Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-16 / 7. szám

211 212 SÁROSPATAKI FÜZETEK. Protestáns és tudományos folyó irat, egyház és nevelés, tudomány és irodalom körében. Kiadják a sárospataki ev. ref. főiskola tanárai. Szerkeszti Antalfi János. Hatodik évfolyam. 1. 1862. Előre is be kell vallanom és bocsánatot kérnem a tisztelt olvasótól , hogy ezúttal könyvismertetés és bírálat helyett olyasmit fogok e rovat alatt én is emlegetni, a minek egyszeri olvasása vagy hallása sem nyújt nagy lelki örömöt és élvezetet, — ismételve való leirása és emlegetése pedig el nem fojtható kedvetlenséggel, hogy ne mondjam, keserűséggel jár. Mindnyájunkkal közös ama gyarlóság, hogy minden tekintetben inkább szereljük a hizelgö, mint nagyon is hü tükröket; mikor pedig valamely titkon emésztő benső nyavalya napról napra halványabbá teszi a tetszetős alakot; örömestebb behunyjuk szemeinket, mint hogy szemlélnünk kelljen ijesztő sötét vonásait a lassú hervadásnak. Ezért nincs is a világon az életnek bármely körében nehezebb, kényesebb, sőt háládatlanabb szerep, mint az orvosoké! — értvén ezen kifejezés alatt általában mind azokat, kik akár a testi — akár a szellemi élet egészséges fejlődését megakasztó bajok kifiirkészésével s az organismusban fölfedezett kóranyagok elhárításával foglalkoznak. — Legyen az a betegség testi avagy szellemi: mindenik esetben egyformán betegség az; ennnek tudata pedig, valamint orvossága, ha nem is épen keserű, de mindenesetre kellemetlen izü szokott lenni. Azonban ha még egyszer olyan kényelmetlen és elriasztó volna is — főként a szellemi s társadalmi életkörben — az ilynemű foglalkozás : százszorta nagyobb és szentebb kötelesség lekiismeretesen őrködni az élet épsége fölött; — fölfedezni és megismertetni a bajt idejekorán, a mig annak elhárításához remény lehet. — Nagy és szent kötelesség felhasználni minden eszközt; — szólni és ismét szólni, — feddőzni és égetni a sebeket, a mint a körülmények parancsolják. Igen szépen és találón monda a Házi kincstár f. é. I-sö számában e lapok ^szerkesztője, hogy ,,a z örök igazság szolgál aában folytatott munkásságot nem lehet az emberek tetszése vagy nem tetszésétől tenni függővé; hanem hinteni kell a, magot, és szólani, hol és a mikor szükséges. — stb. Ezeknek ily átgondolásából meritém én is a bátorságot, midőn a címzett füzetek ügyében gyenge szómat fölemelni elhatároztam. — Avagy lehetséges volna-e, hogy senki ne szóljon, és mindenki hallgasson akkor, mikor annak a folyóiratnak, mely 5 évi pályafutása alatt a legnagyobb elismeréssel találkozott, mert számtalan nagy becsű dolgozattal ajándékozza meg irodalmunkat, bő és érdekes adatokat hozott napvilágra egyházunknak történetéből, stb. mikor — mondom — ennek a folyó iratnak — a 6 ik évfolyamra — nincsen több, mint 60 előfizetője !!! Maga e lapok tisztelt szerkesztője is a közelebbi szám vezércikkében, ismert optimismusa dacára, kénytelen volt kimondani annyit, hogy egyházi irodalmunk a közönség részvétlensége miatt komoly veszélyben forog. — Szépen elősorolta és kifejtette azon okokat is, melyek miatt lehetetlen volt, a szomorú tényállást tovább is palástolgatni, és lehetetlen volt egy kis tükröt nem tartani magunk elé, mely észrevétesse velünk hogy e tényállás épen nem vet kedvező fényt egyházunknak szellemi életére. íme a sárospataki füzetek sorsa is nyomban igazolja, hogy a kifejezett aggodalom nem volt alaptalan. Hogy egyebet ne említsek : a jelen évfolyamnak első szállítmányában meg van már kezdve Révész Imrének ama nagybecsű müve, mely ,,a magyar prot. egyház szabadságának védelméül némely tekintélyes tudósok megtámadásai ellen íratott volt, — s melyről a szabadelvű theologia s egyházi autonomia egyik legkitűnőbb bajnoka, a ,,Protestantische Kirchenzeitung" szerkesztője, ugy nyilatkozik, hogy az egyházalkotmány ügyében és alapelveire nézve igen sokat tanulhatnak belőle a tudós német theologusok. Es e dolgozatnak nincs több 60 olvasójánál!! Vagy talán elvesztették volna már beesőket és érdeköket azon érvek is, melyekkel az egyház szabadságát, autonómiáját a veszély idejében védeni kellett?!! És többé már nem leend szükség ismerni és forgatni tudni a fegyvereket egyházunk függetlenségéért ? !! Kivánhatjuk-e, várhatjuk-e, hogy ily körülményekkel szemben ki ne haljon a kedv és szent tűz legbuzgóbbjainkból is?!! Vagy ha ez nem történik is : mit fognak használni a legclassikusabb munkák, ha a szerkesztőn kivül más olvasó alig találkozik ?!!. . Bizony... bizony „ma holnap eljö az idő, melyben szemünk fog kiégni a szégyen rn i a 11." — E szavakkal rekeszté be imént nevezett buzgó egyházi irónk „E r d ő s i János" stb. czimü munkájának végén a magyar protestáns egyházi történetírás ügyében ejteti felszólalását. — Ellenállhatlanul fölnyomultak az én emlékezetembe is e szavak s velük együtt a kérdés: — hogy mi akkor különösen a történeti irodalomra való tekintettel volt mondva , nem fog-e ma-holnap az egész egyházi irodalomra alkalmazható lenni?! De fölelevenül lelkemben az ugyancsak Révész által megpendített s végrendeletkép letett eszme is egy minél elébb felállítandó ,,m agyar protestáns theologiai társula t"nak eszméje. — Mig ez nem létesül: addig a tudomány és irodalom csak sínleni fog egyházunkban. — Addig mit sem használ az egyesek erőfeszítése; — még kevesebbet az ilynemű felszólalások, — akárkitől eredjenek is azok. — A miért is, a helyett hogy a szót tovább szaporítanám, felkérem mindenekelőtt a t. szerkesztőséget, hogy tett ígérete folytán — mit a nehéz idők közbejötte miatt be nem válthatolt — nyomassa ki e lapban Révésznek az érintett tárgybani lelkes szózatát"*) ; a kik pedig '"") Köszönöm a figyelmeztetést ezen úgyis régóta emlékezetemben tartott Ígéretem teljesítésére. A jövő számban közölni fogjuk. Szerk,