Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-30 / 13. szám

Ötödik évfolyam. (2> 13. © Pest, mart. 30. 18G2. PROTESTÁNS SZERKESZTŐ- ES KIADO-hivatal: A lipótés szerb-utcaszögletén földszint. ELOFIZETESI DIJ : Helyben : házhozhordással-félévre 3 írt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 Hjkr. Teljes szánni példányok még mindig kaphatók. NÉPÜNK VALLASOSSAGA, — EGYHÁZI ÉLETÜNK. Szokásos mondás: minden kornak megvan a maga kedvenc eszméje, mely munkásságának irányt ad, mely a kor szülöttei egész életfolytatásának jellemzője. — Mig a mult időket honszerelem, vallásos buzgóság dicső korának halljuk neveztetni: korunkról leginkább csak ezt hallhatni: anyagiság kora; korunkban anyagi érdekek játszák a főszerepet, ezek adnak irányt az ember tevékenységének: az állapot megválasztásánál, házasságoknál, ügyviteleknél ezek gyakorolnak legnagyobb befolyást. Mi ha nem is támadja meg egyenesen az ember vallási meggyőződését, de közvetve annak mégis legtöbbet árt, mert a lelkiekről való gondoskodást háttérbe szorítja, a figyelmet a hit dolgairól elvonja s bennünk a vallási buzgóságot meghűti. Xem mondom, hogy nem lehet ezt mondani korunkról: de vájjon csak épen korunk-e ilyen, mintegy kiválva a többi korok és időkből?! Csak épen a most élő nemzedékre fogható-e eme vád, hogy nem érez magában ösztönt a lelkiek és örökkévalók oly hévvel való munkálására, az anyagiak és földiek megszerzésére?! Vájjon csakugyan időnkben ugy kihamvadt-e már a vallásosság sz. tüze, mint némely — munkájok fáradozásainak tettleges gyümölcsét rögtön nem szemlélhető Jónások lelkök fájdalmában a hatás pillanatában mondják?! Vájjon odajutottunk volna-e már, hogy vallásosságunk felől jajveszékelnünk, kétségbe esnünk kell?! Kikeli mondanom, hogy optimista nem vagyok: de oly pessimista sem ám, ki vészterhes felhőkkel látja beborulva egyházi életünknek egét. A földi élet sajátságos természete szerint itt a jónak a roszszal, a búzának a konkolylyal — ha ez utóbbi nem vettetik is — együtt kell tenyészni. — A mint igy látjuk ezt időnkben: igy volt előbb, hajdanta is. A mult idő szép tettei, vallásos buzgóság szülte áldozatai mellett ne feledjük el soha annak árnyoldalait is. — Az isteni erőnek egész hatályával munkás ^T0

<

s földi korszaka is hány példát hagyott fen — ezt igazolandó ! Korunkról sem lehet mondani anyagi haszonleséséért, mit sz. Bazil (Homil. VII. in avaritiam) az övéről mond : „Ez a vágy az erdőket rablókkal, a házakat tolvajokkal, a családokat békétlenekkel, a piacokat csalókkal, az itélőszékeket hamis bírákkal és tanukkal, az ártatlanság kunyhóit nyomorral, az árvák szemeit könyekkel, az özvegyek szivét sóhajokkal, a tömlöcöket gonosztevőkkel s végre a pokolt kárhozott lelkekkel tölti meg." Az egyházi élet nem volt ám a várakozásnak megfelelő a vallásnak — legalább ujdonsági érdekeltségnél fogva is nagyobb vonzerővel biró ama korszakában, a reformatióban sem. — Mert ha igen: Luther nem mondja vala: „a közreD-düek megvetik az istentiszteletet és a lelkészi hivatalt4

'(Luthers Tischreden 22. Theil S. 987); nem mondja vala Wittemberg lakosairól, hogy igy gúnyolódnak: „papunk egyébről sem tud be-25