Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-07 / 27. szám

Faiszon is csak tek. Kund Vince uraság egyh.-me­gyei felügyelőnk egyedül lakik hitsorsosink közül. Végre megjött a kisded számú gyülekezet, azok tud­niillik, kikben él még a vallásuk iránti ragaszkodás, otthon ez egyszer csak a beteg, a könnyelmű, a hideglelkü, vallá­sával semmit nem gondoló, vagy ez örvendetes hirt nem tudó lutheránus ember maradhatott. Midőn láttuk, hogy nincs, kire tovább várakozni kelle­ne, meghuzattuk a helybeli kath. egyház harangjait s ennek kíséretében mentünk ama gyönyörű szép stylben épített imola felé, mely jó távolságban a kastélytól egy nagyszerű angol kertben, egy emelkedett helyen fekszik. Mondhatom, meglepő szép-e kis imola, melynek oltárán egy oly gyö­nyörű festett kép van, azt ábrázolva, a mint Jézus imádko­zik, hogy ez akárminö nagy templomban méltó helyet fog­lalna az oltár felett. Szép áldozat, Isten dicsőítésére ennyivel járulni. Mindjárt az imola ajtajánál vannak a lép­csők, melyeken az ember a sírboltba juthat, hol már egy pár tagja a t. Kund családnak hosszú álmát aluszsza. A mint az imaházba jutottunk a kisded gyülekezettel, ott levén a helybeli plébános is káplánjával együtt, azonnal elkezdte énekelni az i.-berényi tanitó vezérlete alatt né­hány berényi iskolásgyermek a kerületi énekeskönyv 601. sz. énekét 1—3-ig. Erre nagytisz t. Pongrácz Ferenc esperes buzgó imával felszentelé az imolát és a sírboltot. Aztán is­mét ének következett, mely után az alkalmi beszédet tiszt. Andorka János tartotta. Tárgya volt: Mikor szentelünk mi Istennek házat" Ennek befejezése után újra ének követke­zett, mely után t. Szalay Sándor véssei és igy faiszi lelkész is az oltár elejébe lépve, rövid beszédje után kiszolgáltatta az ur vacsoráját. Vége levén ennek, az éneklő kar, mely valóban dicséretet érdemel, Kölcsey hymnusát zengte el befejezésül. Vége levén az ünnepnek, azon uton és rendben, melyben kijöttünk, visszatértünk a kastélyba, hol egy fényes teremben azonnal esperességi gyűlésünket mégis tartottuk, nagytiszt. Pongrácz Ferenc esperes és tek. Kund Vince egyházmegyei felügyelő iker-elnökségök alatt. Jól esett ott látni azokat, kiket gyülésünkön ritkán láthatunk, de fájt nélkülözni s ott nem láthatni a halhatatlan Berzsenyi Dániel három fiait, kik ez egyszer nem menthetik magukat a tá­volság miatt, mert mi épen azért tartottuk célszerűnek gyű­lésünket ez évben Faiszon tartani, hogy közelebb le­hessünk azon urakhoz, kik e távolság miatt panaszkodnak, kiknek, ha mondjuk: miért nem jönek templomba, miért nem jönek gyűlésre ? azt felelik: hogyan menjünk oly messzire, hisz napok kellenek oda. Egyházmegyei t. felügyelőnk meleg szavakkal üdvözlé a gyűlést s örömét fej ezé ki a felet t, hogy az esperességi gyűlést saját házában tisztelheti. Mindenek előtt a mult évi egyházmegyei és egyházkerületi gyűlések jegyzökönyvei olvastattak fel. Azutná szót emelt t. Lájpczig Jónás Somogy­megye főügyésze némely lelkész azon hidegsége vagy könnyelműsége ellen miszerint valamint többször is, ugy ma is, a gyűlésről, nem tudni micsoda okoknál fogva, elma­radtak. Ezeket ö megrovandóknak nyilvánítja jegyzőköny­vileg, mert ma, mint mondá, nemcsak a gyűlésre jönni lett volna erkölcsi kötelességük, hanem egyúttal az imola fel­szentelésére is, mely annyival is örvendetesebb reánk nézve, mert ezen a vidéken azok számára, kik igy el­szórva laknak hitsorsosaink közül, itt e tájon még csak egy imola sem találtatott. A gyűlés ez indítványt elfogadta, sőt hozzá tétetett, hogy vétessenek kérdőre az elmaradni szo­kott és most is elmaradt lelkészek, elmaradásukért. Több időre adott tárgyat a gyámintézet. Egyházme­gyei bizottmány alakíttatott. Elnökül, t. Lájpczig Jónás pénztárnokul Andorka János, az egyházmegyei pénztárnok, választatott. A bizottmány tagja minden lelkész, azokon fölül t. Lehner János, Lájpczig István, Szabó János urak. A körlelkészek tudtára adták az esperességi gyűlés­nek az iskolák mibenlétét.. A pátrói tanitó felett elégedet­lenségüket nyilvánították. A gyűlés bizottmányt hüldött ki a dolog szorosabb megvizsgálása végett. Továbbá a tanítói értekezletek elnöke a mult évben tartott tanítói értekezlet jegyzökönyvét nyújtja át az esperességi gyűlésnek, több kérelmeit adván elö a tanítói karnak s tudomására juttatja a nt. esperességi gyűlésnek a tanítói kar könyvtára alaku­lását. Ezt az esperesség örvendetes tudomásul vette. E sorok irója inditványozá egy esperességi könyv­tár felállítását, mely összeolvasztassék a tanítói könyvtárral. Ez indítvány egyhangúlag el is fogadtatott. Minden lelkész tartozik e könyvtárra évenként 2 ftot fizetni, a tanitók pedig, mint azt magok elhatározták az értekezleten, 1 ft. A világi urak is felszólittassanak akár pénzbeli adományra, akár pedig könyvek ajándékozására. Szeretve tisztelt egy­házmegyei felügyelőnk e célra nekem 10 ftot adott át. Áldja meg e szives ajándékáért az Isten! A könyvtár Be­rényben leend. Könyvtárnok a berényi tanitó, ellenőr pedig a berényi lelkész leend. Hiszem, hogy nem sokára szép számú könyvekkel fog dicsekedhetni e könyvtár, mert tudjuk, hogy elvész a tudomány nélkül való nép. Jöttek elő még több tárgyak is, de helyszűke tekin­tetéből s igénytelen soraim hosszúsága miatt azt elhall­gatom. A gyűlés befejezése után a szives házi ur magyar étkekkel és italokkal terhelt gazdag asztala várt reánk és azokra is, kik a felszentelési ünnepélyen jelen voltak, úrra és szolgára, szegényre és gazdagra, férfiura és asszonyra. Szép felköszöntések mondattak a házi úrért, a mi kedves egyházmegyei felügyelőnkért t. Kund Vincéért és egyetlen fiáért Béláért. E sorok irója pedig berekesztésül szívesen óhajtja, hogy az azokban kifejezett szerencsekivánatok mind telje­süljenek is! U. i. A sz.-királyi lelkész t. Takács József testi bajok miatt, fülei meghibásodása következtében hivataláról lemondott, visszavonulásban akarja tölteni éveit. A tanítói értekezlet ez évben Ih.-Berényben maj. 21-kén tartatott. Elnöke az értekezletnek a véssei lelkész Sz. S., jegyzője Pammer János ih.-berényi tanitó. Pénztárnoka Simon István surdi tanító. Ertekezletünk a mult évben alakult. Sz. S.

Next

/
Thumbnails
Contents