Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-03 / 44. szám

Azonban az egyházban mint emberekből álló társadalomban peres ügyek is vannak, melyeknek eldöntésére birák kellenek, a biráknak pedig a dolog természete s a kifejlett állami jogeszme szerint állandóknak kell lenniök, hogy mindenkitől egyaránt függetlenek legyenek s csak a törvénytől és igazságtól függjenek. Ezt teljesitik most az esküvel kötelezett úgynevezett consistorialis tagok. De ha lelkésztársaim minden előjöhető ügyeiket a teljes képviselő gyűlések előtt kívánják lefolytatni — miknek tárgyalása egyébiránt a közérdekű ügyektől rabolná el az időt — ám legyen, én rá állok: akkor azután nem kellenek ülnökök, nem esperes, gondnok, superintendens, hanem csak gyűlésről gyűlésre maga a képviselő gyűlés által választott elnök, v. elnökök, s ekkor a restauratioval senkit meg nem bántunk, nem zavarunk, vagy más szóval: állapítsa meg az egyház kormányzatára nézve a skót rendszert, ha jónak látja — szabadságában áll, de ezt már csak zsinatilag teheti, mert annak áll jogában az országosan megerősített superintendensi, esperesi stb. hivatalokat megállapító canonainkat megváltoztatni. Addig pedig működjünk egyházi kormányzatunknak most már szélesebb terén szeretettel, mely nem irigykedik, stb. 1. Kor. 13. Isten velünk! Nagyjános, barsi ref. esperes. 1VÉHÁNY SZÓ AZ EGYHÁZI TISZTUJITÁS FELETT. Mióta kormány és alkotmányos jog létezik, a kormányzott jogok, a kormányzó erő — mint folyamhabok a határvetö part felé szüntelen csapkodnak. E két hatalom közt, egymás ellenébe törekvés, csak nem folytonos tusa uralkodik. Mert a mily mértékben elismerik a különböző organismusok a kormány lételének szükségét, épen olyan söt nagyobb mértékben félnek minden szenvedélytől, külön érdektől, mit az egyén magával a kormányzásba vinne. Ezért törik mindennemű szervezett társulatok elméjöket oly törvényeken, melyek a kormánykezelök önkényét elfojtsák, szenvedélyeit szétmorzsolják s a kormánytagokhoz való feszülésükkel azokból az emberi gyarlóságot mintegy kiszorítsák. Söt nem elég tisztán jogmentö szerekkel állani a kormány elébe, az idő is segédül vétetik, a hivatalévek az életidővel koronként felbontható viszonyba hozatnak, hogy a hároméves pálya végén magasra helyezett s az elejére is jól belátszó halálfő a gyarló halandót rövid utjái>an mementó mórijával rettentse. Igy látjuk ezt saját ref. egyházunk kisebb nagyobb köreiben is. A tisztujitás imitt-amott nem csak az életben, a gyakorlatban mozdult meg, hanem az irodalomban is emeli fölfelé hatalmas üstökét s életét biztosító törvény után kiált. Ugy de nézzük csak, hogy léphet valamely bölcs igény a törvények tisztes sorába. Felelet: vagy ugy, hogy van olyan törvény, mely épen az ellenkezőt mondja azzal, a mit ö mond, ekkor azzal homlokba ütközve, helyéből kinyomja. Ugy de ilyen canonaink között egy sincsen, mert egy sem mondja, hogy a hivatalok halálig tartanak; vagy ugy, hogy bár nincs ugyan egy is, mely az ellenkezőt mondja azzal, a mit ö mond, de olyan sincs, a mely ugyanazt mondaná ; ugy de ilyen már törvényeink között nagyon van, az ugyanazonság csak azért lesz különbözőséggé, mert ama régi törvényünk indokolva, nagyobb bölcseséggel mondja azt, mit ezen uj candidatus tüzesebben beszél. Halljuk csak, mit mond a mi öreg Gelei Katonánk! A mint a seniorok kötelességét, működési körét a LXXXIX-ik canonban leirja, ugyanitt igy végzi: „Si quid vero proprio aífectu attentaverint, confratres ipsorum (most már a világiak is) communi consilio piacidé ac absque omni rancore, debita cum reverentia, admonendi ipsos jus et potestatem habeant, et ni illos audiant, ad Episcopum tandem, et generalem synodum, collegiumque seniorum rem deferre impune eis liceat. Quin jm

o privatas quoque injurias a seniore factas unicuique ministro, si caeteri causam ejus ob respectum aliquem apud illum agere recusarint, ad Episcopum referre fas erit: qui postquam illum nequicquam monuerit, communicato tandem cum reliquis senioribus, vei tota etiain universitate, negotio, si monitis quoque illorum minimé paruerit, de officio senioratus, seu dignitate inspectorali, si non etiam pastorali, dejiciatur." Ugyancsak a XCI-ik canon végén a superintendensekre vonatkozólag igy szól: ,,Si quid ergo intolerabile ex insolentia, vei animi elatione patraverit, collegium seniorum habebit potestatem, communi consilio, privátim imprimis eum honorifice admonendi; ac postea si eo nihil profecerint, publicas quoque adversus ipsum in generáli congregatione querelas instituendi, eumque in ordinem redigendi, vei etiam deponendi." Hasonlóan a „Canones Ecclesiastici" etc. a hanyag püspökről szóló XXII-dik canonban mondják: ,,Si vero Episcopus saepe monitus in eadem socordia perseveraverit cum detrimento magnó mtiltarum Ecclesiarum, deponitur." íme ezekben látom én a tisztujitást és látom azt i?t hogy bölcsen indokolva van. Ma pedig azt mondják: mivel már háromszor vetettünk, arattunk, mióta egyházi tisztviselő vagy, ebből következik, hogy többé nem leszesz. Hát ezt ki látja, hogy indokolva van? S kérdem, hol van az egyház a rosztól megóva, a jóban fejlesztve, ott-e, hol amannak idejét egészen három évre nyújtják, ezét pedig csupán három évre rántják; vagy ott, hol a rosznak ideje kevesebb mint három év, a jóé pedig sokszorosan több mint három év ? S kérdem, melyik alkotmányosabb gyakorlat, az-e, ha az időre várunk, mig az alkalmatlan tisztviselőt rólunk magától elsepri; vagy az, ha Önmagunk is az események fo-