Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-08 / 36. szám

tézetek, melyek mint ugyanazon alapon különféle törzsök gyanánt fakadnak, már alapjokban egymástól szétválasztassanak. Ezekből láthatja T. Nyiry ur, hogy korán sem oly logikátlan a békési esperesség nézete, mint azt feltüntetni kivánta. Nyiry ur azon állítása továbbá, hogy „a külföldi gymnasiumokban a legnagyob ismeretlenség uralkodik a modern nevelészet feladatával" nem áll; — de ha állana is, nem következik, hogy magyarhoni gymnasiumaink, melyek különösen az utolsó évben, felmentetvén az „Organisationsentwurf" zsibbasztó járma alól, ujabb s szabadabb lendületet nyertek, nem fognák a fejlesztő modort követni. Azzal egyébiránt semmi képtelen nincs mondva, hogy mentül éretlenebb a növendék, annálinkább szükségeltetik fejlődésére a szoktatás, idomítás, dresszura, és mentül érettebb, annál szabadabb és önállóbbnak kell a fejlődésnek lenni, vagyis igazi nevelésnek kell a szoktatást felváltani. Sok, igen sokra kell az embernek „kapattatni" gyermekkorában ; e szerint az idomitást épen nem száműzném végkép a nevelésből. Csak ott áll be a különbség, hogy mindennek megvan a maga határa, és a jövendőbeli néptanítóra is be kell következni azon kornak, hol magáról elmondhasasa Pál apostollal 1. kor. 13, 11. ,,Mikor gyermek volnék, ugy szóltam mint gyermek,ugy gondolkodtam, mint gyermek, ugy értettem, mint gyermek : minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illendő dolgokat." Már most nem mondom, hogy az önálló képezdékben kell inkább dresszurának lenni az irányadónak; de ugy van l *) Annyi külső rend, annyi pontosság, annyi szorgalommal találkozunk azilyen képezdékben, hogy első tekintetökre elragadtatunk. De ha az ember egy kissé tovább vizsgálódik; észreveszi, hogy minden mintegy drót után inegyen, és a szabad akaratnaksemmi sem hagyatott fen. Ifjak, kik parancsszóra mennek imádkozni, enni, inni, dolgozni és pihenni, felette nehezen képzelhető, hogy azok férfikorukban szabadon mozogjanak. Épen ezért fakadmp F. E. Honka. ,,Die Schullehrerseminarien und ihre Reorganisation im Geiste der Zeit." Soest. 1849. ily panaszra. ,,A merev házi rend és a világtól való elzárás (a tanitóképezdében) a liatal embereket elégedetlenekké és roszkedvüekké teszi, gyalulatlanul és szegletesen hagyja őket. — A nagy megszorításért legtöbben kilépésükkor azzal kárpótolják magokat, hogy sokan s nem ritkán épen azok, kik a seminariumban látszólag a legcsendesebbek voltak, később az intézet gyalázatjára a legsziiajabbakká lesznek. Nagyobb részének a világban le kell törődnie szarvának, mi a képezdében nőtt nekik. A kényszer és félelem mászó alázatosságot idéz elő a növendékben; az alázó bánásmód alattomosakká teszi őket, a túlságos felügyelés pedig képmutatókká és a szemnek szolgálókká." *) Ennek kulcsát pedig magában a szerkezetökben kell keresni, miután épen csak azért választattak el a gymnasiumtól, hogy az ilyen egyforma kaptára szoktatás jobban sikerüljön, mi a gymnasiumi növendékek tarkasága, sokfélesége mellett merő lehetlenség. F. W. Teickner, Syldai kántor ekkép szól: „Tudományos és alapos jellemképzést olcsóbban kaphatunk a képezdék eltörlése által, mint ha gazdagabban dotáljuk azokat; a szilárd jellemre való képzést Wander és Harkort (ez nagy ellensége a képezdék zárdai elkülönítésének) elvei szerint, elérendjük; de minden fillér, mely dresszurára költetik, büntetést érdemlő. „Flieht mir das Seminar, dort geht des Lebens Farbe aus." „És a seminariumok bukni lógnak, mihelyt ama mesterember es nézettel felhagyunk, hogy a neveléstanitása csak utánzásban, érzéki nézlet kezelésében áll. A mostani szokásos tanítóképzés mellett a képezde növendékei sem a tantárgyak lényegébe, sem a gyermek lelkébe be nem hatnak. Érettebb és a természettől e pályára hivatott tanférfiaknál a gyermek lelkébe hatás, észlelés és komoly tanulmányozás következtében gyakrabban találtatik. És igy alig mondok túlzást, ha azt állítom, miszerint az a „methodikus képzés", melyet seminariumaink mint kiváltságot, mint csak őket illető tulajdont szeretnek igényelni, sokkal kevésbbé találtatik fel azokban, mint más tanintézetekben, hol több tekintettel vannak a tantárgy alapos kitanulmányozására, mint annak alaki felfogására. A modor, melyet képezdéink adnak és adhatnak — megengedem, hogy vannak kivételek, de ezek nem döntenek — ritkán egyéb mesteremberes idomitásnál, minthogy a tárgy lényege szerint a seminaristáknak eléggé értelmesen nem fejtegettetik, még kevésbbé vonatkoztatik a gyermek lelkére és fejlődési törvényeire. A gyermek szellemét a seminarista legfeljebb néhány lélektani meghatározásokból tanulja megismerni. A voltaképen szellemképző, elevenítő mozzanatot maga teremti magának a tanitó, ha tárgyát egészen áthatotta. Azt a néhány technikus fogást pedig, melyek a modornak ugyszólván csak ruhája, könnyen elsajátítja magának az a tanitó, ki szellemileg felfogta tárgyát. Bámulatos, hogy a képezdék azon csekély haszonért, melyet nyújtottak, oly sokáig tudtak fenállani! Ha egyébiránt csak gyakorló mestereket akarunk, számtan, irás, olvasás, Luther, Kálvin és Canisius kátéi begyakorlására ugy nevezett szükséges ismeretek néhány lelketlen falatát: akkor képezdéink egészen célszerű intézetek. De ez a cél olcsóbban is elérhető : küldjétek a seminaristákat a néptanítókhoz inaskodásra!"*) Ugyanazon cikk elején szerző igy szól: „Önállástalan iskolás (schülerhaft) tanitói testület iskolázhatja ugyan a népet, azaz : külső ideiglenes állami és egyházi célokra fogja idomíthatni; de nem fogja erkölcsiség és önállásra nevelhetni. Annyira be fogja verni (eingerben) a

népnek az iskolát, hogy a nép élete fogytáig iskolásgyermek marad.'4 Hasonlókép nyilatkozik : Wuntschli „Paedagogische Briefe von Rhein" cimü munkájában. Szerinte nem kell semmi tanítóképezde, és a leendő néptanító, mint más alapos iniveltségü egyének, képeztetését reáliskolákban, gymnasi-*) Kari Nacke Pacdagogischer Jahresbericht für Deutschlands Volksschullehrer. Zweiter Jahrgang. Leipzig 1847. S. 381 382.