Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-03-16 / 11. szám
\ nyitott vádak; a canon korlátain kivül eső kihágások; — ,,nincs ember hiba nélkül" közmondással mentegetés a lelkész részére döntik el az ügyet; és az egyháztagok a részrehajló Ítélet meghallásával a vallás-erkölcsiségben alább-alább szállíttatnak. — Ha alábocsátkozva népünk közé — mely tapasztalás után meggyőződésből szólva nem oly romlott erkölcsileg szívére nézve, mint a mily könnyen rábeszélhető — megakarjuk hallani egyházkormányzatunk felöli nézeteiket: keblök mélyén levő panaszképen mond ják el a bizalmunkat megnyert egyénnek, hogy a papi gyü. lés nem igazságszolgáltató, hanem papmentö. — Tudok egyházat, mely bizony igen méltán igényelhetné papjának elmozdítását — a komjáti kanonok III. rész 47-ik canon ellenessége és ennek következtében több botrányos kihágások — a közönséges polgárembert is lealacsonyító elkövetése miatt: s a már elkészült s a gyülekezet 9 /,0 által aláirt folyamodványt a sikertelenség előleges tudása folytán be nem adni jobbnak látta, hanem az egyháztagok templomba nem járással állnak boszut ezekért, — és igy papjában, papja miatt elidegenedik vallásától. — Hiába igyekezünk distingválni a fungáló papot az élet emberétől: csakugyan egy személy az. — És a néptől — mely saját— lag a külsőn belől alig lát — ezt rosz néven venni alig lehet. — És igy készítjük elő a vallás iránti közönyösséget, mely eredményeibe sujtoló átokként hárul vissza reánk a közügyeket illetőleg .... Tudom, sokan mondják erre : barátom ! igy sok collégánk kenyér nélkül marad ; tán épen cikkíró ön maga is. Az meglehet. De erre azt válaszolom: ki az egyházi pályán csak kenyeret akar keresni, az megérdemli, hogy kenyér nélkül maradjon. Erős meggyőződésem, hogy kik hivatásból léptek az egyházi téren való munkálkodásra, az egyház közügye előmozdításán fáradazandók — ezeknek nem lesz okuk félni. — Lám a papmarasztás választó-rostáján is fennmaradt a tiszta buzaszern ! — Igen ! sajátlag nem uj dolog ez, hanem — kedves tanárom Tatai szerint a nálunknál bizony aligha nem bölcsebb, életismerőbb őseink nyomába való visszatérés.—Bármennyireíealázónak tűnik is fel ujabbkori elkényelmesedett papságunk szemeivel nézve a régibb időkben gyakorolt papmarasztás: nem volt az kárára egyházunknak sőt — csak virágzására. Igazi, hivő erős lelkek sorakoztak vezetökül Krisztus zászlója alatt vitézkedő egyházunk táborába! Mik vagyunk mi mai lelkészek azon tiszt-őseinkhez képest, kik készebbek válának a gályára rabszolgákul eladatni, mintsem prédikátori tisztük tovább nem folytatásáról reversalist adni, mi mai lelkipásztorok, kik egy pátensnek — a romboló viharhoz képest csak lengedező szélhez hasonlítható fuvallására is itt-ott tömegesen ingadoztunk ?!.... Az egyházmegyei, s mindenesetre ezt követőleg az egyházkerületi tisztújítás gyakorlatba vétele folytán a papság restaurálásának is újra bejövetelétöli tartásnál fogva én inkább azt vagyok hajlandó hinni, hogy papjainknak (ide értve a káplánokat is) mostani legiószámn leolvad oly mértékben, hogy maguk az egyházak keresve keresik a papot; nein lesznek 10—15 éves segédlelkészek, hanem mint ama rosz emlékű (!) papmarasztás korában, megtörténik újra, hogy a collégiumból egyenesen vitetnek kathedrára. És igy következik be több egyház alfiliálása folytán az egyházhivatalnokok jobban díjazásának sokaktól oly epedve várt, tán mindennapi imádságban is kért ideje. — Az természetes következménye lesz mindenesetre, hogy hullám módjára egymást hajtva hivataloskodunk; cserélgetuek bennünket az egyházak, mig mindenik illetőjére nem talál, — Az megeshetik, hogy a mostani c s a r n o v a i lelkész nagy-harsányi, — az ujdon sült ő s z ö d i -k i 1 i t i, — a ceglédi pedig k e ő-i pap leend ; és megfordítva. — De hátha mindenik épen csak is ott működhetik sikeresen ?!.... De hogy röviden arról is szóljak, mi épen szőnyegen forgó kérdés. — Bihari Imre mondja : teljes mértékben érvényesítsük a meglevő törvényt, mely a vészes gyakorlatnak bizonyosan inát szakasztja: előbb tisztelettel való megintés, — aztán felsőbb fórum hoz való fellebbezés; ha ennek intése sem használ — elmozdítás. Már is a szégyenitő pelengérre állítástól félnek a kimaradás miatt, hát ha formaliter e 1 m o z d i 11 a tnak hivatalnokaink ! Igaz, hogy szomorú dolog volna, ha a prot. küzdelmi erő ily munka kivitelére képes nem volna : hanem mondjuk meg csak igazán, nem azért, hogy nem mernénk, hanem ci -vilisáll korunknak rólunk is le nem mosható sajátsága azon udvarias eljárás, hogy csak a szépet, figyelemreméltót, példaadót szeretjük dicséröleg nyíltan kimondani; az ellenkezőről pedig csak ugy falak között — nehogy valaki meghallja — csendesen beszélgetni. — Hát ha még az illető nem is rosz akaratból, mint inkább tapintatlanság miatt tesz botlásokat, mi, fájdalom, nem ritka eset! — A feljelentésről mondhatnánk önnek egy történeti tényt, mely egy egyházmegyében épen e miatt a jelentéstevők számánál fogva a tizenkilence sek még folyvást tartó gúnyolódó elnevezést hozta létre — a baj orvoslása nélkül. — Nép ellen pap, papok ellen esperes a nyerő fél egyh. törvényszékeinken eddigi gyakorlat szerint! Az ellenkező nagy ritkaság! Magamagát mozdítja el, ki nem arravaló — ha eljött az idő teljessége. Hogy a barsi esperes umak is szóljak a reslauratio következménye gyanánt felemlített eme szomorú tapasztalataira : nincs egyházmegyei közéletünk, barátságunk szép virágát összetépte, társalgási összejöveteleink ajtaját bezárta, a közjó munkájában annyira tényező egyetértést elölte stb. Kedves nt. űr ! Nálunk és a kevéssel előbb odahagytam másik egyházmegyében még nem volt és nincs restauratio és mégis mindezek itt és olt épen ugy vannak-Mind ezt — ha jól észlelek, más valami, az időviszonyok' a kor — melyet átéltünk és ismét újra kezdenünk kell — hozta magával. — Ne tulajdonítsunk mindent annak, minek egyéni elvünk vagy véleményünknél fogva nem vagyunk barátai. Én komolyan őszintén szólva — azt mondom, hogy 21*
