Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-02 / 9. szám

211 270 nek; nem holmi nem értett szabályok iránti vak engedelmességnek, hanem ön saját lelke szabályai iránti engedelmességnek, mely el nem vethető a nélkül, hogy az ember a gyermekség színvonalán alól ne sülyedjen. Az ember szabad. De a szabadság nem az engedelmességnek ellentéte, hanem a kényszernek. A szabad embernek épen ugy kell engedelmeskednie, mint a nem szabadnak ; a ki ahhoz nem szokott, nem alkalmas a szabadságra.1

' Kifejti aztán értekező, mily nagy szüksége van az embernek a törvényre aférfikornak változó szerencsével folytatott élettanpályáján, hol sokszor le kell mondanunk, magokban ártatlan dolgokról azon rosszak miatt, melyek azokkal öszszekötvék, és fékeznünk kell akaratunkat, hogy kísértetbe ne essünk. „Ilyen — igy folytatja — az emberi lélek neveltetésének utolsó foka és ilyen utolsó stadiuma az emberi nem neveltesésének. Az apostolok ideje óta további kijelentés nem adatott az egyház határain belől. Próféták nem hoztak hirt az égből és csalhatlan ihletés nem vezette a tanítókat. Az egyház a szó legteljesb értelmében magára hagyatott, hogy természetadta tehetségeivel megállapítsa cselekvésének elveit.4

' „Legelőször avval kezdte meg munkáját az egyház, hogy megállapította a vezértanokat, és eljárása elveit, kifejtvén azokat, részint reflexió utján a mult tapasztalataiból, részint azon folytonos összeütközés nyomán, melybe jött a különböző véleményekkel. Amaz idők vitatkozásai, ugy látszik, azon alapnézetből indulnak ki, hogy meg kel1

felelni tudni minden képzelhető kérdésre. Alig van eset rá, hogy ama vitatkozókcsak egy kérdést is olyannak tartottak volna, melyet az egyház megfejteni nem birna, hogy belátták volna, miszerint vannak feladatok melyeket még a kijelentés sem hozott az emberiség ismeretkörébe. Hogy határozataik általán véve helyesek voltak, mutatja az egyháznak maradandó életereje, míg i\ különböző eretnektestületek eltűntek. Azonban a ténv, hogv ama határozatoknak egy nagy száma elavult, és. hogy nem kevés tanbeli megállapításaik alkalmatlanok a maradandó használatra, mutatja, hogy az egyház nem volt képes, a mint az egyes ember nem képes arra, az elébbi korszak tanításaiban foglalt minden igazságot és bölcseséget egyszerre kivonni. Valóban az e>rvházi atyák olyasmire törekedtek, a mire magok az apostolok sem vállalkoztak, nem csupán tanitani akarták az igazságot, hanem logicai formákba is önteni azt és nem pusztán az akkorbeli eretnekségek ellenében, hanem minden következő idők számára. De ez mindössze is nem volt egyéb mint a kor feladatának tulhajtása,

u (Folytatjuk). ISKOLAÜGY. MONDANIVALÓK REF. NÉPISKOLÁINK ÍGYÉREN. (Vége.) Ez volna a még nálunk hiányzó fokozat nagyjából jelölve, a tér gyenge világításban mutatva. Nein szükség mondanom, hogy a fentebbiek nem részletes lanterv, csak a főbb pontoknak feltüntetése. Hogy tanterv szülessék, erre nézve az egyet, népisk. választmány működésének tovább folytatása, tankönyvekre jutalmak tűzése volna kívántató-Egy uj irodalmi ág, s ezzel oly tér nyílnék, hol nem az iró keresné rendes szokás szerint a publicumot, hanem a publicum keresné a maga iróját. Mert a nagy nehézség a tanítás e fokozatára nézve abban áll, hogy az elemin felülemelkedjék, és mégis népszerű maradjon, szilárd és mély legyen, mégis az elemihez húzzon. íme ez azon tér, melyen a népnevelés nálunk nemcsak egyes szálakat hajtana, hanem megbokrosodván, a haza termékeny téréit befutná. Ez azon fokozat, mely az emberi fensöbb természetet alkotó nemes hajlamokat fejtvén, a népiskola humanioráját teszi. Ehez a népnek, ha módja van, egyszersmind joga van s e részben neki, bárha nem mondja is, épen ugy igazságot kell szolgáltatni, mint akármely törvényes perében. De itt éri már kemény szó árva fejemet. íme ez a szálakat, melyek a vidéki nagyobb iskolákat a főiskolához köték, el akarja tépni ! Azon kútfőket, melyekből a viz vékony ereken a nagy folyamba futott, be akarja tömni! A főiskola az egyház, a tudomány kárára törekszik ! ! Én a világért sem ! Sőt inkább ama vidéki intézeteket a főiskolákhoz, de nem azok gymnásiumához, sem academiájához, hanem egyenesen a maguk véréhez, a praeparandiákhoz utasítanám, s ezen csatornán a vizetlen kutakba bőséges, tiszta, fris vizet vezetnék. A jelen praeparandiai előzmények természete szerint a tanképezdéknek sohasem lesz dús és erőteljes népességük. A mely tanulók a gymnásiumi életben jót cselekedtek és igazán éltek, azok az iskolai hit szerint megdicsőülvén, a praeparandiánál boldogabb helyekre költöznek. íme látjuk, hogy a legnagyobb e. kerületre szóló debreceni t. képezdében 20—24 tanuló csengleng, quid hoc