Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-10 / 45. szám

Ugyan milly üdvös eredmény vívható ki olly tanítás által, mellynek legjobb célzata ártalmas gyanűságba van ejtve, legfeszültebb törekvése alá van ásva ? — Bizalmat­lan keblekben nem fogamzik meg az oktatás. — Egyes esetekből nagy hiba átalános következtetést vonni, még inkább — a gyermekészre tétovába ejtő Ítéletet bízni. Ama pajtáskodási viszonynál fogva, melly ujabban a szülék és gyermekek közti jelentékeny különbséget mindinkább elenyésztetni siet, egyébiránt is igen sok meg­emészthetlen eszme foly be a meggondolatlan szülék s roko­nok ajkairól is a gyermekek lelkébe, melly azt korán té­vedésekbe bonyolítja. Hát egyebünnen mennyi métely száll kebleikbe! — Lehetlen nem sajnálnunk hazánk remé­nyeit ! De végezzünk előbb az iskolákkal. — Tagadhatlan, hogy az oktatásügyi visszásságok is töméntelen bajnak voltak okozói. Nemcsak, hogy a középtanodák ingadoztak ujabban a fegyelmi szabályokra nézve: hanem, igazat szól­va, az egyetemi pálya majdnem arra látszott a mult évtized folytán rendeltetve lenni, hogy annak tanfolyama alatt don­gába dűljön mindaz, a mit az alantabbi oktatás ópitölt. — Részletezésünk nélkül is tudja minden értelmes, mint folyta fensöbb tanügy ez utóbbi években. Söt az idegen divat néhutt már alantabb is olly tág gyeplőre ereszté a kiskörű ifjúságot, hogy nem egy érzé­keny szüle panaszlá, miképp fia tévedéseit neki kell meg­lakolnia. (A „Prinzen-Schule zu Mopsenglíick" szelleme behatolt!) Ismerjük a szigor határait, mondtuk is, mit tartunk a kényszerről. Hisz nem harag szüli a szeretetet, s inkább szép szó, jóakarat nyeri meg a szívet. De mint mindenben, van itt is egy igen üdvös középút: a szeretet szigora, mely sem el nem kényeztető, sem el nem keserítő, sem szerény­telen elbizottságra nem vakmerösíl, sem szolgai hunyász­kodásra s alattomos megátalkodottságra nem vetemít. Ezt a fegyelmi szabályt véljük mi az igazi magyar nevelés alapszabályának. Nem innét van-e, hogy az igazi magyar jellemnek nem sajátja sem a szemlelen tolakodás: sem az alamuszi ravaszság, vagy álszemérem; hanem a szerény őszinteség, nemes nyíltság, de kellő korlátokat is­merő tisztesség. Abból a nemesebb értelmű aristokrata ter­mészetből van jókora adag az ép magyar jellemben, melly féltéköny nemzedéki böcsületére, melly, ha kell, tűr. szen­ved ; de az elvetemödéstöl óvakodik. Azon két alap, mellyre leginkább támasztjuk nem­zeti haladásunk ügyét, t. i. a ker. szellem és nemzeti ha­gyomány egyiránt ez útra int a nevelés dolgában. Szent könyvünk és apáink bölcselme: a közmondások — józanul fegyelmező nevelést ajánlanak. Közmondásunkká vált bölcs Salamon intelme (példabeszédek XIII. 24), melly népünk ajkán így.viszhangzik : „Mennél kedvesebb a gyermek, an­nál élesebb legyen a vessző.'- — Példaszóképp jár ez is : „Jobb a gyermek sírjon, mintsem szülei." Sokból álló be­széd lenne azonban rendre idéznünk a két gazdag kútfő­ből, mi azokban a célszerű fegyelmezésre óvólag int, — és a vak indulat mérséklését bölcsen tanácsolja a nevelésben. A józan nevelést érdemleg tárgyalt ujabbi tudósok is ezen elvben állapodnak meg. Igen természetes, hogy a va­lódi szeretetnek a büntető fegyelmet a legutolsó eszközül kell tekinteni, s mielőtt arra kerülne a sor: minden szelí­debb módot megkísérteni, — akkor is csupán mint kelle­metlen szert a korhoz s egyéb körülményekhöz mérten óvatos mérséklettel használni. Ügyes tapintató nevelés mel­lett ritkaságul fordulhat csak elö e szomorú kénytelenség. Ennyiben áll a legtekintélyesebb elmék Ítélete a fe­gyelemre vonatkozólag, mellyet mindannyian igen lénye­ges eszközül tekintenek az erkölcs-képzés ügyében. — Fegyelem nélkül nem is eszközelhelő jó rend. — Kezelés módja azonban a körülményektől függő. A gyakorlati gondolkodású angolok közt különösen számos tekintély szol a fegyelmi szigor mellett. Bürke, mi­dőn Genlis asszonyság által kórdöztetnék az angolok neve­lési elve iránt, a nyírfa-erdőre mutatott, meílyből az Eton-School számára nem kis mennyisegű vesszőt használtak fel, rciellyeknek még a híres Fox-ra is nyomos hatásuk volt. Néhány évvel ezelőtt a lapok is szerte híresztelték az angol trónörökös komoly megfenyíttetését. Tanulságos példa gyanánt einlögették a tényt, s nem hallatszott ellene rosszaló szó. Mindezek említésével távúiról sem célunk a vesszöz­tetést dicsérni, annál kevésbbé a néhutt még most is szo­morú hírben viszhangzó egykori nevelési zsarnokságot vé­delmezni. Csak a másik szélsőség ellen akarunk, alkalmilag jó szót ejteni. Nekünk legalább úgy látszik, hogy ha mi szilárd, erélyes erkölcsi jellemeket óhajtunk képezni: ko­rán határozott különbségtevésre kell szoktatnunk már a gyermekelmét, miszerint belássa : mekkora hézag van a törvények lisztölete és azok megvetése közt, — hogy míg amazt szeretet és böcsülés követi, ezért ellenben még a szerető kéz is büntetésre emelködik. Emlékezzünk Sparlára ! „Hol félelem, ott szemérem" mondja hagyományunk. Midőn a divatnevelés a helytelenítött félelmet, mint rabér­zelmet eltávolítá : nem kissé fogyasztotta azon legböcsö­sebb ékességét az ifjúságnak: a szerénységet, mellynek hiányát semmi sem pótolhatja. — Az a bensőbb kegyelet, az a vallásos tisztölet, mellyet szomszédink „Ehrfurcht"­nak mondanak, mindinkább gyérülni látszik ott, hol az igen is helyén volna ; — hisz őseink is ezt taníták : „jámborság tisztesit, szemérem ékesít.'- — Ellenben vajmi sűrűen ta­pasztalható a szolgalelkü hunyászkodás, aljasan hízelgő áludvariasság éppen a szabados gondolkodásúak által gya­korolva ott, hol hitvány érdekek ösztönöznek ! — Nagy kü­lönbség van a szabadelmüség és szabados gondolkodás kö­zött. — Szajkó nem páva. Tisztöleltel hajlunk meg azon tekintély elölt, melly­nek sikerül csupán komoly pillantással erkölcsileg féken tartani a helytelen indulatokat: de a legnagyobb ritkaságok közé számítjuk. Bár senkiben ne hiányzanék e szerencsés adomány, kit hajlama vagy sorsa a tanítás keserédes pá­lyájára vont ! Igen is érezzük, milly drága kincs a gyermekszív, söt örömest ismételjük ama sokat mondó kifejezést: „res

Next

/
Thumbnails
Contents