Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-30 / 13. szám

szélni, hanem a hit, szeretet és Krisztus keresztéről ; a prédikáció alatt inkább máshol mulatjuk magunkat. Az urvacsorával élés mellőztetik fél-, egy-, sőt három évekig" (Ugyanott 11. Theil, S. 232). — Ne mondjuk, hogy az ujabb idők politikai hullámzásai előtt népünk sokkal egyháziasabb volt; hogy csak a jobb részt kereste, mely soha el nem vétetik tőlünk. Mert ha igen: Kecskeméti Zsigmond nem mondja vala hiveihez : „Bizony lia a mezőnek füvei, a szőlőtőkék, a pincék tudnának szólani vasárnaponként , midőn istentisztelet elől ezeknek nézésökre, vizsgálásukra seregenként a mi embereink a mezőre, telekre, szőlőhegyre kimennek — igy pirongatnák vissza őket: Miért nem ültök a ti tanítóitoknak lábaiknál; miért nem hallgatjátok ott az Isten beszédét; miért nem tisztelitek az Istent; miért nem keresitek Máriával a jobb részt, mely el iiem vétetnék titőletek. ?" (Falusi prédikációk 1795. - 291. 1.). Bátran kiállja egyházi életünk jelen állásában is népünk vallásossága szempontjából az öszszehasonlitást a külfölddel, sőt ez előnyére fog szolgálni. — Az evangyéliomi szövetséggyiilésben 1857. oly panasz is tétetett: „hogy vannak egyházközségek, melyekben három év alatt sem éltek Urvacsorával, hiányozván az azzal élni kivánók. — Mondatott az a panasz, hogy 30—50 személy közül egy vehető fel templomba-járónak; — mi több — egy év alatt három németországi superintendentiában 248-szor nem tartathatott istentisztelet." — Nálunk még ennyire nem vagyunk. — Ha falusi atyánkfiai olykor alusznak is, de templomba eljárnak, sőt járnak városon is. — Nálunk csak ott maradoznak a templomból, hol a lelkészszel meghasonlásban él a gyülekezet, de azért ugy mégsem, hogy istentisztelet nem tartathatnék. Sorsom utján ugy kellett mennem, hogy szemlélője voltam egy időig napjainkban a legnagyobb elkeseredésig csigázott és hallatlan barbarsággal és vandalismussal végződött gyülekezeti meghasonlásnak : de azért fele részben a templomozás gyakoroltatott; az Úrvacsórával élhetők y4

-de abban mindenkor részesült. Ezek után — valószinűleg azt gondolja Sz úr, hogy önnek közelebbi egyik cikke ellen — mely, megvallom, okot szolgáltatott e sorok Írására — philippicát akarok tartani, az Egyh. és Isk. Lap ügyében mondottakat a prot. egyházi közönség nevében visszautasítván. — Oh nem! — Sőt inkább; — miután a fentebbiekből népünknek vallásossága a külföldiekével való egybehasonlitás folytán azoké mellett előnyösen tűnik ki ; miután egyházi életünk jelen állása a jónak és rosznak — minden komolyabb és megfeszitettebb munkásság nélkül — mondhatni csak ugy parlagon együtttenyészetében szerencsére ! az előbbinek az utóbbi által felül nem múlását mutatja: ebben erős alapot látva arra, hogy magyar prot. egyházunk élő fája amazokénál még nagyobb terjemben árnyat vető lombozattal fejlődhetik ki; ebből azt a következtetést húzom, a kor intő szózatát ha megérteni akarjuk, lehetetlen erős ösztönöztetést nem éreznünk magunkban, hogy mig a destructiv elem romboló hatással el nem harapódzik közöttünk — lássunk a mig még egészen nem késő — a munkához ; keljünk fel a tétlen egykedvűség és közönyösség álmából; eddigelé — ha csak szokásból is — nagyobb részben vallásos népünk buzgóságának legyünk táplálói, fejlesztői, gondot viselvén magunkról ésanyájról, melyben a Sz. Lélek bennünket vigyázókká tett. — A kor és időviszonyok hatása alatt a vonzó példáknak szemlélése után magyar népünk vallásossága, hogy jobban nem hanyatlott: ez előttem vallásosság iránti kegyeletes és erős vonzalmának záloga, hogy ugy mondjam, vallásos szívósságának bizonysága. — Ha a lelkészet éberebb, tevékenyebb, hivatásának feladatán egész erejével munkás: a megváltozott idők bizonynyal annyi változást sem okoznak egyházi életünkben, mint ezt egyesek dicséretes eljárása kivételesen tanúsítja. — A mit pár évvel előbb az „egyházi élet árnyoldala" írója a tiszamellékről vett adatok után mondott: igazolva láttam nagyrészt azt a Dunavidéken, Dráva partján, Balatonmelléken is: „hogy t. i. belefáradva az iskolai száraz tudományok tanulásába, most már a folytonos pihenésben keresünk kárpótlást, és ha hosszú déli álmunkat kialudtuk, kitörölvén szemeinket — édes merengéssel felki. áltunk: Deus nobis haec otia fecit. Nem olvasunk mi semmi folyóiratot a prédikáción kivül, azt is csak szószéken. Igy legalább nem tudván, másutt mi történik: az elégedetlenség férge nem rágó-