Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-30 / 26. szám

tásbanvan—soha meg nem oldathatik. Az Őszinte szó irója pedig épen ezen hibába esett. Ha szavaiból nem elvi és igy lényeges, hanem csupán kiviteli, és igy alaki különbség tűnnék ki, ha ö amaz egyetemesen elismert, s tervben is levő' domestica kérdését tűzné ellentételül a tagositási eszmének, s ha beismerné, hogy jelen fizetési normák közt sok egyház tagosítás nélkül is tagosittatni leend kénytelen, hallgatnék, hanem hogy ő a vallásos élet hanyatlását a lelkészekben s nem a vallásos terhek tulságában keresi s e szerint még a domestikáról is csak ugy elvétve emlékezik, s a helyett, hogy ezen tárgyban valami reform, szükségét beismerné, inkább a negatio terére lépve, lövöldözi nyilait egy szerény s jó akaratú indítvány ellenébe, nem gondolván meg, hogy a negatio bizonyos határokon tul rothadásba megy által, hogy épen ugy akar bánni e kérdéssel, mint felebb is emlitém — más positiot választva — nem megoldani , hanem megsemmisíteni szándékozván azt: őszinte szavai ellenébe szabad legyen őszinte szóval állani. Eló're kell bocsátanom, miként én a gömöri inditvány formulázását egészben véve semmiképen nem osztom, s ennek következtében indítványozó ur az én mentségemre nem szorult; minthogy azonban a szó, az eszme, bár tőle származott, de többé nem övé, hanem édes mindnyájunké, igazságérzetemnek vélek eleget tenni, midőn gyakorlati alapeszméjének védelmére kelek. tr Azt állítja ugyanis az Őszinte szó irója, hogy ezen indítványban a fősuly a lelkészek gazdagulására van fektetve, s ezen lelkészi gazdagulás lelke előtt kísérteties phantom gyanánt lebegvén, cikkében ez ellen harcol, vágván a levegőt jobbra-balra nagy tüzesen. Felfogásom szerint az egyházak tagosításánál a fősuly nem annyira a lelkészek gazdagulására, hanem mit az Őszinte szó irója emleget, az egyházaknak Jézusban való gazdagulására van legfőképen irányozva, sehol sem lehetvén jobban alkalmazni a „divide et vinces" elvét, mint a vallásos terheknél. Bizonyítja ezt a kérdés ilyenforma felállitása: „Hogyan lehetne a protestáns lelkészek állapotán segíteni, hogy az által magok az egyházak is vagyonosabbak legyenek," ehhez nem kell commentár?! t. i hogy többet ne említsek, a rádi hallgató ne fizetné évi jövedelmének egy negyedét papjának és tanítójának, s a rádi lelkész s tanitó mindemellett is ne lenne kénytelen egy nyomorult viskóban nyomorogni, s legnemesebb törekvéseinek ily panaszos jutalmát aratni! Hogy mily szomorú következései szoktak lenni az ily tulterheltetésnek, magam is tudok szolgálni egy pár adattal: Kerecsen és Cs.-Kenézben több mint husz család hagyta el őseinek hitét s keresett menedéket egy oly vallás kebelében, mely nem veszi ki gyermeke szájából az utolsó falatot is, hanem lehető legolcsóbban administrál. — Nem arról van itt szó, van-e olyan kis egyház, hol a lelkésznek kenyere ne volna, s nem ariól van itt szó, hogy Kálvinnak mily csekély fizetése volt— bár az akkori pénzviszonyok közt nem gondolnám, hogy az nagyon csekélység lett volna — s mégis beérte vele, s fölebb emeltetni soha nem engedé * hanem arról, mily helyén volt az, hogy a roppant népességit Genf csak oly keveset fizetett szeretett papjának, s hogy Kálvin minő bölcs tapintatot tanúsított, midőn fizetését fölebb emelni soha nem engedé ? ? !! Igy levén a dolog, önkényt elenyészhetik cikkíró lelke elől ama kísérteties phántom, a gazdagság iszonyú eretnek bűne, ha ezekhez még a következőket meggondolja, hogy nem is képzelhetünk lelkészt, ki minekelőtte lelkészi pályára lépett, számot ne vetett volna mind magával, mind pályájának nagy és küzdelmes tusáival; nem is kepzelhetek lelkészt, ki nem egy nemével a hősies elszántságnak lépett volna azon pályára,, hol tőle oly sokat kívánnak s cserébe vajmi keveset adnak.—Ennélfogva nem is tudom elképzelni, hogy lehessen lelkész, ki csupán saját s övéi jobb sorsa tekintetéből óhajtaná akár a domestikát, akár a gömöri indítványban felállított affiliálási módot: hanem, ha kívánja, nemesebb szempontból teszi azt: miszerint magas hivatásának lelkében élő ideáját jobban megvalósíthassa; több szellemi siker és haszon reményében várja azt, mert látván fáradozásainak kevés gyümölcsét, látja azt is, hogy az ok nem annyira önmagában, hűségében, igyekezetében, lelkiismeretes buzgóságának hiányában, mint inkább tőle nem függő külső körülményekben rejlik. Mit gondol cikkíró ur, kik azok, kik a lelkészek közül a jelen fizetési állapottal meg vannak elégedve'? bizonyára