Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-09 / 23. szám

gának a szentírásból, vágyvavágy ő is egy ily Jézus szolgája után, kitől ő is megtanulhassa, hogyan kell az anyagi szükségben lelkileg gazdagnak lenni, — s örömest igér a lelki, a menynyei kincsek sáfárának anyagi vagyonából, s a megígért adományt nem tekinti terhes adózásnak, de végetlen előnyös cserének. S midőn az ily kis egyház lelkészt nyer, hogy válhat az a várvavárt lelkész ott oly teherré, hogy ezt maga is érezve, „tagosításra" gondol? — Ugy hogy a hívek benne csalatkoznak. A mit ezek a távolban az evangyéliom dicső képeiben, mint magasztost szemléltek; midőn az köztök megtestesül , lefoszlik arról a magasztos mez, s látnak egy hozzájuk még a gyarlóságokban is teljesen hasonló embert, ki e szerint példával vezető nem lehet; — látnak egy embert, ki bár hirdeti a fölfeszitett Jézust, azért nem tudja testét csak annyira is megfeszíteni, hogy az a világi javak után Evai mohósággal ne kapkodjon; — látnak egy embert, ki az isteni gondviselésről beszél s maga mégis aggodalommal kérdi • „mit egyem, mit igyam, mivel ruházkodjam?"; — látnak egy embert, ki az evangyéliomi szegény nő fillérével lelkesít a jótettekre, s maga a helyett, hogy keresztyénileg megbőjtölné, s örömmel nélkülözni tudná, inkább megkönyezi a domesticára adandó fillért; látnak egy embert, ki mig hirdeti, hogy ne szerezzetek itt kincset, hol a rozsda megemészti, hanem a mennyben, s hirdeti, hogy belső ékességgel ékesítsük magunkat: addig magát vagy nejét gyűrűkkel, karperecekkel s gyöngyökkel cicomázza; — látnak egy embert, ki mig hirdeti, hogy mindenekkel egyetértésben, szeretetben kell élnünk, sőt még ellenségeinknek is meg kell bocsátanunk: addig maga a vele érintkező tanítóval s honorátiorokkal (mert másokkal conversálni nem igen szokás) többször a legroszabb s botrányosabb ellenségeskedésben él; — szóval látnak egy embert, kinek nyelve legalább a szószékben Jézusé, de szive a világé. S mi ennek természetes következése? A csalódás kedvetlenséget szül, s a mit az egyiigyü nép előnyös cserének hitt bibliája után, azt a gyakorlatban hazug kenyérkeresetnek találja s teherré válik nyakán a lelkész, ki nem tudott Jézus szolgája, de akart jó fizetésű hivatalnok lenni, s ezt kezdi éreztetni is a lelkészszel, kiben aztán az ily tapasztalat megszüli a tagositási eszmét, melynek azon elv az alapja, hogy a szegényebb egyházaknak teher a lelkész. Fájdalom! az élet nyüzsg alkalmakkal, melyek ily tapasztalatra jogositnak, — de kérdem, ki ennek az oka? Az, hogy lelkésztársaink közt vannak olyanok még a jobbaknak tartottak közt is, kik az általok hirdetett biblia tanát igen eszményinek, abstractnak s az életben kiviketlennek találják, — de azért serkentenek mást ennek teljesítésére, mert hisz ezért fizettetünk. Pedig jól tudják, hogy mindenki csak azon tanácsot követi örömest és teljes hittel, mit a tanácsadónak nemcsak könyves szekrénye, de élete is mond. S ha a lelkipásztortól mást hall, meg mást lát hive, mi természetesb, minthogy tehernek találandja azt, ki a köményből is megkívánja (ha meg nem adja is) a dézsmát annak a Jézusnak nevében, kitől ö maga a világhoz pártolt már, s kinek ő tudományát hirdeti, a nélkül hogy Jakab apostol élő hitével hinné is azt. Innen van, hogy elleneink aztán sokszor méltán lobbantják szemünkre, hogy a „sola bibliáit a por közül azért rántottuk elő a XVI-dik században, hogy leveleit kitépve csak táblája maradjon meg kezünk között. Jézusban gazdaguljunk, ez a fő, s igyekezzünk gazdagítani non rnultos sed bene, — akkor nem jutand eszünkbe a hivek Jézusbani épületességének rovására emelni a lelkészi fizetést. Ha a lelkész a Jézus hű szolgája igyekszik lenni, nem foghatom fel, miként gyengülhet azon egyház, mely ily Jézushoz vezetni törekvő elemet minél többet óhajt magának szerezni? hisz az egy irányban működő erő annál jobban hat, minél többed magával van, — azonban, mert a tapasztalás mutat különböző irányú s igy egymást lerontó erőket is, ergo: kevesitsük a lelkészek számát. Beszél cikkiró atyánkfia a kényelemrőli lemondásról (487. 1.) s ezt az egyház által tartott fogatoni sétakocsizásban keresi. Jézusunk is beszélt lemondásról, mert ő tanitá, hogy nem lehet két urnák szolgálni, s ki Istennek akar szolgálni, annak a világról le kell mondani; — ő mondá az evangyéliomi gazdag ifjúnak: oszd szét javaidat a szegények közt, s ugy kövess *