Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-23 / 12. szám

hierarchiának, a sz. irás alapján az öregebbek kormányát vette be, ott a restaurationak nyoma sincs. Sőt talán épen ellenkezó't lehetne kihozni; ha hát most ettől eltérünk, az alapul szolgáló sz. irattól térünk el, melynek egész vallásunkba káros következése lesz. Cánonainkban. melyek az 1791. eszt. 26. törvénycikknek világos szavai szerint annyiban érvényesek, mennyiben akkor gyakorlatban voltak és synodasok által hozattak, ugy synodalis actáinkban,melyek O Felsége eleibe terjesztettek, hasonlóul nincs annak alapja; ezeknek megerősítési jussa ugyanazon törvény által 0 Felségének adattatott, s im most azt egy rész meg nem várva, oly rendszert akar behozni, mely akkor nem volt, synoc'uson nem határoztatott, 0 Felsége eleibe nem terjesztetett. Ugyanazon törvény O Felségének adván szabályainkra, rendtartásunkra és fenyítékünkre a felügyelést, vájjon a törvénynek ily feltételhez oltalmára számolhatnak-e ily attentatumuk kezdői ? s ha 0 Felsége törvényes igazánál fogva ellentálland, ez erősítésére fog-e szolgálni gyenge lábon álló vallásunknak? Atyáink igen jól tudták, hogy a megyékbeli világi hivatalok hazánkban restauratio által történnek, ha ezen módot egyházi kormányunkra alkalmazhatónak vélték, bevették volna; de ezt igen bölcsen nem tették, mert a kettőt összefűzhetőnek nem látták. Arról, ha valamely előljáró hivatalára alkalmatlan, vagy méltatlan, van gondoskodva restauratio nélkül is — a seniornak van proseniora, van egész tanács, az egyházi tagoknak vannak világiak ellensúlyul rendelve, van superintendens és annak tanácsa^ minek hát a restauratio? minek ily szükségtelen újítások, melyekkel önmagunk állását gyengitjük, elleneinknek még több fegyvert adnak ellenünk, mint a milyekkel már is élnek, melyeknél fogva egyházi lapjaikba már vesztünket tombolva kürtölik V Tiszteletes uraimék az idő lelkére, a divatra hivatkoznak, én a vallásbeli rendtartásokat, habár a külsőkre tartoznak is, nem tudom olyanoknak nézni, mint a ruhát, melyet tetszésünk szerint változtasaunk, kivált midőn azok ország törvénye által, mint feljebb mondám, megállapíttattak ; a lélek munkálódása pedig a belsőkre tartozik; de vigyázzunk, hogy az hamis lélek ne legyen. Egyébiránt igaz, hogy a megyei világi hivatalok betöltésére hazánkban a tisztujitás szolgál: de törvényhozóink igen átlátták azt, hogy ez anarchiára vezet; ugyanazért ellensúlyul rendelték a főispán hatalmát, a ki kormány embere, nem a inunicipium alatt áll, ennek adták a candidatio jussát, melytől függ minden. Ezen javallat szerint pedig mi szolgálna ellensulyul ? Főispán-forma hivatalunk nincs, nem is lehet; candidationak nem szabad lenni, tehát önként következik az anarchia : „mert azt, hogy egy testület fő nélkül regenerálja magát, képzelni sem lehet, tehát anarchiával s ehhez közelítő korteskedéssel s hasonló alávalóságokkal kívánják sz. vallásunk rendszerét undokítani ? s ezt épen akkor, midőn a haza kormánya egész országgal már nem tűrhetvén divatba jött kicsapongásokat, azoknak orvoslásáról valódilag gondolkodik ? ez valóban nem nagy megfontolást, semmi belátást mutat. Egyházi dolgokat világi dolgok kaptájára ütni, nem mindenben lehet, nem is jó: azonban véghetetlen különbség is van e tárgyra nézve a kettő közt; mert a világi magistratusnak nagy hatalma van, kell is lenni, ugyanazért nem tartják elégnek, hogy a statusok controlirozzák, és a gyűlésen számot kérnek tetteikről, szükségesnek tartatott a gyakori változtatás, hogy a hatalom egy kézben meg ne öröküljön, elszenvedhetetlenné ne váljon. De ami vallásunk rendszerében, ugyan kérem, mi hatalma van a seniornak, vagy tractualis assessornak, kivált a pesti megyében, hol minden a superintendentián végeztetik el? holott még ez is a nyilvánosság, a közpapság, helyesebben az egyházi gyülekezetek által korlátoltatik? Valóban nevetséges a hasonlatosság, ugyanazért valamint a túladunai superintendentia kimondotta a barsi hasonló indítványra, ugy én is nyíltan kimondom, hogy az egész indítványt éretlennek, de kárhozatos újításnak, viszketeges nagyravágyás szüleményének tartom: ennélfogva annak életbe való léptetéséhez egyáltalán nem járulok, s akármely paradoxumnak tetszik is, hogy világi létemre egyházi férfiakat utasitok; vallásomhoz viseltető buzgóságomnál fogva tiszteletes uramékat kérem és intem, hogy vele hagyjanak fel, várják be a synodust. Maga a superintendentia, ugylátszik, előbb bevárja az egyházi vidékek véleményét, mielőtt foganatba vétetnék ezen indítvány; azért tiszteletes uramék azt ne előzzék meg. — Ha valakinek eltökélett