Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-12-08 / 49. szám

tanilói értekezlete P á k é b a n. Szerencséltette értekezletünket nt. esperes Csiszér Mihály ur személyesen, ki is küldöttségi meghívás után megjelenvén, felszólította értekezleti elnök és director urat az értekezlet megnyitására, Mire elnök ur egy alkalomszerű kis beszédben érintette a növelés történelmi vázát, nemzetünk e téreni törekvését, a tanítói értekezletek célját és a tanítói fontos hivatást; melynek eltalált hatását a reá következett éljenzés és azon határozat, hogy szóról szóra jegyzőkönyvbe Írassék kétségenkivülivé tette. Ezután szólott nt. esperes ur a tanitókarhoz, mely inkább komoly atyai intést tartalmazott a kötelesség teljesítéséről, az értekezletek szorgalmas látogatásáról, a fejlődött tudomány szellemében alkalmazott növelés és tanítás bámulatos hódításáról, a tanitók ehez kellető alkalmazkodásáról, melyre a hanyagok még elöljárói szigorral is kötelezendők. Következett a tanítási modor némely részleteinek megvitatása, gyakorlati sikerrel illustrálva. Yéo-ül elhatároztatott, miszerint ezután a tanítás me-O t z ej érői szabadon választolt tárgyakról értekezések lesznek készítendők, felolvasandók és tárgyalandók. Tanitóértekezleti megnyitó beszéd. Tisztelt tanítói kar! Van szerencsém a tanitóértekezletet, — mint e célra kinevezett elnök megnyitni. Üdvözlöm, szívem teljes örömével üdvözlöm a t. tanitóikart, nehéz de gyönyörűséges és üdvöt árasztó pályáján. Üdvözlöm önöket uraim! azon őszinte biztosítással, hogy én nem csupán elnökük, hanem egyszersmind barátjuk, egymással szeretettel kezet szorító barátjok akarok lenni. Önök nem csupán tanitók, hanem növelők, és sokkal inkább ezek, mint amazok. A tanítás jobbadán az értelemhez szól: inig a növelés az ember egész erkölcsi természetét magában foglalja, s a kettőnek együtti párhuzamos fejlesztése a néptanítók felséges hivatása. Századok óta fáradozik az értelmiség ezen hivatás mentül célszerűbb megoldásában, és részleteinek mentül humanusabb, nemesebb természetünkkel mentül összehangzóbb kivitelében, — és mégis, korunknak is maradt és fog maradni az ezutáni embernyomoknak is elég tennivalójuk. A patriarkhai időkben a föltétlen hit, a spártai respuplikában a türelmetlen állameszélyesség, Rómában a feláldozó hódítási szellem adott irányt a népnövelésnek, — mig a világ megváltója a népnövelés alapvonalait határozottan kimutatta, mely az észfejlesztés, erkölcsi nemesedés, Isten akaratja teljesítése. Ha nézzük a 12 éves Jézust a nagy nemzeti templomban, ha vizsgáljuk gyermekekröli messiási nyilatkozatait, ha a názáreti nagy bölcs tudományának szellemében némileg avatottak vagyunk : lehetetlen a fenérintett alapvonalakat fel nem ismernünk. És véli valaki, hogy a két világ legdöntőbb ^tekintélye által akkép kimutatóit alapelveken már szabadon épült fel Istenországa, vagy a népnövelés nagy hazája ! Épült volna biz az, ha az önző embervilág még jó darabig mysticus eljárásával a világosság tanát sötét börtönbe nem zárja. Azonban idő folytával a sötétben is némely kiválóbb éles látásúak megtudván különböztetni a világosságot, oly hatalmas rázkódást idéztek elő, hogy az értelem és hit-erkölcsi élet börtönei összeomloltak, és a népnövelés vissza lön az Isten-ember alapigazságaira állítva, vagy legalább ezen alapokoni fejlödhetése útjából az áthághatlan chinai fal elhárítva. Igy fejlődött aztán, még mindig nagyobb kisebb akadályokkal küzdve, a népnövelés. És a közelmúltban már látunk Pestalozzikat, többé kevésbbé hírneves népnövelési vezéreket, kik éltük feladatául tűzték, a növelés fejlesztése által az emberiséget saját rendeltetése, a földi és mennyei boldogság élvezésére elvezérelni. Es tisztelt tanítói kar! hazánk, édes magyar hazánk maradt volna-e a kor nagyszerű eszméje által érintetlenül ? A magyar és ezzel édes egy székely elem, a világ nemzeteinek történelmi miveltségében mindig nevezetes tényező volt. Ha mindig elöl nem járhatott is, engedni kénytelenülvén az ellenséges viszonyok hatalmának: de utolsó se volt, — és hiszem Istenemet, hogy nem is fog lenni soha. Nemzetünknek észvilága, erkölcsi nagysága, vallásos emelkedettsége, ujabb időben azon nagybecsű méltánylat és kitüntetés, melylyel a világ minden nagy, mivelt és hatalmas nemzeteinél találkozik : mind ez, merem állitani, nagyrészt a néjnxövelés becses eredménye; mind ez annak bizonysága, hogy Etele és Árpád nemzete az elöhaladott népnövelés színvonalának nem áll mögötte. Ha visszapillantunk nemzetünk ős-régi népéletébe, mikor még Jézus tana nála egészen ismeretlen mennyiség vala, sok más nemzet akkor is magasabb szellemi életet bizonyított, a mennyiben vallási tekintetben nem a mindennapi közönséges, többnyire az erkölcsi érzést durván sértő, sőt pelengérre tevő bálványoknak hódolt, — hanem magasabban emelkedett, a napot, a világosság forrását imádta, a világosság keresésére vitte ekkor is szellemének magasabb röpte, mintegy átmeneti jelzéséül korunk azon nagy igazságának, miszerint lelki világosság nélkül valamely nemzet megszűnt nemzet lenni, — mennyivel inkább nem maradhatott el korunkban a népnövelési versenytéren a mivelt és polgárisult nemzetek áldást árasztó törekvéseitől. Sokfélék az e téreni törekvések. Ezeknek kétségkívül egyik legnevezetesebbike a tanítói értekezletek. A tanítói értekezleteknek célja : a kölcsönös eszmecsere, olvasmány, tapasztalás egymássali közlése, próba és értekezlettartások által egymást felvilágosítva, az evangyéliomban kijelölt alapokon a népnövelés ügyét előmozdítani ; annak egyes részeibe a tudomány és tapasztalás által igazolt elemeket beoltani, és ezek által a gyermeket jó keresztyénné, munkás családtaggá, hasznos polgárrá, hon és törvényes alkotmányért élni halni kész honfiakká idomítani. Ezen értekezleteket a tapasztalás nagyon életrevalóknak bizonyította, s méltán is, mert ha mi magunk értekezünk, tanulunk : haszonnal, népboldogitólag csak ugy taníthatunk. Tanitó, ki nem akar kölcsönös értekezés alapján, vagy