Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-28 / 30. szám

le egy reform, magyar templom alapja a szabadság vallásának vallói számára; egyszersmind ígérte, hogy a miben lehet, mindenben segedelmünkre leend. Ezután a tanitó felolvasta a templomépitésröl szóló miniszterialis engedélyt s a fundamentomba teendő okiratot oláhul. Ekkor énekelve mentünk s letettük a szegletkövet először a fÖ, azután a többi szegletekre, mely letételben a főispán, a városi praesidens s a többi oláh hivatalnokok is közremunkáltak. Körüljárván énekszóval a templomhelyet, én a főhelynél megálltam, imádkozván még egyszer Isten szent lelkét a megkezdett munkához s a letett alapköre. Megint énekeltünk egész buzgalommal s az éneket lelkünkbe zárva élő hangokul oszlánk el, hálát adva Istennek, hogy szent ünnepélyünk, melyhez hasonló Oláhországban nem volt, semmi véletlen által meg nem zavartatott, s hogy a magyar ref. anyaszentegyház diadalainak sugarai itt is fényleni kezdtenek. Letettük mindenek felett Istenünk segedelmével a templom alapját. Az épület kőtornyával együtt legkevesebb 600 aranyba kerül. Isten majd megsegít. En az erdélyi szent zsinaton vett pénzemet is ide fordítottam. S most nem merném, de majd ha készen leszünk, ha Isten éltemnek kedvez, akkor mondom meg, mennyivel kezdtük meg az építést. Ha Isten segit és lehet, még ez évben felépítjük a templomot, ha nem: csak jövő tavaszszal végezhetjük be. Segítsenek önök kedves testvéreim. Kövessenek el minden lehetőt. Buzgólkodásuk, melylyel megkezdtük az építést, bement a fundamentomba örök emlékezetül. Isten szent nevére, s a magyar nemzet szétszórt töredékeinek szellemi nemzeti gyarapítására kérek minden hazafit, hogy segéljenek a pitesli magyar templom felépítésében, dicsőségéül az evangyéliom és magyar nemzet szent honának! Bukarest, julius 4-kén 1861. Czelder Márton. GYÁSZHÍR. A magyar prot. egyházat súlyos csapás érte. SZTROMSZKY SÁMUEL, a dunáninneni evang. egyházkerületnek kitűnő érdemekben megőszült sokat szenvedett superintendense f. hó 20-kán, esti 9 órakor, 5 heti szenvedés után Pozsonyban meghalt. Bővebben a nagy elhunytról legközelebb. <) SZINTE SZAVAK A „RELIGIO" NAGYSZOMBATI TUDÓSÍTÓJÁNAK. A„Religio" 2-dik félévi folyamának juliusban kelt 2-dik számában „Egyházi tudósítások" rovat alatt egy levél közöltetik. Nagy-Szombatból, mely megérdemli, hogy mi protestánsok is elolvassuk, hogy megtudjuk belőle, miszerint a protestantismus az oka annak, hogy Magyarország nem oly dicső, milyen volt hajdan; — mert lám a mohácsi vész óta és igy a reformátionak e hazában elterjedése óta is egyre hanyatlott az ország a pártoskodás miatt, mit a reformátio hozott az azelőtt egyetértő, boldog, dicső nép közé. . . . De elmondom, hogy mikép keletkezett e levél. A „Házi Kincstár" 10-dik számában Mányoky Tamás ir valamit a 17-dik században történt üldöztetéséről a protestantismusnak. — A mit ir, azt Jurieu Péter „hugonotta minister" után irja. . .. A nagyszombati levelező olvasván a Házi Kincstárnak e számát — megbotránkozott azon Mányoki Jurieu féle cikknek közlésén, fiatal hevében tollat ragad és ir egy következő levelet: „Nagy-Szombat, jun. 23. Jól tudja azt minden józanon gondolkodó, hogy a protestantismus lényege a protestatio és tagadás, a positiv alapnak lerontása, és igy élete folytonos küzdés minden ellen, mi (főleg religio dolgában) létei, mi positiv alapon nyugszik, és igy küzdés főleg a katholicismus ellen, mely xar positiv intézmény; nem csudálkozom tehát, és nem is ütközöm meg azon, ha például a braunschweigi protestantismus a kath. egyház ellen bármely alakban is kikel, mert azt gondolom magamban, hogy beteg vallásfelekezetnek élete a kapcáskodás, a rombolás és egyenetlenkedés, azt gondolom magamban, hogy a hajótörés után a vizben fuldokló kaján szemmel nézi a nagyfontosságú deszkát, melyen társa uszik, s melytől ötr ha lehetne, csak örvendve fosztaná meg, azt gondolom magamban, hogy jóllehet a kath. egyház ellen emelt vádak már ezerszer cáfoltattak is meg; és igy csak azzal nyugtatom meg magamat, hogy a szegény protestantismus is élni akar stb." Még egy darabig tartó ily hangú beszélés után hozzá fog ahoz, a mi tulajdonkép célja volt — kimutatásába annak, hogy bolondság külföldi forráshoz folyamodni, mikor itt van a sok derék hazai kútfő! — mint „Lányi, Labsányi." Lássa ön édes barátom nagyszombati levelező — én nem lelkesülök fel a katholicismus ellen irt bevezetésre, mint ön a protestantismus ellen való általános kifakadásra, azért mert egy lap — mely protestáns nép számára van irva — közli a 17. században Leopold alatt történt sanyaruságait a protestantismusnak, ugy a mint azt Mányoki ur egy idegen nyelven irt munkában olvasta. Szabad legyen e cikk közlésének helyességét menteni ön megtámadása ellen. — Mi protestánsok soha nem bántjuk önöket a kegyelet érzésének nyilvánításában. A legnagyobb kímélettel vagyunk azon napok iránt is, miket nagy embereik tiszteletére, szentjeik emlékére ünnepelnek meg: viszonzásul engedjék meg kegyetek is nékünk, szegény élni akaró protestánsoknak, hogy nagy embereinkről mi is megemlékezhessünk olykor-olykor. . . Higyjék el önök nem kajánság, nem boszuállás kívánsága vezette a tollat, mely közié ama cikket. Hogy oly sötét lelkünk, midőn ama valóban sötét napokra száll vissza, az a dolog természetéből következik. Ne gondolják azonban kegyetek, hogy az a sötétség, mely