Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-03 / 44. szám

évek alatt sokkal többet tett, mint a mennyi évtizedek során nem történt. (Most, természetesen, nem a város által a nemzeti kölcsönhöz ajánlott egy millió forintnyi összeg aláíratása s effélék körüli buzgalmára hivatkozom.) Csak azért, hogy idegen, soha meg ne vessünk senkit és semmit, — mert hiszen, ha őseink is ugy gondolkodtak volna — — ők bizonyosan nem viseltek oly finom s kényelmes öltözékeket mint mi, sem nem laktak oly célszerű épületekben, sem a finomult társadalom jótéteményeiben nem részesültek, melyek időről időre az európai haladottabb idegen népektől aprónként átvéve, — nekünk ma annyi jót és kellemest nyújtanak. — Ha, mint elkerülhetlen, az átvett idegen jók nem minden salak nélküliek: oldozzuk föl a létrészeket , válaszszuk el a jót a rosztól; de csak a haszontalant, a károst vessük el.—Mi is az alkotmányos szabadságért élő őseink hagyományos intézményeit áhítatosan kegyelő nép: nem örvendenénk-e, ha ama földön és népek között, hol nép és uralkodók sötét agyrém ábrándos rajongásnak tartják e szentségekhezi rendületlen ragaszkodásunkat,—szinte befogadnák-e a tőlünk oda el-elszálló,náluk idegen ismereteket? — Legyünk méltányosak, ezt kívánja a viszonyosság; legyünk eszélyesek, ezt követelik érdekeink; és haladjunk, — ezt parancsolja a korszellem, mely tekintet nélkül eltipor mindent, mi ellen, szegül, vagy együtt vele nem halad ! Ennyi, mit a sokoldalú igényeknek alárendelt hírlapi irodalomra utasítva, a kérdéses ügy érdemében elmondhatónak találtam. Bárha voltam volna oly érthető, mint a mily tiszta meggyőződésem, hogy ha iskoláink hasznos életirányadókká válnak; ha azokban irányt nyer népünk saját érdekei helyes fölfogására és megtanulta, hogy miért egyesek hiában fáradnak, azt százak — ezrek egyesülten játszva elérhetik; ha megmagyaráztuk, hogy a közügyek virágzása fényt és jóllétet kölcsönöz minden egyesnek; végre, ha magunk, kik ezekről meggyőződvék, jó példával elölmenendünk, készek vagyunk mohos előítéleteink s tán élvezett felsöbbségi nymbusunkból egy nyíltabb, világosabb légkörbe lépni és készséggel munkálunk fáradozunk a közjóért : — a közügyek pártolására nem kellend egyébb ösztön. Kenessey Albert. PÁPA, oct. 25. 1861. A dunántuli ref. egyh. kerület tanügyi bizottmánya főtiszt. Nagy Mihály superintendens és m. gr. Teleki Gyula főgondnok urak elnöklete alatt f. évi oct. 6. és következő napjain Pápán tartott ülésében elhatározta, hogy az 1858- és 59-ben a főiskola építési költségeinek fedezhetése végett tiz évre nyitott ingyenkölcsönöknek visszafizetését — hálás köszönete mellett — a főiskolai pénztár megkezdje. — Ennek folytán a helybeli főiskolai tanács a visszafizetést kötelességének ismervén, azt már e folyó évben a következő renddel megkezdi : N. Pap János urnák az 5. számú adóslevelére 50 pfrtot. T. Királyföldi Péter urnák a 15. számúra 50 pfrtot. Tek. Jókai Károly urnák a 17. számura 50 pfrtot. Tek. Baráth József urnák a 22. szám alattira 100 pfrtot. F. Lázár Lajos urnák a 27-ikre 25 pfrtot. Tek. Véghely Imre urnák a 30. sz. alattira 50 pfrt. — A n. t. mezőföldi egyházmegyének a 32. szám alatti összegből 100 pfrt. Tek. Koller Ignácz urnák a 36. sz. alattiból 50 pfrtot. Tiszt. Körmendi Sándor lelkész urnák a 25. sz. alattiból 25 pfrt. — A kömlődi ref. gyülekezetnek a 85. sz. alattiból 100 pfrt. Tóth Lajos urnák a 6. és 93. sz. alattiból 100 pfrt. A tapolcafői nemes községnek a 95. sz. alatt 50 pfrt. Miről is a nagyérdemű kegyes jóltevök azon kérés mellett értesíttetnek, hogy irt összegeikről akár magán-, akár postai uton hova hamarább alólirtnál rendelkezni méltóztassanak. Baráth Ferenc, főiskolai pénztárnok. HALLJUNK ISMÉT VALAMIT A NÉPNEVELÉSRÖL IS. „Magyarország nem volt, hanem lesz." Széchenyi. Épen ugy vagyunk a nagy szavakkal, mint a templombeli könyörgésekkel: a nagy tömeg után mondja gépileg azokat, annélkül, hogy csak gondolna is azok igazi értelmére. „Magyarország nem volt, hanem lesz!" Hányan hangoztatták ezt a nagy hazafi után, esküdve a mester szavára, de még csak nem is gondolkozva jelentésén. „Magyarország lesz !u

ezzel beérték ; de hogyan lesz? azzal nem törődtek. Még azok is, kik már gondolkoznak, söt kik vezetik úgyszólván a haladást, hogy az által Magyarország legyen, elégnek tárták azt, ha van nyilsebességgel repülő vasutunk, gőzhajózásunk, lánchidunk, különféle gazdasági gépünk; ha van tudományos akadémiánk, Kisfaludi-társaságunk, több színházunk, kaszinónk, sok cifra kávéházunk, számos társalgó és más egyletünk; ha van a munkátlanságból származó unalmat elűző csónakdánk, életveszélyeztetö és lókinzó lófuttatásunk*), s fényes divatos fogatunk, — két szép lovat egymás elébe fogván stb. — stb. — stb. Mindezek igen szép dolgok magukban véve, s nagy részök hasznos és szükséges is lehet, de koránsem elegendők arra, hogyMagyarország legyen. És ők a legnagyobbat és legszentebbet feledték ki ép a számításból, azt, mi nélkül amazok semmik, a mi alapja és legfőbb feltétele akármely ország virágzásának, jóllétének és nagyságának, s a mi nélkül Magyarország is csak tengeni fogna mindig és nem ,,l e s z." Ez pedig nem más, mint a NÉPNEVFLÉS. Mily fontos és szent ügy a népnevelés, nem szükség bizonyítgatnom. Korunkban, midőn a nép nem rabszolgatömegnek tekintetik többé, mely csak a mi kényelmünkért teremtetett, s melynek feladata, hogy nekünk szolgáljon, s egyetlen tudománya, hogy engedelmes legyen; korunkban, midőn e fogalomnak: nép, jelentése, és nagy jelentése kezd lenni; midőn ez eddig jelentéktelen és számításba nem vett zérus-tömeg most a jog jelentős száma eléjetételével egyszerre egy nagyszerű mennyiséggé válik, mely nagysága és jelentése által — a mennyiben személyén kivül ö *) E dolgokhoz mi nem értünk s azért jobb volna ezekhez sem helyeslőleg, sem gáncsoskodva nem szólnunk. S z e r k. )(