Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-22 / 38. szám

először is tökéletesen megbíznék jelenlegi super­intendenseinknek az egyház szabadságáért csak imént folytatott nehéz harcban megpróbált tiszta protestáns jellemök-, igaz evangyélmi papi ér­zületökben ; én továbbá a magyarhoni evangyél­miak által nyiltan bevallott s elfogadott általá­nos papság eive, — presbiterialis-synodalis szer­kezetünk s azon nyilvánosság mellett, — mely nagyobb mértékben Európa egy protestáns egy­házában sem gyakorolja hatalmát, — bármi hie­rarchikus kísérletet nevetséges valaminek, ugy szinte vak rémnek tartanám az attól való félel­met ; — de még többet mondok: én tökéletesen megbíznám evangelikus lelkészeink nagy ré­szének minden hierarchiától irtódzó öntudatos jogérzetében , szabadságszeretetében, miszerint bármi hatalmi túlterjeszkedést u. m. legköze­lebb az ő önállásuk ellen intézett támadást, — egész nemes és méltó indignatióval épen ők fognák legelsők visszautasítani: hanem azért nem tartanám kívánatosnak, sőt épen károsnak, ha superintendenseink az országgyűlési ülés és sza­vazat jogával felruháztatnának, mert — és itt bo­csánatot kérek, hogy több okaimat nem irom ki, — mert — miként a tolnai indokolás is nyíltan kiemeli, tartanék legközelebb attól, hogy super­intendenseink a tisztán világi ügyekbe, — főpász­tori missiójok rovására csakhamar oly igen bele­merülnének, hogy én az egyház beléletére innen háramlandó veszteséget semmi azon a téren ál­talok eszközlendő bármi nagy nyeremény által sem gondolnám kipótolhatónak. Kell-e ezek után még mondanom, hogy su­perintendenseink — apostoli szerény állásuk mel­lett egy oly magasrangu, gazdag és külső fény­től csillogó hierarchia környezetében, ugy is mint szerintük plebejus papfaj. — miért különben — megemlékezve az apostolok és reformatorok­tóli származásukra;; nincs okuk pirulni, — hogy mondom superintendenseink előreláthatólag nem is igen szívesen látott, legfeljebb csak tűrt ven­dégekül tekintetnének, kik ily környezetben ma­guk sem igen éreznék magukat otthonosoknak; — hogy mint demokrat elem képviselőinek nem le­het, nem szabad magukat feltolni egy társaságba, hol egyenjogúságuk úgysem ismertetnék el, s hol akár politikai képzettség-, akár a szám egyenlőt­lensége tekintetéből anélkül is csak igen aláren­delt szerepet játszanának ; — hogy superinten­denseink — midőn jelenlegi — az igaz hogy sze­rény és korlátolt — de mindenesetre egy oly ál­lást — melynek alapja az egész keresztyénvilág­tól elismert szent törvénykönyvben van letéve, melynek tehát jogcíme kétségtelen, melyet a köz­vélemény támogat, a korszellem emel, mely sem­minemű természeti vagy közjoggal nem jöhet — sem most — sem soha legkisebb összeütközésbe, melyhez még az irigység sem férkőzhet, — hogy midőn ezen jelenlegi szerény állást — egy pol­gár ilag, az igaz, hogy magasabb, fényesebb állás­sal cserélnék fel, — aligha nem nemes önállásuk - függetlenségük egy részét kellene csere fejében oda adni, — már pedig ez hozzájok nem lenne méltó, de még az általok képviselt egyháznak is csökkentené a tisztességét ugy be- mint kifelé! Mindezen elősorolt okoknál fogva én ezen eddig is nélkülözött — a jövőben még kevesebbet igérő s egyszersmind egyházelvellenes előjognak megadását sem most, sem a jövőben nemcsak nem sürgetném: ellenkezőleg még ha önszántából kí­nálná is meg vele az országgyűlés az egyházat, én azt részemről tiszteletteljes köszönet mellett ugyan,—de egész határozottsággal visszauta­sít and ónak vélném ! Dixi, et salvavi animam meam ! Ámen. SZÓZAT AZ E. E. E. GYÁMINTÉZET ERDEKÉBEN. Nemes Sáros-Zemplén egyázmegyei evang. egy­házak ! Folyó évi junius hó 18-án Eperjesen tartott esperes­ségi gyűlésünkön, mi alulírottak egyházmegyénkben az egyet, evang. egyh. gyámintézet ügynökeiül megválasztat­tunk. — Kötelességünk e téren az, hogy magunkat, egy­házmegyénk községeivel a begyűjtendő pénzek iránt köz­lekedésbe, — de nemkülönben a Pesten székelő e. e. e. gyámintézet központi bizottmányával érinlkezésbe tegyük. Ebbeli kötelességünk második pontjára nézve szegényebb egyházaink oda utaltatnak, hogy külsegélyérti folyamod­ványaikat alapos indokokkal támogatva hozzánk küldjék, hogy mi azokat annak idejében, — különösen nagyt. fő­esperes és felügyelő urak ajánlataival támogatva, az illető helyre szolgáltathassuk. De ki orvosi segélyt igénybe venni vél, nem kell e annak mindenekelőtt életének némi jeleit adni ? Tegyük ezt mi is nemes egyházak! Kövessük e részben is szentsé­ges Istenünknek példáját, ki magasztos lételének jeleit jó­téteményekben nyújtja! Kövessük különösen ott, hol szent­egyházunk oltárára áldozhatunk ! *

Next

/
Thumbnails
Contents