Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-05 / 18. szám

Vict., c. 102, és 9. s 10. Vict., c. 59.). Mig az anglikán egyház imigy uralmát veszté az állam fölött, más jobb utakon sükerült uj társadalmi befolyást magának biztositania. Valamint a reformatio, s a veszély, melyet az hozott, hatalmas eró'sitésre ébreszté a kath. egyházat, azonképen a tetszés, melyre a mult század második felében egyes felekezetek , különösen a methodisták Wesley alatt, találtak, s melynek a kor szelleme szerint világi karhatalom megállajjodást többé nem parancsolhatott már, elvitázhatlan javulást hozott magába az anglikán egyházi életbe. De, a mint máskép nem is lehet, helyébe az egyházi közönyösségnek, mely a 18. század elején uralkodott, tulbuzgalom lépett, s a reformatiókori ellentétekre támaszkodva magában az egyház kebelében pártok alakultak. E tárgy az angol egyház jövőjére nézve oly fontos, sok oldalról annyira tanulságos , hogy pillanatig időzzünk mellette. Az egyik oldalon az úgynevezett evang. párt állott, melynek főtámpontja a cambridgei egyetem s tán leghiresb képviselője Wilberforce vala. Vele szemközt a főegyházi irány álla, mely többnyire Oxfordban újoncozott, s e két véglet közt a vitapontok mérsékelt felfogása törekvék érvényülni, melynek képviselőiül E-ugby Arnoldot és Whatelyt, dublini prot. érseket, nevezhetjük. Az evang., low churchnak is nevezett pártban puritán elemekre találunk. Az az egyházalkotmányban a püspöki tekintély korlátozását, s a laicusok bevonását akarja, dogmában szigorúan calvini, egyházi fegyelemben a presbyteri mintát óhajtja vissza. E miatt sabbatariusnak is nevezhetnők, mert az egész mozgalom a vasárnap jobb megünneplése ügyében tőle ered. A főegyházi irány mindezen pontban az ellenkezőtakarja. Neki a püspök közvetlen utóda az apostoloknak, magasan a közpapok fölött álló, s e szerint valamennyi egyház püspök nélkül nem igazi egyház. Dogmában félig lutheri, félig kath., s a cultusban és egyházi fegyelemben a római egyház vidorabb felfogását elébe teszi a sovány és komor puritanismusnak. Mind a két iránynyal a vitavágy és nyakasság azon foka közös, mely legnagyobb virágzásra csak theologiai tusákban fejlik ki, mialatt a mérsékelt irány azon kétségtelen tényből indul ki, hogy az anglikán egyház dogma- és cultusban nagy compromissumot képez s különféle irányoknak mindjárt kezdetben hatáskört kellene adnia. Első tekintetre is látjuk, hogy mindakét végletnek, az egyiknek a kath., a másiknak a presbyterián egyház tőszomszéda. Leghevesebben tört ki a harc, midőn az anglikán egyház a dissenterek és katholikusok emancipatiója folytán önmagára utaltnak látszék. Könyvek-és röpiratokban, püspöki padokról és szószékekről folyt a vita, melyben a nempapok is olyan részt vettek, minőt egyházi ügyekben még soha. Ezen időpontban történt, hogy Oxfordból Tracts forthe thimes név alatt egymással összefüggő röpiratok sora bocsáttatott közre, melyekben a főegyházi pártnak valamennyi tudtul adandó sajátságos nézete a legélesebben lőn kifejezve. Hat évig (1833—39.) nyugtaianiták e röpiratok az angol egyházat, mig végre a 90-dik szám a haragnak oly viharát idézte elő a mérsékeltek közt, hogy az oxfordi püspök kénytelen volt a röpiratok kibocsátását megszüntetni. Az itt első sorban említendő nevek : Pusey és Newman, mindketten kétségen kivül az anglikán egyház legfonto sabb tehetségeihez számitandók. Az egész irány .amattól puseita nevet kapott. Ha ezen iskola főtanait röviden össze kell állitanunk, azt találjuk, hogy a püspökök apostoli successiojának dogmáját a kath. egyház szellemében hirdeti. Ok csak egy kath. egyházat ismernek el, s valamennyi vallási egyletet annak ágai gyanánt tekintik, melyekben a püspökök ama felfogás szerint működnek. Honnan következik, hogy a reformátiót szerencsétlenségnek tartják, s a görög és kath. egyházak sokkal közelebb állnak hozzájok, mint a prot. hitvallások püspöki rend nélkül. rr Ok az angol egyházra nézve a hitvallás főhelyét a liturgiában, s azon rovat rendeleteiben keresik, hol a kath. cultus külsőségei némi reminiscentiákat hagytak hátra, nem keresik pedig a 39, cikkben, melyek sokkal határozottabban protestánsszerüek. A fülbegyónást s holtakért való közbenjárást, lényegesen dicséretesnek tartják, a szentek tisztelése s képimádás, szerintök szintén csak.a túlzás- és balmagyarázásnál fogva veszélyes, valamint az istentiszteletnél lehetőleg katholikuskodnak. A papi és világi rend közt élet különséget tesznek s ugy tartják, hogy vannak a dogmában tanok, melyek a laicusoktól való elvonulást követelnek, péld. az engesztelés tana. A