadása nagyon is ideális feltámadás ; de hogy a „reális" epilhetont, a miben nem csekély fontosságot keres, megmenthesse, folyamodik Kálvin ürvacsorai tanának kifejezéseihez is, azt mondván, hogy ime az ürvacsorában is Jézus teste „realiter," de nem „corporaliter" van jelen; a miből ugyan annyi kiderül, hogy a realitás nincs kizárólag a corporale quid-hez köttetve, mert a szellemnek is van, és sokak szerint csak annak van önmagában realitása; azonban azzal a Krisztus testi v. nem testi feltámadásának kérdése eldöntve nincs s még kevésbbé van bemutatva, hogy a holtak közüli feltámasztásául, v. a mi mindegy, a testnek reális feltámasztásánál a testnek épen közbe sem kellene jőnie. Nem tagadja Schweizer, hogy a feltámadás után szó van több izben a bibliában Krisztus megjelenéseiről, v. a Tíristophaniákról. De szerinte az a kérdés : miképen kelljen azokat érteni, ugy e, mint a melyek Jézus tárgyilagos testi, vagy csupán látomás s z e r i n t i jelenlétét teszik fel ? Ö az előbbit merőben visszautasítja s Jézus feltámadás utáni megjelenéseit mind csupa látomásoknak (visio) tekinti. Igen szép, mit Schweizer a látomásokról Güder ellenében megjegyez. Azt mondja, hogy a látomások nem csalódások, azok szinte bírnak realitással, mert bennök „tényleges igazság testesül meg, vagyis lesz nézletté." Lentebb ismét azt mondja, hogy a látomás „legtöbbször valamely a lélekben már feldolgozott igazságnak felvetődött képe." E szép és találó meghatározásért valóban köszönetet érdemel Schweizer; de miként lehessen az ily módon értelmezett látomást a feltámadás utáni Kristophaniákra alkalmazni, miután, mint ö maga is mondja, a tanítványoknak „Krisztus világtörténelmi megdicsőülése adva meg nem volt" s igy ők Krisztus feltámadását annak világtörténelmi megdicsőülése képében látomásuk tükre elébe nem állíthatóik : és miután ők Krisztus „testi" feltámadását nem várván, sőt arról sokáig kételkedvén is, „a testi" feltámadás képe is lelkök látomásában fel nem vetődhetett? — ezt jónak látta Schweizer mellőzni. Azonban a látomás, mint azt a bibliai példákból is látjuk, inkább csak pillanatig tartó s nem oly hosszú időre, mint 40 nap, nyúló önelmélyedés vagy önkivüliség. A látomás a lélek titkos horizonán oly gyors átvonulása a sejtelmes de meggyőző igazságnak, mint a villám átcikázása az ég borulatain. Hogy ily állapot 40 napig s nem is egy kettőnél, hanem többeknél folyvást tartson, ez képtelenség; a léleknek ennyi ideig tartó kifeszülése annak finom organismusát megrontaná s betegségbe ejtené. S hogy a látomás a történeteknek egy egész összefüggő sorozatát alkossa, s hogy még Krisztusnak Tamás általi megtapogatása, a tóparton étkezése, a keresztség iránt kiadott sakramentomi rendelete is mind csupán a látomások körébe tartoznának, ezt akkor is nehéz volna elfogadni, ha a szentirók előadásaiban, mint p. o. Péter is (Csel. 10. 17.) a nagy Iepedöhez hasonló edény háromszori alábocsátkozásánál, a látomást és a valódi történetet mindenkor eléggé kivehető megkülönböztetéssel nem jeleznék. Ugy látszik, Schweizer ugy használja a látomásokat a szerinte nehezebb exegeticai kérdések megfejtésénél, mint a régi drámaírók a szellemeket és nemtöket a darab csomójának megoldásánál. Es Schweizernek „reális feltámadása" elvégre azon megfejtést nyeri, hogy Krisztus a világtörténelemben megdicsőült... Óh mennyire különbözik ez a Schweizer-féle feltámadás attól, mely az evangyélimokban elöadatik s az apostolok által hirdettetett! Oh mennyire össze kell zsugorodnia a hivők húsvéti örömének, ha majd a ker. templomokban csupán ilyen feltámadás fog prédikáltatni! Oli mennyire más lesz akkor a keresztyénség, midőn a papok ezen és ehhez hasonló szent leckéről : hol vagyon halál a te diadalmad, hol van koporsó a te fulánkod ? nem az evangyéliom egyszerű, világos és vigaszteljes előadása, hanem Schweizer feltámadása szellemében fognak prédikációt készíteni! Oh akkor templomainkban a biblia helyett a leckét bármely philosophusi könyvből is fel lehet majd venni s Krisztus helyett akár Nagy Sándorról lehet értekezéseket tartani!.. A mi engem illet, én csak megmaradok a bibliánál s Isten segedelmével a legközelebbi húsvétkor is Schweizer reális feltámadása helyett egyszerűen, de hitbeli meggyőződéssel azt fogom hirdetni: „A Krisztus test szeri»t feltámadott s mi is egykor feltámadunk ;" s igy a mi vigaszt és húsvéti örömet az evangyéliomok 18 századon keresztül az én lelkem számára is megőriztek, azt Schweizer theol. tudományosságának és hirn 'vességének lombikjában elpárologtatni nem engedem. Nagy-Körös, apr. 17. Fi ló Lajos,