Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-08 / 36. szám

egymáslioz a két fél országait, s mondjuk: kárát vallják-e azok, melyek a görög tanulást megtartották, ápolják V Mi magyarországi protestánsok a reformationál fogva inkább a germán, mintsem a román nemzetekhez tartozunk: vájjon abban, hogy a görög tanulást nem kötelezetté teszsziik gymnasiumainkban, a román nemzetekhez akarunk-e tartozni? gondoljuk jól meg! A görög tanulás leginkább protestáns tanulás! S mi ezt most akarnók gyengíteni, mikor már a román nemzetek is szükségét, hasznát belátván, azt mindenütt tanítani kezdik! Hát mit tettek eleink e tekintetben ? Tud]uk, szegény országunk sok izben hányatott már élethalál között, fejlődése nem ment nyugodtan, szakadatlanul. De valahányszor kis pihenéshöz juta, legott ő is fölismeré a szükséget, s cselekedék kötelessége szerint. Emlékeztetem a mélt. főtiszt, gyűlést Bethlen Gáborra, ki mindenkép honositani akará a görög tudományt is; emlékeztetem I. Rákóczy György idejére, midőn Sáros-Patakra Amos Comeniust hivák ki, s Erdélyben Apáczai Cserey János igyekezék tudományt és tanítási ügyességet terjeszteni. Mind két hires férfiú a görög tanulás elhanyagolásában találá a magyar tudomány, s a magyar mi veit és tudós férfiak hiányait. De hamar mulék el a két férfiú által indított jobb szellem; a XVII. század utolsó negyede megtöre itt mindent, s a XVIII. század három első negyede alatt halálhoz igen hasonló álom zsibbasztja vala az elméket. Azonban fölocsudának, bár nehezen is, és a XIX. század elején a görög tudomány is nyomait mutatja Kazinczyben, Kölcseyben stb. A mint magába tér a szellem és eszmélkedni kezd, legott Hellásra fordul mindenütt, nálunk is. A görög nyelvet mind szükségesebbnek kezdők tartani, és a zay-ugróci tanterv azt kötelezett tárgygyá is tevé., Ime mélt. főt. gyűlés, nem is először akarunk most határozni ez ügyben; s a kérdés már ez: haladunk-e vagy hanyatlunk ? Látván, mit tesznek és tettek másutt a görög nyelvtanitással, s mit tettünk magunk is nem régen: azt tekintsük még, mik vagyunk, kik ezen tárgyról tanácskozunk, s mit tartsunk szemeink előtt? Mik vagyunk, kik most tanácskozunk ? Mi a magyarországi, ágostai hitvallású egyetemesség képviselői vagyunk. Ugy de ezen egyetemesség autonom, azaz önjogu az egyházra és iskolára nézve. Miben áll hát ezen önjoguság ? abban-e hogy egyszerűen tetszésünk szerint határozzunk ? Korántsem! hanem abban áll az, hogy „az egyetemesség fogalmának megfelelően határozzunk, ha kell tetszésünk ellenére is Az egyetemesség fogalma pedig szükségkép a szellemi élet legmagasztosabb, legteljesebb kifejezése, tehát a miveltség és tudomány egész mivolta; annyira, — mert alig birnám világosabban kitenni a fogalmat, hogy ha a magyarországi 800,000 ágostai hitvallásún kivül az egész többi emberiség elveszne is, mi magunk őrizhetnők meg és folytathatnók az emberiség hitbeli és más tudományát, kezeinkben nem szakadna meg a miveltség fonala. Igy kell értelmeznünk az egyetemesség fogalmát; mert igy értelmezve azt, magasztossá válik az autonomia, az önjoguság, mely már nem azt teszi, mi nekem tetszik, hanem azt, mit az egyetemes egység fogalma követel. E nélkül s ezenkívül az autonomia törpe, sajnálatos öntetszés ! Mi tehát a magyarországi ágost. hitvallásuak egyetemességének képviselői s önjogúságának legfelsőbb gyakorlói vagyunk. Mint ilyenek mire tartozunk tekinteni? Egyedül arra, hogy iskoláink terén az egyetemesség fogalmának megfelelően intézkedjünk. Minden félreértés, azon szándék is, mely gymnasiumainkban nem mindenkire nézve kötelezett tantárgygyá akarja tenni a görög tknulástim abból ered, hogy mi az egyetemesség subjectumai szeretünk ugyan lenni, de annak praedicatuma helyére a személyes kívánságot teszszük, mely okvetlenül szűk és félszeg. Bajosan van közöttünk, ki magát törvényhozónak, azaz az egyetemesség subjectumának, nem érezné, mi kellő, mi szükséges : ámde bizonyosan sokan vagyunk, kik saját nézetünket, kívánságunkat veszszük a teendők mértéke gyanánt, mi emberileg megbocsátható, de félszeg, mert az egyetemesség ellen van. Mi természetesebb ugyan azon apai gondolatnál: „Az én fiam jó gyermek; nem akarom, hogy tudóssá, hogy páppá legyen, lesz neki valamicskéje, hál' Istennek; óhajtásom csak az, legyen mivelt protestáns és becsületes hazafi!' Mégis, ha ezen gondolat, melyben egy csepp gáncs sincsen, az egyetemesség összes praedicatuma akarna lenni,