Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-09 / 23. szám

Ezek után a chartára semmi szóm, kivéve annak 7-ik pontját, mely a lelkészt a gondnokkal fizetteti, hogy igy a lelkész a hallgatósággal „csak egyedül hivatalosan találkozhasson," mert — mint mondatik — ez ügy szül végetlen kellemetlenséget, s mert cikkiró atyafi nem képzel papot, ki szót ne emeljen a szivtelen fizetés miatt, s ha emelt: vége azonnal nyugalmának s nem ritkán hivatalos becsületének is (492. 1.). Ez állitások kővetkező elvekre vihetők vissza: a) a test — a világ—a fizetés ama leggyengébb oldal, melyről még a legcsendesebb vérű lelkész is megtámadható; — b) a lelkészi hivatás csak egyedül hivatalos találkozásra terjedjen ki lelkész s hallgatói közt; — c) őrizkednünk kell az elmulasztott kötelességérti szóemelésben, mert ez hivatalos becsületünk s nyugalmunk rovására történhetik. Hogy az élet visszaélései ily keresztyénietlen eszméket is sugalhatnak valakinek, az igen sajnálatos; — de egyszersmind föl is hiv az ily gondolkozásmód arra, hogy miután látjuk azt, hogy a fizetés-szedés oly kényes ügy s életbevágó kérdés: hagyjuk azt meg ezutánra is ngy, mint eddig volt. Alkalom leend ez, hogy a hallgatóival csak „hivatalosan" találkozni szerető lelkész máskor is kényszerüljön találkozni hiveivel. Iskola leend ez, melyben a „hivatalos becsületét" vesztő majd tán végre megtanulja, hogy az ily veszendő $ veszthető becsület helyett jobb a Jézus előtti örök kedvességre! törekvés. Gyakorló intézet leend ez, melyben hozzászokunk, hogy a jogért s igazságért lépten, nyomon háborúság vár reánk. Sarkantyú lesz ez, mely ösztönz, hogy a népnevelés ránk várakozó nagy müvét ne hanyagoljuk napról-napra, de nyuljunk hozzá szent buzgalommal, hogy ránk is jobb napok viradjanak. De tán a hűséges Jézusszolgának ártunk azzal, ha a hivek egyenkénties fizetését meg nem szüntetjük? Oh! ne féltsük azokat. Á hű szolga tudja azt, hogy e föld csak hálátlanságot terem s kereszttel jutalmazza Megváltóját is, s ő nem akar nagyobb lenni az ő Uránál; — tudja azt, hogy az igaz jutalom megadatik egykor neki, s e hit könnyűvé teszi a lelketlen befizetés terheit; — tudja, hogy az anyagi haszon sohasem fizetheti meg fáradozásait, azért ne vegyük el tőle az alkalmat, hogy legalább a keresztyén befizető szives készségéből származó lelkiörömet élvezhesse, — ne vegyük el tőle az alkalmat, melyben a képmutató farizeust, s a világfi sadduczeust a jóra intheti, s kötelességei teljesitésére buzdíthatja. Ne féltsük a hű szolgát, nem félti az hivatalos becsületét a miatt elveszteni, hogy a roszat jóra serkentse, mert tudja ő, hogy boldog, ki háborúságot szenved az igazságért, s ki ellen szidalmat s gonosz hazugságot mondanak a Jézusért. Könnyitsünk a népen! ez is egy foindoka a lelkészségek tagosítását tervező atyafinak, mert — a mint mondja — őt a világnak adózássali túlterhelt állapota pessimistává tevé, s az elszegényedés köznyomor lett az emberek közt (493. 1.). Furcsa pessimismus s különös materialis fogalom a nyomorról egy keresztyén lelkésznél, midőn ezt az adózás nagysága, s a szegénység által látja indokoltnak. Mintha bizony a szegénység és nyomorúság azonosok volnának. Láttam én már sok szegény napszámost, ki verejtékes fekete kenyere mellől is szánakozva néz aranytól halvány sok gazdagra, mert érzi és tudja : hogy az a nyomorult, ki lelkileg koldus, s leggazdagabb az: a ki megelégedett. De megengedve, hogy tulnagy az adózás s nagy a nyomor: azért a lelkészségeket kell tagositani? Oly veszedelmes segély, mely a túlterhelés miatt sülyedő hajóról legelőször is a kormánykereket vetné ki, mint terhet. Adjunk cserébe a fizetésért hallgatóinknak végetlenül drágább vagyont, adjunk nekik a túlterhelt állapotban az isteni gondviselésbeni teljes hitet s ama legdrágább kincset és fővigasztalást, a Jézust, s mi leendíink, kik a szegény népet gazdaggá tettük, mert tűrni tanitottuk s megelégedésre vezettük. Tegyük magunkat hiveinknél nélkülözhetlenné az által, hogy legyünk osztályosai a szenvedésben, barátai a fájdalomban, táma~ szai kétes körülmények közt s szószólói az igaztalansággal szemben . ... s a nép, melyet szivtelen befizetőnek tartunk, a jó barátot s hű pásztort megtanulja többre becsülni minden világi javaknál. Most legyen elég. A tanitókról most nem szólok , mert ugy odadobva — mint cikkiró atyafi tevé — e fontos kérdésben szólni nem akarok. A tanitók, vagyis inkább a népnevelés ügyére nézve nézeteimet , ha Isten éltet s