Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-12 / 19. szám

tatnunk. Erzsébet suprematia-törvénye a koronának ad „such jurisdictions, privileges, superiorities and pre-eminenees, spiritul and ecclesiastical, as by any spiritual and ecclesiastical power or authority have heretofore been or may lawfully be exercised or used for tke visitation of the ecclesiastical state and persons, and for reformation, order and correction of the same and of all manner of errors, heresies, schisons, abuses, offences, contempts and other enormities.'4

Ez valóban nem puszta véd- s felügyelési jog. Épen azért, mivel az angol államfőnek olyan jogi állása van az egyházban, mely fogalmainkkal az egyházi szabadságról össze nem egyeztethető', azon nem kell megütköznünk, hogy e királyi jog parlamenti végzések általános alapján sarkallik („by authority of the pressent parliament" az emiitett törvényben), hogy angol egyház, miként nyomatékosan kifejezték, „az állam teremtménye1

*'* s parlamenti végzés által eltörölhető. Az államegyháznak itt is, mint mindenhol, kirí ferde állása. A kizárólagosságot, melyből az angol egyház kiindult, a katholikusok s többi protestánsok politikai egyenjogusitása folytán elveszité. Most is még nagy társadalmi hatalom mindenesetre, de a beiéletet az egyházban az állammal való összeköttetés sokfélekép gátolta. Volt idö, midőn az angol főegyház papsága keresztyén erény-, tudományosság- és hatályosságban messze utánok állt, a különböző prot. dissenter községek papjainak, midőn a magasb egyházi hivatalnokok hasonló vig életbe, az alsóbb papság pedig hasonló bárdolatlanságba volt sülyedve, minővel a reformátió előtt majdnem mindenhol találkozunk. A felekezeteskedésnek is megvannak rosz oldalai, mindazáltal a szabad Ítélet terén álló protestánsok vallástudata, az egyházélet tökéletesen szabad alakulásában látszik feltalálhatni legfőbb kinyomatát. Minő más veszélyekhez vezetett a szellemi lendület a főegyházban, már láttuk. Az angol egyház fölötti törvényhozó hatalom most is ugyanaz még, mely az Acts of suprematy és uniformity-t alkotta, s a 39. cikket az angol hitvallás kánonává tette. Ezzel sajátságosan vegyültek össze a Convocation-nak hajdani működései, melynek végzései azonban vagy kanonai kezdet óta csak a papokat kötelezték, nem egyszersmind a laicusokat. Azon ellenkezet a rómaikánoni és angol-normann mivolt között, mely az Ecclesiastical courts-okat mindig az angol közjogi törvényszékek alá rendeltekül tekinté, a Convocationt is alája rendelé a parlamentnek. — Anglia régóta két (Wales azelőtt saját külön érseki megyét képezett), t. i. yorki és canterburyi érsekségre osztatott, melyek közöl az utóbbi sokkal nagyobb s kezdet óta nevezetesebb. Minden érsekségben fenáll még de jure azon papi parlament, melyet Convocationnak neveznek. Valamint az angol parlamentnek, ugy a canterburyi Convocationnak is (a yorkinak csak egy) két háza van; a felsőházat az érseki megye főpapjai, az alsóházat a fődékánok, dékánok, minden székeskáptalan részére egy-egy képviselő s minden püspöki megye papságának részéről két-két képviselő (proctors) képezik. A Convocation még folyvást, még pedig a parlamenttel egyszerre, ugy hivatik egybe, hogy mindakét gyűlés megnyitása és elnapolása egyazon időben történik. De mialatt a parlament elvégre for the dispatch of business hivatik össze, a Convocation egybehivása mindig elnapolás céljából történik. Reformátió után az első száz év alatt adókivetést is elfogadtak a Convocationtól, de már akkor is szükségesnek tartották, hogy a zsinati végzeményt a parlament erősitse meg. Azon idő alatt a Convocation törvényhozólag is működött (igy péld. 1603-ban több kánont hozott); hanem az ellenszegülés, melylyel a Convocation (közönségesen csak a canterburyi, mely Londonban gyül össze, értetik, mert a yorki politikailag is csekély volt) az 1688-ki forradalom után az uj kormánynyal szembe szállt, 1717-ben oda vezetett, hogy a gyűlést többé már nem az ügyek elintézése végett, hanem csak pro forma hítták össze. Azóta olyan, vagy hasonló egyetemes egyházi gyűlésnek (nem kell felednünk, hogy a Convocation nem valódi országos zsinat, hanem a papi rendnek az adómegajánlás világi célja végett összegyülekezése volt) nélkülözése miatt a Convocation működésének visszaállítása többször inditványoztaték, mit néhány év előtt (1852-ben), Derby rövid ministeriuma alatt, hatályosabban sürgettek is, mint azelőtt; hanem maga ezen a főegyházi érdekeknek különben kedvező ministerium is ünnepélyesen nyilvánitá, hogy a Convocation valódi működésében szerencsétlenséget