Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-23 / 25. szám

secrétálni, s ugy küldeni a minisztréiumhoz. Az elfogult hivatalnokot csak nagy nehezen lehetett meggyőzni. De végre ez is meglett. Kalaráson csak egy ref. család van, s ez a Mester Edéé, ki legjobban sürgeté a moldva-oláhországi missió létesítését. Szintén legkedvesb óráim közé tartozik a nála pár napig való időzés, mely alatt, prédikáltam, urvacsoráját szolgáltattam a családnak, s nagyon szerény vallásos ünnepélyünk oly megnyugtatólag hatott a család tagjaira. Mester ur terjedelmes családjával már ide száműzte magát, egy örökül vásárolt szép telken egy jól rendezett kertje lévén: ebbe majd egy kápolnát építtet, imádkozandó abban családjával a régi patriarchák módja szerint. Mondtam, hogy^ha majd fölépül a kápolna, Isten engem megint odavivén, fölszentelem.—Addig is hagytam M. urnái egy ima-könyvet, prédikácios-könyvek küldését is igérve; 7—10 éves gyermekei számára, kiket maga tanít otthon, — Bukarestből küldtem könyveket, s mit lehet tennem addig is, mig a bujdosókhoz újra elvinném az evangyéliom szent forrását, gondoskodni rólok lelki szükségeik betöltéséről meg nem szűnhetek. Kalarásról Bukarestbe menvén, itt vettem a Sárospatakról küldött népiskolai könyvcsomagot, melyért Erdélyi János úrhoz még Ploeströl irtam volt. Fogadják a tisztelt küldök hozzájok küldendő köszönőlevelein vételéig is köszönetemet az elhagyatott evangyéliomi árvák nevében, kiknek én szükség szerint a könyveket ingyen, mint vettem, osztogatom ós osztogattatom. Bukarestből Pitestre siettem megtartani már másodszor a Húsvét innepeit. Aggódva vártak reámhiveim, kiknek kérőlevelöket már Bukarestben vettem volt, hogy hozzájok sietnék. Szegények! azt szeretnék, ha mindig velők lehetnék; megérkezésemen nagy örömük leve; a húsvéti szent ünnepet az oláhok által tartott időben tartám itt, délig és délután is prédikálván az ünnep napjaiban, nem feledvén ki hivatalos gondjaim közül a német evangyélikusokat sem, kiknek az ö nyelvökön prédikálni — nekik papjuk nem levén — az én papi kötelességem vala. Ünnep után Pitesten is felszenteltem a közös temetőt, mire a külön hitfelekezetü magyarság közt (élesztelvén bizonyosan a barát által is, ki nagy csodára a mi évek óta nem történt, tanitani jött, háromszor egybegyüjté pásztor nélküli nyája ifjait.) — némi szóváltás keletkezett. Én nem a szóváltáson, noha ez is kikerülhetetlen, de azon örültem, hogy itt is teljesült, a mit nekem egy római hitű mondott, talán akarata ellenére, — hogy mi olyanok vagyunk, minta zivatar, mely felkorbácsolja a bűzhödt tó vizeit is, s munkásságra késztjük azt, a mi mint Krisztus előtt az emberiség, a henyeség s erkölcsi restség álmaiban immár elveszendő vala. Igaz, hogy jajgatnak mindenütt a beteg tetemek, még Pesten is a református missió ellen. A kiáltás az irás szerint, Rámába azaz Oláhországba is elhatott s mig az én fülembe jött, keserves nyögéssé változék. Nagyon jó igy is; —de miután a jó pap holtig tanul, most már én is megtanultam azt, hogy nem beszélek el mindent, a mi az idegenekkel való érintkezésből származik, habár missiói leveleim érdekesittetnének vele és általa. Én tudom, hogy igy kell. A munka végére is kell valami számadásnak maradni. Nagyon örvendeztet s nem tudok elég hálát adni Istennek a részvétért, melyet sok esdeklésem után tapasztalok. Magyarországról öntől, kit én a missió pénztárnokául tettem, eddigelé négy izben 121 = száz huszonegy aranyat vettem, — mely itteni pénz szerint 14 húszas levén egy arany, 574 p. vagy 602 ft. 70 kr. o. é. *). és két húszas. Ebből azaz a 121 aranyból az eddigi utazás s némi magamra tett költés 30 arany; a ploesti egyházra tett költség 18 arany; Pitesten a templomépitési anyagokba fektettem 41 aranyat; Ploesten 6 aranyat tettem le azért, hogy ha egy bizonyos helyet templomfundusul megvehetünk, ez előpénzül adassék egy megbízottam által, hogy ha én itt nem lehetnék is a kellő időben, a helyet el ne szalaszuk. A 121-böl eddigelé tehát 95 aranyat adtam ki, a többi 26 arany nálam van, melyet is, hogy hová fordítok, megírni el nem mulasztom. Az adakozó tisztelt közönség, ugy hiszem egyébiránt, meg van győződve, hogy a lelki izzadás és esdeklés folytán nyert és nyerendő szent adomány minden kicsije általam Isten országa eszközeinek megszerzésére fordittatik. Pitesten a templomot, ha Isten segit, ez évben kell hogy fedél alá vegyük. Az anyagok egy része már meg van. Junius végén, ha Isten ugy akarja, leteszszük az alapot; s az eddigieken kivül ezen templom fölépithetésére még mintegy 150 arany szükségeltetik. Ploesten a helyet, mihelyt lehet és pénz jő, ha csak 120 arany is, (30 már van e célra) azonnal megveszem, mert itt késni nem lehet, ha a megkezdett munkát félben eldőlni engedni nem akarjuk. Most megint Ploesten vagyok, hol megint aggódva vártak, mert azt a hirt terjeszték elleneink, hogy utazásomban láncra vertek. Nagy öröm vala a gyülekezetben, hogy miitdez nem történt. —Sok mindenfélével akarjak tántoritgatni híveinket. Nekem magamnak még az a hír is jött fülembe , hogy miután az itteni római k. felekezetbeliek pápai gond alatt vannak, a pápa perbe fogott itteni működésemért. Szegény pápa! mit nem fognak reá, hiszen ki tehetné fel, hogy a római hagyomány szerint Péter örökös Piusa, miután a megmozdult politikai és szellemi élet hatalmával sem bir, ily kicsi személylyel bajlódnék, mint én. A pesti kiáltásra azaz a testestül és lelkestül pápai religiónak egy missiói levelem kikapkodott helyeire való nagyon szép megjegyzéseire most — nem is tartván azt reá érdemesnek — nem veszek időt, hogy feleljek I — Talán később majd télben, ha időm leend. Addig hadd vágja hiába a levegőt; az oly harcost, mint az övé, kineveti az élet és évangyéliomi világosodás, különben pedig minden tőlök jött rágalom borostyánkoszoru. Gróf Mikó Imre ur ö excellentiája igen szép levéllel köszönte meg s fogadta el a pitesti egyház főgondnoki hi*) Addig is, mig pontosan számolok mindenről, csak azt jegyzem meg, hogy a hallatlan agio miatt a 121 arany itt több mint 800 o. ftba került. Szerk.