Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-03 / 44. szám

kell kivánnia a megyei s a kerületi restauratiót is, még pedig szintugy in capite etmembris,mert az egyházak az alap kormányzatunkban, s a mint rendeztük azokat, ugy kell rendezkednünk fölebb is; de kivánnia kell akkor egyszersmind egyházunk sülyedését, hogy ne mondjam, vesztét is, mit pedig egy egyházát szerető emberről föltenni képtelenség. A restauratio ily hőseit pedig majd fogják restaurálni az általuk restauráltak, mint íölebb emiitett gyülésünkön már erősen meg is pendittetett e húr. Híjában allegálták Cicero pro domo sua a kenyérpályát, a csak e pályára készülést, talán még a felszentelést is stb., hasonló érvekkel verettek vissza, csak a megyék szervezetét illető kerületi határozatnak az elnökség általi felolvastatása vetett véget a megkezdett erős csatározásnak — adja Isten örökre! Ugy látszik azonban, hogy a solti e.-megye csak a megyék restauratioját sürgeti, ugy gondolkodván : ha ez megvan, minden jól van, — vagy hadi taktikát akar követni, ugy gondolkodván ismét: ha ez megvan, meghozza ez a kerületi restauratiót is. Az első eset a következetlenségen kivül a legnagyobb csalódás. Ha a keréknek egy talpa hiányzik, valamikor oda fordul az, mindig nagyot zökken, — folyjon egy darabig rendes árkában a patak csendesen, ha további útjában gátat talál, rombolva önt ki: igy akadozik egyházunk organikus élete csak a megyék restaurátiojában; sőt állitom, pedig az életből, miszerint csak a megyék restauratioja által megalakul végre az állandó kerületi Kirchenrath, legalább is esperesekül, hogy többet ne mondjak, olyak választatván időnként, kiket a kerületi főnökök vagy főnök óhajtanak. Ez a szabad választás mellett paradoxonnak látszik, és én mondhatom, hogy még sem az. Tessék csak fölötte kissé komolyan gondolkodni, figyelembe véve. hogy legtöbb egyházainkban minden képviselet mellett is a lelkész itt a választó. Hijában, gyarló emberek vagyunk. A taktika pedig csak a conflagratiot nevelné, s a nagyobb fluctuatiot mozdítaná elő. Volna azután ebben üdvösség ? épülhet-e csapkodó lángok közt az egyház épülete ? hal adhat-e előre folytonos hullámzás közt annak hajója? Nem lehet azért csudálni, hogy egyházunk veteránjai látnoki lélekkel sietnek sorban felemelni intő szózatukat, hogy megmentsék a pusztulástól Jeruzsálemet. En csak adattal kívántam világosítani azt az életképet, mit Édes, Mak~ lári Pap Lajos és kivált a genialis ecsetelő Dobos az egyházi restauratioról oly élethiven adtak — a mi már 19 éves restauratiói életünkkel. Bármi összefüggése van is állami életünknek egyházunkéval, ne zavarjuk össze a kettőt. Más légköre van annak, más ennek. Hátha teljesülend Dobos divinatioja? mit én hiszek, mert az 1848-diki törvény világosan ígéri is a megyék átalakítását: akkor ismét ahhoz fogjuk ujra idomitani e. kormányzatunkat, csakhogy azzal öszliangzó legyen ? — Furcsa analógia fidei! Ne keverjük ide azért Washingtont, se az angol országlárokat, s országgyűlési követeinket s elnökeinket. Washingtont csak századok szülnek, az angol országiároknak nem is volna eszük, ha a több ezer font sterlinget jövedelmező hivatalt akárhányszor el nem fogadnák, — országgyűlési követeink állása nem restauratio, hanem szabad választás szüleménye, kiknek munkakörük a 3 évi országgyűléssel teljesen bevégződik, szóval: nem administrativ, sem bírói hivatal, hanem törvényhozó testület, mint a mi zsinatunk lesz, mikor lesz. Mikor mi felkaroltuk a restauratiót, ugy buzogtunk mellette, mint mostani apostolai, összejártunk érvekért Tolnát, Baranyát, elmentünk idegen messze földre is, felkutattuk az egész patristikát, s felhordtuk abból, még a mi oda nem tartozott is, utaltunk Kálvinnak a teljhatalmú elnöknek nyilatkozatára, s el is szédítettünk egykét könnyenhivő heves véralkatú, de a higgadtak csak fejőket rázták s a kerületi többség kimondá a „non possumust,u

mi pedig bele esve a lázba,határoztunk,s határozatunknak azóta iszszuk a levét, s betegségünkből nem is gyógyulunk ki, hacsak a kerület a gonosznak gyökerére nem veti a fejszét. Pedig mi könnyen lehetett volna betegségünk okán akkor segíteni, ha azt a jó lelkű öreg urat szeretettel gyámolitjuk inkább, vagy azt mondjuk neki akár bizalmasan, akár határozottan: ha nem bírja a terhet, tegye le, és ö letette volna! a minthogy később minden perpatvar nélkül önként le is tette, s már akkor késő volt — megszületett a határozat. Azonban ne feledjük, miszerint az akkor