Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-16 / 11. szám

egyéb mint a terreiium sondirozása a lehető jogoccupatiora s mindig a társadalom jogéletének beteges állapotára mutat. Már hogy mi intézeteinkben a jogtani folyamot ily experimentálás játékává lenni ne engedjük : halaszthatlan szükség az ezen kérdés csomójában rejlő egyes szálakat irodalmi útou is jó eleve fejtegetni s egyházi közhatóságainknak minden lehető utat megkísérteniük, hogy intézeteinkben a jogtani osztály a mostanihoz hasonló ingatag lábon sokáig ne álljon, hanem hogy azokban a jogtanitás a régi törvényes joggyakorlat szellemében az állam által is érvényesnek elismertessék. E kérdés nem egyes iskoláknak, hanem prot. egyházunknak közügye. Ezt tehát mind a nyolc kerületnek közüsen fel kell karolniok, hogy igy intézeteinkben a jogtani osztályok nemcsak öszszevágólag s üszhangzólag, de egyszersmind az állam elismerésével is találkozólag legyenek berendezve. Ha intézeteinkben a jogtani folyam a jüvő évre is a mostanihoz hasonló bizonytalan állapotban hagyatnék : nemcsak annak tovább fejtéséhez, de tanitványok hiányában annak fentartásához is alig lehet kilátásunk. Nem kétlem, hogy az illető intézetek e kérdésnek tisztába hozatalára a legközelebbi kerületi gyűléseken a kellékes lépést megteendik: azonban addig is nem ártana, ha e tárgyhoz az illető szakférfiak és tekintélyek e lap hasábjain hozzászólnának. Filó Lajos. EGY PÁR KOMOLY ŐSZINTE SZÓ A RESTAURATIO ÜGYÉBEN. Oly sok cikk közöltetett már ez ügyben e becses lapok hasábjain, hogy lehet olvasó — ki felbontása alkalmával igy szólhat: ismét restauratio! Vájjon mellette vagy ellene-e? Hát ez még mit mond? Kitárom egyszerre, én mellette emelek szót. És a már eddig mondottakon kivül semmi ujat nem mondok: hanem az ellene felhozatni szokott okok közül a leghatályosbat veszem vizsgálat alá. Hallottuk elmondani pro et contra ez ügyben a különböző okokat: és a minta dolog jelenleg áll, a solti egyházmegye angyala által közöltetett - az ügyet generice felfejtett s elvben előnyösnek deciaráit irata után — mármár tán el is fogadhatónak tartatnék e nagy érdekeltséggel vitatott kérdés, ha sokan attól nem tartanának, hogy a lelkészek restaurálását is maga után vonandj?, s D o b o s szerint — a paplak kéményén beütve mindent felborogat, az Íróasztalt a mellette álló régi karosszékkel együtt. Tehát ez a bibe! Uraim! szabadjon őszintén szólanom : ha csakugyan nincs más ok a restauratio végzésileg kimondása, gyakorlatba vétele, megfoganatositása ellen, ez ok annak életbe lépésének útját nem állhatja, mint a mely sajátlag önzési féltékenység jajveszéklő szózata. — Mosolyogva olvastam — midőn a restauratio mellettiek ez ok megcáfolására vonatkozólag csak azzal állottak elő : „ettől tartani nem lehet, nem kell, egészen más a lelkészhivatal;" vagy a laskói esetet ennek következménye gyanánt mint a lelkészre is alkalmazottnak szomorú példáját idéző Dobosnak — szabadelvű Szász K. egyszerűen a tényállás kiderítésével felel. En kimondom minden tartózkodás nélkül: bár félnie kellene a lelkipásztornak a három év múlva reá bekövetkezhető restaurálástól!.. Majd ekkor nem lenne annyi, hivatalát csak melleslegesen folytató lelkész! Majd ekkor nem lenne annyi az egyház érdeke iránt közönyös egyházhivatalnok ! Majd ekkor csak hivatottak vállalkoznának a sz. szolgálatra, kik nem csupán a kenyérért hirdetnék a Krisztust, hanem mint a jó pásztor, életüket is készek lennének odaadni nyájaikéli ! — Majd ekkor péteri tűzzel szónokolnának kathedriákon az igehirdetők, mely ha nem térítene is minden alkalommal 3000 lelket, de nem engedné oly mély alomba sem merülni a hallgatókat ; nem pedig mint most nagyobbára — bocsánat! de kimondom — olvasnának! — Majd ekkor lenne páli buzgóság, mely, csakhogy Krisztus evangéliumának sikert szerezzen, kész kitenni magát a legnagyobb szenvedéseknek is! — Majd ekkor jánosi szelídség lenne pastorális elve a lelkésznek híveivel való bánásmódjára nézve és a humanitást képviselni kellő Krisztus szolgája nem kívánna uralkodni hallgatóin, abban mutatván ki elsőségél, — hogy ő mindeneknek szolgája ! — Majd ekkor nem lenne annyi — a lelkipásztor híveihez való viszonya fogalmával merőben ellenkező, — működésének sikerét már csirájában elfojtó viszályos ügy egyházi gyűléseinken és igy a consistorialis ülések hosszú tartama alatt kifáradt tanácsbiráink, hivatalnokaink — a helyett, hogy, mint most a közgyűlés elöl -ha magyarán akarjuk mondani — szökni szeretnek a kimerültség miá — abban az egyház virágzását célzó, előmozdító intézkedések kigondolásában, megszavazásában az ügy iránti-egész melegséggel részt vennének ! Elgondolom előre — mint nem fog tetszeni sok collegámnak ily módoni felszólalásom ! — De hiába, nem uj, nagyon régi elv az : n e m az egyház van a papért, hanem a pap az egyházért! Es ha ez áll, akkor ne hímezzük — hámozzuk a dolgot : — az a pap, ki nem az egyházért él, hanem az egyházi hivatalt csupán megélhetési eszköznek tekinti — megérdemli, hogy kirestaurálják. Mily egyszerűen megmenekül igy — minden költséges deputatiók nélkül az egyház nem neki termett papjától! Most gyűléseinken — a hivatalosan be nem bizo-