Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-10-06 / 40. szám

mely a kalh. vallást ismét valódi hivatására fogja visszavezetni, elérni törekszenek! „Mig a győzelmes olasz népnek a zsarnoksággal •összeesküvő lelkészek irányában kitüntetett nagylelkűsége oléggé bizonyítja, hogy az olaszok szívében a kath. szellem még nem halt ki, a pápai kormány vak dühe, melylyel a legveszélyesebb reactionarius elemek szövetségét keresi a népszabadsági mozgalmak ellenében, arról győz meg, hogy egy rettenetes vallási catastropha előestéjén állunk. A népek türelmének is van határa, melyet nem tanácsos túlságosan kiterjeszteni, ha egy bizonyos és nem könnyen jóvátehető romlástól meg akarjuk magunkat óvni. Oh, ha szentséged azon siirü fátyolon keresztül, mely mesterségesen vonatott a vatikán fölé, a valóságba pillanthatna , és tiszta szemmel láthatná a visszaéléseket, romlást és botrányokat, melyeket a clerus szabadalmazott osztálya a polgárisult világ botrányára elkövet; ha szentséged, mint mi, hallaná, hogy az egyházat a hamisság és barbarismus mesterének nevezik, és tapasztalná, hogy az eretnekség, mely hazánkba a klérus erkölcstelensége által találta meg útját, mindezeket oly ügyesen használja fel: bizonyosan nem lenne ismét, mint jul. 20-ki kibocsátványában, az olasz püspökség dicsérő szónokává, inely kevés kivétellel a kereszténység elleneivel esküdött össze arra, hogy a katholicismus szent ügyét Olaszországban megbuktassa. Azon lenézés, mely az egyházat jelenleg minden osztály részéről éri, onnan származik, mert mindenki igen könnyen belátja, hogy azon tüzes szorgalom alatt, melylyel tanácsosai az egyház világi hatalmát védik, csak a világi hiúság rejlik, mely semmi, bármily alávaló eszköztől sein retten vissza, csakhogy sötét célját elérhesse. E tanácsosok azok, kik, midőn szentségedet az előrehaladó polgárosodás minden erkölcsi, értelmi és politikai érdekei ellen felfegyverezték, mindazon erőket, melyekre az egyháznak támaszkodnia kellett volna, annak ellenségeivé tevék. Az •egyház nevében mondák ki az anathemát a tudományra: •és a tudomány az értelem nevében támadt fel az egyház ellen. Hadat üzentek a jogos szabadságnak : és a szabadság, az egyház első szülötte, büszkén kelt fel az anya ellen, melynek elfajult ölében a rabszolgaságnak oly sok elemét látta egyesülve. Azon visszaélés, melyet az egyház, egyházi fegyvereivel, a nemzeti szabadság és nagylelkű királyunk ellenében elkövetett, ezen fegyver isteni származásáról szóló dogmának hitelét rontotta meg. Nem a szabadság felé való törekvések ártottak az egyháznak, hanem azon papok, kik az egyházat a zsarnokság eszközévé aljasitni akarták, hogy oly világi érdekeket védelmezzenek, melyek szigorú ellentétben állnak az evangéliom tanaival. Ily mélyen stilyedett a magasztos, szent hivatásu egyház ; és a romlás és lelki halálnak mennyi eleme környezi íit, a vallás köpenye alatt! Kevélység a lelkészi méltóság álarca alatt, a fényűzés Isten dicsőségének, a fösvénység, a szigorú életnek, tettetés a bölcseségnek, türelmetlenség, az igazság iránti buzgalomnak, a henyélés és tudatlanság az egyszerű életnek ürügye alatt: és ez alatt a népet tudatlanságban hagyják saját keresztényi és polgári kötelességei iránt, elvesztegetik a jótékonyság gazdag adományait, anélkül, hogy a nép nyomorát enyhítenék, és gyanúsítják azokat, kik e bűnre közönyösen nézni nem képesek. Mondhatnók, hogy a romlottság tovább már nem is haladhat; és fájdalom még borzasztóbbak is történnek az egyház kebelében! A szent sacramentomok és az egyház vigasza templomrabló üzérkedésre használtatnak fel, hogy a fukarság erszényét megtölthessék. A szószék lealáztatik, mert onnan szólítják fel a népet felkelésre jog és törvény ellen. A gyónószék rendörhivatallá lett, melyben a bűnbánó isteni bocsánatról biztosíttatik, hogy holnap a bakónak adassék át. „Szentséges atya ! Teljesen meg vagyunk győződve, hogy szentséged az egyház ezen sajnálatra méltó helyzetéről, ha nem teljesen is, de mindenesetre nagy részben, értesítve nincsen. Mert fájdalom, igen jól tudjuk, hogy szentséged környezetét oly férfiak képezik, kiknek nem a tiszta és szent katholikus intézmények fenntartása, hanem azon fényes állás biztosítása, melyhez ök szentséged jó szívének félre vezetése által jutottak, fekszik szivükön. Ha nem igy volna, akkor kétkednünk kellene a kath. tan isteni és halhatatlan voltában. És ép azon reményben, hogy szentséged nemsokára meg fog győződni a veszély nagyságáról, könyörgünk szentségedhez, hogy hathatós eszközökkel azon működni kegyeskedjék, hogy a kath. elvek a nemzeti politikát követő kormánynyal az egyház javára kibéküljenek. Csak azáltal, hogy a nép előtt e kibékülés lehetőségét szünetlenül erősítettük, volt lehetséges a hitetlenség és eretnekséget attól távol tartanunk. Meg levén győződve, hogy minden nemes vállalat sükere a jó érzelműek minden erejének összemüködésétöl függ, egy egyletet alakítottunk, egymásnak kölcsönös támogatására. Egyletünk szerény címe: „Kölcsönösen segélyező egylet", valamint programmunk loyalitása, mely a kath. és nemzeti egység kibékítése által Olaszországnak és az egyháznak biztos kezességet, és a jövőben nyugalmat és rendet biztosit, mindazok támogatását, kik az egyházat és hazát egyaránt szeretik, biztositák számunkra. Csak a magas klérus ellenében, mely általunk világi érdekeit látja veszélyeztetve, és épen ezért bennünket minden módon üldöz, nem vagyunk képesek megtartani az alázatosság hangját^* hanem kényszerülve érezzük magunkat, szigorú roszalás hangján szólalni fel azon egyháznagyok viselete ellen, kik a kath. elvek szentségét a nép előtt hitelvesztetté teszik. Ok sötét terveik aljas eszközévé akarnak bennünket tenni, s kebleinkben a család és haza iránti szent érzelmek utolsó szikráját is kioltani. „Mi azonban, kik teljes lélekből katholikusok, született olaszok, és a természet törvényeinél fogva hazánknak hü fiai vagyunk, szép honunknak a szabadság uj életére ébresztése alkalmával nem maradhattunk köznnyösek. A'népből származva, szokva levén annak örömét és fájdalmát megosztani. és siratni a szabadság martyrait, örvendeztünk, midőn hazánkat a despotismus járma alól megváltva láttuk. Igen, szentséges atya, örültünk; örültünk, mert különbenkeresz-