Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-06-23 / 25. szám
vádak nélkül nem fogom megnyitni számat. — A tatai reform, egyházvidékben. i. t. —— —'O*— — KÖNYVISMERTETÉS. E lapok legutóbbi számában egy cikk jelent meg Brassaitól, melyet, a bölcsészet ügyében irt közleményeimre vonatkozólag, világositó szóként intéz e lapok olvasóközönségéhez. A |Nem akarok én ezen cikknek pontonkénti taglalásába bocsátkozni. — Ha csak annyi volna benne, miszerint Brassai Sámuelnek, az erdélyi muzeum igazgatójának, ki az akadémiai tagságra is csak azért nem juthatott el, (a mint ezt ő maga szükségesnek látta itt elmondani), mivel egy akadémiai tudóst figyelmeztetett, hogy illőbb és hasznosabb volna az akadémia értesítőit olvasni, mint zongorát hangolni; — hogy neki, mint megközelithetlen nagyságnak derogál velem, ismeretlen ifjú emberrel polemizálni, ha e mellett csekélységemet még a valaminél — cikksorozatomat a semminél is kevesebbnek mondotta, — szóval megsértett büszkeségének érzetében akármiként fejezhette volna ki irányomban lenézését: akkor én Brassainak e cikkét bizonyosan minden szó nélkül hagyom, nem kerestem volna még csak azt sem, egyezik-e, vagy nem, az illedelem hangjával? magán hordja-e az ily igazságkeresés a socratesi s platói lélek tulajdonait? mióta vannak a tudományos világban személy- és aristokratikus előjogok ? honnan van különösen Brassainak e roppant kiváltsága ? De midőn „egy irodalmi hős" még mindazokkal sem éri be, hanem képes az elferdités és ráfogás használatára is vetemedni: már akkor még sem mulaszthatom el hallgatásommal azon kötelességet, hogy az ily — igaz néven itt meg sem nevezhető — eljárás ellen óvásomat ki ne jelentsem. Egyik cikkemben emiitettem volt, hogy Brassai urnák tetszett az eszmeelviséget pantheistico- fatalismus, vagy fatalistico-pantheismussal azonitani, csak hogy elmondhassa, miszerint az kirekeszti a személyes Istenség eszméjét, mely nélkül pedig mikép állhasson meg theologia, Peti József megfoghatja, de ő és azt hiszi, sok más józan eszű ember, vele együtt nem. És ezzel figyelmeztetni kivánta — ugy mondá ő — a theologiai tanintézetek növelvényeit, sőt ha rosz néven nem vennék, még elfogulatlan tanárait is. Miután kimutattam, hogy az eszmeelviségröl minden egyebet inkább el lehet mondani, csak azt nem, hogy mindent istenit és fatalismust tanit; és hogy ezen tárgyat minden összefüggés nélkül, erőnek erejével, mintegy üstökénél fogva húzta be Brassai a vitatkozásba: igenis azt mondtam : hogy „ez félig meddig olyan denunciálás, Cs ismét lejebb) denunciálás féle akar lenni." Ezen kifejezésből kapja ki Brassai a denunciálás szót, s már ö határozottan ugy adja vissza, hogy „én az ö észrevételét denunciationak bélyegzem." Elkezdi tehát magyarázni annak értelmét és jelentését, s nagy szánakozással sóhajt fel: óh Bábel! Erre nézve azt hiszem, elegendő volt egyszerűen idézni, miként fordult elő a kérdéses szó cikkemben. Hogy pedig okom volt magamat ekként fejezni ki, s Brassainak állítólagos figyelmeztetésében többet látni kritikai észrevételnél: erről mindenkit meg fog győzni „világosító szavának" utolsó része. Érintett cikkemben az eszmeelviség által vallott egységről levén szó, többek közt ez fordul elő: ,,az egység eszmei lény; egység nincs másutt, mint az észben. Azt nem ki- vagy megmutatni kell, hanem felfogni és kijelenteni. — Az egység felfogása reveláció, nyilatkozás. Ha elő nem bírjuk állítani az elmében, soha nem találjuk meg a tényekben stb." Itt tehát az egység felfogása mondatik revelacionak, s mint az összefüggésből világosan kiderül, egyenesen ez értelemben: az egység az öntudatnak közvetlen és eredeti ténye, melyet nem reflexió által lehet elérni, hanem mint szellemünkben nyilatkozó eredeti tudatot a priori birni. Neki megy megint Brassai e hely értelmének, s azt csavarja ki belőle, hogy ,,Peti ur kifogyván argumentumaiból, ahhoz folyamodott, miszerint a. Hegel philosophia, vagy szerinte „eszmeelviség" reveláció! Revelációnak messiásának kell lenni, — az eszmeelviség krisztusa tehát Hegel. Ennyi elferdités és elcsavarás (inert azt csak nem tehetem föl, hogy értetlenség volna) — illik-e, szabados-e „egy irodalmi hős"-nek ? Uram! én tisztelem önnek tudományosságát. De sem ez, sem gorombaságai nem rettentenek el, hogy a tudomány és igazság érdekében, s az ilyféle eljárások földerítésére, még ön ellen is, s annyiszor, a mennyiszer kell, szót és tollat ne emeljek. Ezeket kívántam csak megjegyezni. — Egyébként az egész ügyet nyugodtan bocsátom az olvasó közönség ítélete alá. Peti József. Ellenészrevétel. Szeberényi Lajos ur, imakönyvének bírálata egy állítása ellen felszólalván, állitásom lényegét igazolja. Azért is állításomat újra ide iktatni kötelességemnek tartom: A confirmdtioi imák logice nem sorozhatok az urvacsorai imák közé. Az alkalmi imák közt jobb helyet találhatnak. Mondom, logice, mert ha auctoritásokra hivatkozni szükségesnek tartatik, megtehetem azt is, még pedig sokkal inkább, mint Sz. ur „sine ira et studio." Láng Adolf. :
