Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-06-23 / 25. szám
melyik szerencsésebb ? Méltóztassanak e tényeket megmérlegelni, s azután szólni embertelenségről. Idézett tények az iránt is felvilágosítást nyújthatnak, mennyiben alkalmazható , B. ur egyik vádpontjának megállapítása végett, Idvevezitőnknek a jeruzsálemi templom ajtajában a gazdagok aranyainak, s a szegény fillérének pörzsölybe tevése látásakor mondott szava, mely szerint a szegény többet adott, mint a gazdagok, mert az mindenét oda adta, — s váljon „ellenkezik-e Jézus tanaival" a befizetési osztályzat szerinti segélynyerés? Igaz az, hogy a szegény fillére erkölcsileg értékesebb a pörzsölyben, mint a gazdag aranyai: de ezen értéket az önmegtagadás mérve határozza meg, melyet az áldozat igénybe vesz; már peclig a fönebb idézett ténveket szem előtt tartva, nehéz lenne az önmegtagadás fokozatait a lelkészi állomások osztályzata szerint megállapítani;—azonban itt nem is pusztán erkölcsi, hanem egyszersmind anyagi segélynyújtás a fődolog: minélfogva fogalomzavar nélkül alig kérdhetni, hogy a tanitvány lehet-e nagyobb mesterénél? Alaposabbnak látszik B. ur előadásában az ,,igaztalanság" vádja, mely szerint a világiak adakozásából is szaporodó tőke kamatait nem lehet igazságosan a gyámolra szorultak közt aránylag kiosztani. — De mondom, hogy csak „látszik"; mert az általa áttekintett gyámoldai tervben csak mint „remélt" jövedelemforrás említtetik meg a világiak kegyes adománya. S én nem merném állítani, hogyha az adományozó világiak adományuk kiosztásának föltételeit netalán magok szabnák meg, azokon a gyámolda tetszése szerint változtathasson; — ha pedig föltétlenül teendik alapítványukat: ugy hiszem, igazságosan lehet annak jövedelmét a gyámoldai alapszabályok értelmében kezelni. Volenti non fit ininria. Most már azon tisztelt lelkésztársaimhoz fordulok bizalmasan, kik a befizetések aránya szerinti segélyezésben nemcsak Jézus tanaival ellenkezést — világos kifejezésök szerint: keresztyéntelenséget — hanem „kereskedelmi üzletet44 is látnak. — Barátim, kedves atyámfiai a Krisztusban ! Ugyan mi kereskedelmi üzlet forog fen abban, ha valaki az övéiről, s főkép családjáról, másokat jogaikban nem károsítva, gondoskodni kiván? nem az lenne-e inkább keresztyéntelen kereskedelmi üzlet, ha valaki mások véres verítékére támaszkodva vágynék nyugdíjaztatni, s aratni ott is, a hol nem vetett ? Egyenlitsük ki az ellennézeteket. Én látok a régóta kínzott gyámoldai tervben egy pontot, melynél kezet fogva megegyezhetünk. Az mondatik, t. i. egyik §-ban, hogy „minden alsóbb osztálybeli lelkésznek szabadságában áll magát felsőbb osztályba soroztatni4 4 : módosítsuk ehhez, mely — meglehet — önök figyelmét eddig kikerülte, ama másik előző §-ot, melyben az mondatik, hogy „az intézet tagja tartozik lenni minden egyházmegyebeli lelkész az egyházközségek osztályzata szerint.4 4 Igy találkozhatni fog a gazdag és szegény, s mind a ketten egyenlőkép fognak osztozhatni a gyámolda jótékonyságában; mert nem gyülekezeti osztályzat, hanem az utódok sorsa javítására vonzó vágy fogja meghatározni a nyerendő segély arányát; — s igy, valamint egyfelől képtelenséggé válik még csak gondolatban is egyik papnét kisebbé tenni akarni a másiknál, ugy másfelől minden egyes lelkész s lelkésznő saját takarékosságra lesz ntalva, hogy a mit maga vet, azt remélje arathatni is. Gyámoldai intézetünknek sáfárkodásában csak az irgalmasság s igazság lehetnek irányadói egyesülten. S midőn az irgalmasság gyakoroltatik az által, hogy a tőkék folyó kamatainak bizonyos része mindig a jövő nemzedék javára tőkésittetik, — hogy befizetéseit senki sem követeli vissza, habár özvegyet s árvát nem hagyott legyen is, sőt mindenki szerencsésnek vallja magát, ha utódai a segélyt nélkülözhetik, s hogy egy tag sem véli magát a befizetési kötelezettség alól nőtlenség által is kivehetőnek: ennyi irgalmasság mellett az igazság is méltán igényelheti, hogy a ki mely mérvben kivánt családjáról gondoskodni, ugyanazon mérvben legyen arról gondoskodva. Utoljára pedig azt is mondjuk ki,hogy: gyámoldai intézetünk nevével magunkat annyira ámitani,mintha ez kizárólagosan „gyámintézet"akarna lenni, hibás altatás,—intézetünk a biztosítóintézetnek egyes ágazata. S nincs biztositó-intézet, mely kifizetéseinél a befizetési arányra nem ügyelne, — de olyan sincs, melynek pénzkezelése a mi gyámoldánkénál olcsóbba kerülne.—Elmondám. és ujabb *
