Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-29 / 39. szám

kat, s megtaláltam kérdésemre a feleletet, ilyen számadást is olvasván: ,,1837. Bevétel volt egyböl-másból 08 forint. Egyre-másra elkölt 84 forint." 1838. Bevétel volt egyből másból 116 forint. E sommá mind egy krig ki is adatott." Ennyi, s igy kezelt jövedelem után, nem csoda tehát, hogy csak 6 frt volt a pénztárban. Hogy tehát az óhajtott szent cél, a mindinkább szükségessé vált templomepités valósulhasson, mindenek előtt jövedelemkutfők nyitása felett tanácskoztunk, annyival inkább, mert a 10 kapás szöllönél már egyéb forrása nem volt az egyháznak, — a korcsma és mészárszék a közbirtokosság, — a hegy-pecsét pedig a helység részére elvétetvén. Ekkor a helység gulya- és csordabeli marháját a lakosoktól egy haszonra kivett földek trágyázására állítottuk, a földekbe Őszit és tavaszit termesztettünk. S minthogy még akkor, de későbben is a gondnokok írástudatlan emberek voltak, a számadásokat magam vezettem, tudtom nélkül a ládába csak egy kr is be nem folyt, sem onnan ki nem adatott. Az elkészült számadást minden uj év napján a nép előtt felolvastam; s látván a hivek, a mit azelőtt nem láttak, hallván, a mit soha nem hallottak, hogy az egyház pénzereje évenkint 200 pfrtokkal nevekedik : örömmel munkálkodtak az egyház javára. Tapasztalván e közben, hogy az iskolában sem könyvek, sem Írószerek nincsenek: iskolai pénztárt alapítottunk, melynek kamatjából a gyermekek könyvekkel s Írószerekkel láttatnak el. A roskadozott tanítói lakot újból építettük, a felette szük paplakot megnagyobbítottuk, mind a papi, mind a tanítói parochián istállókat készítettünk. Mikor ezek készen voltak, 1852-ben egy nagyszerű kőtemplomnak alapkövét tettük le, s Istené legyen érette a dicsőség! már ma templomunk kívülről kivakolva, kifehérítve áll, mely Ön igyekezetünk után gyűlt 7 ezer vfrtunkba, s e mellett tömérdek szekeres és gyalog- munkánkba került. Nem hallgathatom el e templomépítés körül kifejtett buzgóságát, erőfeszítését s kitartását híveimnek. Ugyanis : az építéshez megkívántatott homokot két mérföldnyi távolságról a tiszától, a vizet szinte ezer. lépésnyiről a helységbeli egyetlen kútból kellett hordani, s mind ezt 40 gyenge erejű szekérrel — a tömérdek köjhordása mellett; — azonban gyakran megtörtént, hogy mikor egy háztól egy, követ, homokot, vagy vizet hordott, a másik követ hányt, a harmadik a kömives mellett dolgozott, és igy hárman is kiállottak naponkint: mégis 1858-ban, midőn az építéssel annyira haladtunk, hogy csak a fedélzet hiányzott, az aratás pedig bekövetkezett, látva a hivek szörnyű terheltetését, javaslatba hoztam, hogy néhány hétig szünjünk meg a munkától, — legalább mig felaratunk, — egyezöleg nyilatkoztatták : hogy ha egész háznépestöl kell is továbbra dolgo znunk, addig meg nem szününk, mig a templomot fedél alatt nem látjuk. A könnyek, melyek e nyilatkozatra szemeimből hullottak, kimondhatatlan édesek valának. S megáldotta Isten az erös igyekezetet. Igy munkálkodik a vallásos élet népünk szivében, igy nyilatkozik az szinte eröfeletti tettekben, csak mi is legyünk hivek a reánk bizottakban s töltsük be a szolgálatöt, melyet vettünk az Úrtól. Egy szegény, élelmét varrásával kereső öreg özvegy, — ki, mint többek, nem birta elhinni, hogy az ő szemei vallaha meglássák az Ur házát felépülve, — midőn annak kifehérítését is megérte, utolsó szükségére tartogatott 20 o. é. forintjából 8 frtot, — egy más 5 o. é. forintot ajándékozott, — ennyi ajánlat van az építkezésre fordított költségben. Tamás-Váralja aug. 20. 1861. Derczeni András, lelkipásztor. ALSÓ-ZEMPLÉNI REF. EGYHÁZMEGYE ŐSZI KÖZGYŰLÉSE. Alsó-zempléni egyházmegyénkőszi közgyűlését f. hó 10 és 11. napjain tartotta meg állandó helyén, Sárospatakon ; midőn páratlan buzgóságu esperesünk n. t. Hegedűs László ur, ki egyházmegyei életünknek mondhatni, éltető napja, elevenítő szelleme, — szokott imája után, melyben a kegyelem, erő és bátorság, igazság és bölcseség, jézusi szelídség és szeretet lelkét kérte az égtől, benső örömmel üdvözölte a lelkes férfiút, ki felesketendő vala e.-megyénk segédgondnokává, kinek dicső eldödei első rangú csillagokként ragyognak az egyház és haza történelmének lapjain, ki nemcsak nekünk hanem egész magyar hazánknak kedves reménye és büszkesége, értem, ifju Vay Miklós b. ő méltóságát, ki a benne helyzett bizalmat megköszönve, azon valóságul bizton elfogadható Ígérete után, hogy arra érdemesíteni magát legszentebb feladata leend, a közönség általános, s örömének megfelelő éljenzései között díszes elnöki székét elfoglalta. A gyűlésnek, néhány helyköri érdekeket eltekintve, két főtárgya volt: egyik az úgynevezett felszentelendő lelkészek, másik azon iskolatanitóknak, kik ez évben mentek ki a főiskolából, megvizsgállatása, ez utóbbival összeköttetett egy rövid tanácskozása a megyei népiskolai választmánynak, melynek folytán a példányiskolákul kijelelt iskolák tanítói derék szakavatott képezdei igazgatónk t. Árvay József ur indítványa nyomán felhivattak az iskolai tanterv lehető tökélybeni keresztülvitelére, az ujabb tanmódszernek alkalmazására, különösebb gondforditással a két alsóbb (kezdő) osztályra. Ide vonatkozólag nem mellőzhetem azon óhajtásomat : vajha a vagyonosabb gyülekezetek szívökre vennék már egyszer valahára az annyira fontos népnevelés ügyét, s igyekeznének iskoláikat a megkívántató taneszközökkel felszerelni, az iskolaképes gyermekek folytonos iskolába járatását szorgalmazni, mely két dologtól igen sok függ. Nem kevésbbé kívánatos, hogy a tanitó urak — tisztelet a kivételeknek — szeressék tanulmányozni az illető tantárgyakat, tegyék otthossá magokat az e végett készített vezérkönyvekben, mert csak igy felelhetnek meg szép hivatásuknak. Különösén kiemelendő e jelen gyűlést illetőleg, hogy ezen nem egy egyes egyház képviseltette magát a lelké-