Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-01 / 35. szám

totthoz tétetik kérdés, vájjon akar-e az egyházkerület hü íöpásztora lenni ? Adott felelet után eskütételre szólította fel öt az igtató s ez balját a szent bibliára téve, jobbját éghez emelve leteszi a szokott esküt, mialatt az egész közönség felállt. Az eskütétel után az igtató az előtte térdelönek fejére tette kezét, azt szent hivatalába beigtatta és megáldotta- Az esperesnek erre a felavatandót körülfogván s kezeiket szinte fejére tevén, intonálták a: „Confirma Deusu

-t s egyenkint megáldották. Minek végeztével az igtató távozása közben a felavatottat testvéri csókjával illette s a két főpásztor hosszasan csüggött egymás kebelén az örömkönyeit sirva. — Ez volt a legmeghatóbb jelenet az egész ünnepély alatt s a legközönyösebb kebelből is könyek szivárogtak fel a szemekbe. Ezután a felavatott megszólította a gyülekezetet, Ígérte, hogy céljául tüzendi ki a nemzetiségi viszály megszüntetését. És szólott mindahárom nyelven, mely kerületében él. Ritkaság találni valakit, a ki három nyelvet ugy beszéljen, mintha mindahárom édes anyanyelve volna, s ezen ritkaság Gedulyban felellhetö, de nemcsak beszédének külalakja volt szép, hanem béltartalma is megfelelt külsejének. Lelépvén az oltár elöl, mélt. Szentiványi Márton felügyelő ur átadta neki a hivatalos pecsétet s ezáltal társelnöki és társkormányzói jogokba vezette. Német ének zárta be az ünnepélyt, melynek emléke elmosódni nem fog egyhamar. Nem lesz fölösleges megemlíteni a nagy ebédet, melyen 160—180-nan vettek részt. Nevezetesebb toasztokat Szentiványi, Geduly, Raabe, Kubinyi Ágoston, Hosztinszky, Rozgonyi stb. mondottak. Legkitűnőbb ezek között Raabeé volt, nem is lehetett kevesebbet várni egyházunk egyik legkitűnőbb szónokától. —-vs-Oc— ISKOLAÜGY. FELSZÓLAMLÁS A MAGASB NŐISKOLÁK ÜGYÉBEN. A Prot. Egyh. és Isk. Lap tért nyit — nevéhez hü programmja szerint — mindazon cikkeknek, melyek e lap körébe tartozók. A szorosb értelemben vett egyh. kormányzat elveit, azoknak miként keresztülvitelét s alkalmazását; az egyház hiányait, azokon miként segithetést; az iskolák szenvedését, azokban egyes szakok miként kezelését s az ez adta sikert bőkezűen, a részletekkel s bizony nem haszon nélkül közié eddig s folytatja tna is. Ezek folytán azt hinnők, hogy e saját irányú lap semmit sem hagyott el, mit később — vagy azért, mert fontosb tények nincsenek, vagy azért, mert nem idös helyzetszerüek, — levén később ilyekké — ismét elővegyen. .. És aligha nem ugy van. Mert a fejlődés folyama fogalmánál fogva : ha máért mindent tettünk, eleget tettünk a napért, s holnap ezt ujra kezdvén, méltán neveztetünk az ujabb és ujabb eszmék s az azok által eszközlendő átalános haladás minden ujabb mozzanatai hü tolmácsának. De épen a mondottak után szabadjon hinnem, hogy ezen lap annyira érdekelt az emberi nem másik fele, e nőnem növelése iránt, mint volt s lesz bármely eddig szükséges s azért kötelességszerű tárgya iránt. . Miért nem volt eddig ? szabadjon arra a lap érdekében a következőkben megfelelnem. Azért, mert az egyházkormány lapátjait, — melyek alkotásuknál erősek, használatuk közben a viszonyok által megzajultak, — kelle eredeti épségükre, nemcsak használhatókká tatarozni. Ugy jártunk mi ezzel, mint az ősvilág szobordarabjaival a művész, ki kelle keresnünk a középtest mértékét, hogy a tagokat azok után idomítsuk ; s miként a szobron, ha ujra kiegészitteték, idővel csak a forrasztás észrevehető s csak ha okát fürkészszük, tudjuk meg, hogy ez el volt rombolva, ugy a történet fogja utódainknak is mondani — bár az is elfeledné — hogy minő rom volt egy időben ez a mi szoros értelemben vett itteni egyh. alkotmányunk. És miként az ujra kiegészített szoborban egy iskola hagyta hátra művészi tapintatát, emez helyreállított alkotmányban sem különben. Ezen egyh. alkotmány eredetiségeért küzdő iskola szellemiségénék lett tárháza a Prot. Egyh. és Isk. Lap. Azért, mert főbb iskoláink, honnan sugárzik szét — áldást, tényészetet adó napként tudomány, mely felhat az egekig és leszáll a mélységek fenekére; nevelés, mely az állatnak született embert minden teremtmények fölé, Istene után helyzi, azzal rokonitja; nemzetiség, mely múltjához hiven, de önállólag minden jót s szépet felvesz, de átdolgozik; halad fejlődése pályáján, de nem vegyül más elemmel, hanemha azonosíthatja; szabadság, mely minden földi jóllét, boldogság és elégedés teremtője; — ezen iskolák soká nem valának egyebek, mint az u. n. ipariskolák, hogy tanuljon az ember azokban annyit, mennyi mesterségéhez elég; tanulja ezt is azon nyelven, azon határok között, mint ezt azok akarják, kik elmondják reánk, hogy mi a nemzetekre saját nyelvünket tukmáljuk, mire pedig csak a germán elemnek van joga ; mivel a német nyelvet p. o. a horvát müveit ember csak ugy beszéli, mint nemzeti nyelvét. — Lélek, mely igazság után eped; szellem, mely korlátokat nem ismer: szív, mely a nemest karolja fel, maradjanak ismeretlen parlag földön, vagy képeztessenek a centralisatio átkos céljai szerint. Ez volt ama hydra, mely ellen feltámadt az emberben minden, a mi nemes. Földi s égi, sár és gyémánt közt könnyű a különböztetés. Igen ! De ezt nyilvánítani is kell. Ki merész eléggé leverni a biliricset a kézről, hogy megirattassék mindaz, mi tűzként emészti a velőt; letörni a závárt az ajkakról, hogy legyen szabad a szó? És mégis akadt vakmerő, nem egyes ember ugyan, de egyes eszközlésére s egyes egyén riszkirozásával. Ez volt az egy időre elnémult, de az idő teljességében, mintha csendességben erőt gyűjtött volna, hatalmasan kiáltó Prot. Egyh. s Isk. lap.