Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-04-06 / 14. szám

hallgatóinkat, hogy azok minden anyagi szükségeinket örömmel betöllenék: nem tudván, hogy hallgatóink, a midőn szellemi táplálékot illő mértékben nyernek tőlünk, — a legtermészetesbnek találnák, ha anyagi táplálékkal is bőven kielégitnők őket. Mely nyilatkozatából a nt. szerkesztő urnák nyilván kitetszik, hogy nem tudja, miszerint lelkipásztornak — ha hatni akar hallgatóira — a maga hasznáról nein csak nem szabad szólni, de ezt mindig meg kell tagadni. — Ezelőtt meg néhány évvel a nyilvános lapok • ban Erdélyből támadta meg valaki az ottani ref. lelkipásztorokat, azért, mert több helyen a kisebb gyülekezetek tagjait eloiáhosodni engedték. E vád az én orcámat is megpirította; mert nekem is van két oly filiám, melyben híveink eloláhosodva, igen kitanultak a magyar nyelvből. — Hogy tehát haszontalan szolga ne legyek az Ur szőlőjében, azon igyekeztem, hogy iskolaállitás által visszanyerjem a nemzetnek ez elveszendett tagokat. Már ez elölt 2 évvel saját gyarló erőmön az egyik filiában Kisházán felállítottam az iskolát. Széplakon pedig most február 24-én újítottam meg az iskolát ugy, hogy 15 gyermek közül csak 3 tudott magyarul. Mivel pedig az én házamban is tizen eszszük a mindennapi kenyeret: nem érezve eröt magamban ez iskola fenntartásához, és mivel a gyoroki példából tanulva, a superintendentia segélyéhez sem lehet nagy reményem: bizalommal kerestem meg néhány jó barátomat s az ily szent ügynek lelkes pártfogóit, hogy a nemzet teste gyarapításában segéljenek. Az ily megkéretés folytán egy szép válaszú levelet kaptam, melyet másolatban közölni szerencsém lévén, azért esedezem nt. szerkesztő urnái, hogy az egyházi hírlapban méltóztassék ezt közzé tenni *) azért, hogy mind a kegyes adományozók, mind a segélyezendők, mind az én esperesem lássák, hogy mit veszek be e célra, s az illetők számot vehessenek tőlem a buzgó adomány filléreiről. „Édes Barátom!" „Folyó évi martius 3-án irott kedves leveled megörvendeztette lelkemet. Már irásod külalakját elfeledém, irmodorod is kimosódott elmémből; azonban ha nem irtad volna alá nevedet, mégis felismertelek volna a leveledben tündöklő keresztyén papi nemes lélekről. Bizony bizony jól esik, ha néhanéha látok feltűnni egy önzéstelen nemes lelket jelenkorunkban — midőn legtöbb ember pusztán csak a kenyérért szolgál még az Ur oltára előtt is — kiről el lehet mondani, hogy a Krisztus él őbenne. Felhívásod eredményét, a 20 azaz husz forintot osztrák értékben, íme idezárva küldöm. Cselekedje az Ur, hogy e csekélység is szolgáljon segélyedre, a dicső cél felé való törekvésben ! Üdv és béke neked ! Vésztő, mártius 21.1862. Csókol testvéred az Úrban Csák jános m. k. helv. hitv. lelkipásztor." A midőn az itt aláirt lelkipásztornak nem csak a széplaki magyarok, de általában a magyarnemzet nevében szíves köszönetet mondok nemes buzgalmáért: hálás köszö*) Midőn ezt teljesítjük, bátorkodunk e szent ügyet kegyes olvasóink figyelmébe ajánlani. Szerk. netet küldök híveinek is, kik ezen állalok eléggé nem is ismerhető lelki nyomort szivükre véve, sietve nyújtották keresztyéni kegyes segedelmüket az elesendök gyámolitására. Szives köszönetet mondok tek. Jánossy Károly urnák is, ki a „Házi kincstár" 1861-ik évi folyamának 2 példányát — egyiket a kisházai, a másikat a széplaki iskolának — bekötve, 3o ív irópapirral volt szives megküldeni. ily hálás köszönettel tartozom nt. szerkesztő urnák is a „Házi kincstár" ez évi számainak a széplaki tanitó Ábrahám Péter részérei megküldéseért. Nyilvános hálára kötelez lek. H e c k e n a s t Gusztáv ur nemes tette is, ki az emiitett széplaki iskola részére az Erdélyi I. Péter „Fali olvasó tábláit" s a „Házi kincstár" folyó évi számait 2 példányban szíveskedett megküldeni. Áldja meg az áldások Istene az ily résztvevő keblű kegyes jóltevöket az édes öntudat kedves ajándékával, és testi s lelki adományaival! Gyanta, mart. 29. 1862. Rácz István m. k, ref. lelkész. MISSIOI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. XXXI. Jelen levelemben a moldva-oláhországi evangyéliomi református magyar missio tárgyában eddig elmulasztott kötelességet teljesítek. Nincs kétségem, hogy ha másunnan nem, közléseimből tudva van e missio állapota ; valamint arról sincs, hogy a kiket érdekel, tudják, mi szolgálat tétetett ezen ügy által csak eddigelé is evangyéliomi szent vallásunknak s magyar nemzetünknek. Második éve immár, hogy e missiót megélni engedé Isten, anélkül hogy sorsa teljesen biztosítva s dolgai rendszerezve lettek volna. A kis magból idegen föld hidegsége és viharai közt is csemete lön, mely már gyökeret bocsátott s levelezni kezd, levelein látszik az égi harmat, Krisztus könye, s a drága könyben ringatja magát az evangyéliomi hit diadalsugára. Hála, hála a mi Urunknak! 0 minket segélt a legnehezebb tusák közt, és eröt adott a roskadó kebel érzéseinek, s igy nyomta munkánkra pecsétjét, ö, az örökkévaló Isten ! Minden kitelhető szent megadás és buzgalom érzéseivel köszönve meg naponként a megáldatást s hálakönyek közt imádkozván azért örökké: a mi még a megkezdéskor eszemben volt, most már eljöttnek látom az idő teljességét, egy missiói társulat alakulására nézve. Mint történjék meg ez : én részletesen körül nem Írhatom s tervet nem adhatok. Mig körültem gond s bánat árnyai vannak, elfáradva a hitteli küzködésben : lelkem előtt ugy tűnik az föl, mint egy fényes ideál, mint egy jóltevö angyal, mely mig egy kezével az idegen földre szórtakat öleli nemzetünk s anyaszentegyházunk kebléhez, a másikkal a két testvérhaza határain belül szenvedők könyeit törölgeti. Én ugy gondolnám, hogy az egyház kormányán álló fők kezet fogva s egyetértve a világi s egyházi renden levő kitűnőbb buzgalmuakkal, minden egyházkerületből jöne össze egy alakitó gyűlés, melyben az ügy elébb tárgyalás alá vétetvén, minden oldalról, válasz-