Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-28 / 17. szám

Nem! a szent zsinat visszalépést nem tehet, — azt a kor szelleme sem engedi — az haladand, és a szeretet kapcsánál fogva magával vonandja azokat is, kik netalán ellenkezőt akarnának. Abafája, április 15. 1861. Szabó Sámuel helv. hitv. lelkész. KÜLFÖLD. MISSIOl LEVELEK Dr. BALLAGI MÓRHOZ. VI. Ismét uj szálláson vagyok, s még ki sem pihentem íáradozásimat, hogy az emlékezet hűtlen ne lehessen, s a tapasztalat által felköltött érzemények lelkemből el ne mosódjanak: hacsak töredékesen is, feljegyzek egyet' és mást. — Ploesten, hol számos hiveink elhagyatottságán annyi lelki kint éreztem, azon valék, hogy mielőtt eltávoznám, mindent rendben hagyjak, nehogy hetekig tartó lelki verejtékezésem megsemmisüljön, s a nép vallásos életére ismét az előbbi szomorúság, elhagyatottság fátyola boruljon. Mennyi s mily egy ily pályán, mint az enyém, a tenni való: arról a kedves otthonban egy társunk is alig bir még csak tájékozással is. Kedves testvéreim ! ha még egyszer látandjuk egymást, a keserves kínjaitól megszabadult szent anya kebelén : kik nekem a távolban is kedvesek vagytok: csak akkor beszélhetek el mindent tinéktek. Mint hagytam Ploesten az iskolát, erről kell először is számolnom. A tanitó, kiről egy levelem nem kedvezöleg emlékezett: hogy keveset említsek , önvigyázatlansága miatt annyira jutott, hogy kórházba vitettük, s mint halálos beteget meg kellett áldoztatnom. Én, hogy távozásom után addig is, mig alkalmatos embert kapok, az iskola meg ne szűnjék, egy prot. német zongoratanitóval, ki magyarul irni, olvasni tud annyit, hogy a gyermekeket elvezetheté: ideiglenesen szerződtem; a tanításba beoktattam, s néhány nap tanított is ugy a hogy tudott. Azonban mi történik ? A halálos beteg tanitó fellábbadt, s eljön hozzám nagy töredelemmel; megtudván mindent, hogy az iskoláról intézkedve van: könyezve járt, kelt, nem tudva mit tegyen, ígért most mindent; s én pár nap engedve a bánat által szaggattatni lelkét, miután irást is adott biztosítékul, megbocsátottam neki, hisz Istenem, a megtéröt befogadni, a tetteit megbántnak s önmaga előtt is szégyenkedönek alkalmat adni a megjavulásra, ez is az én keresztyéni missionariusi kötelességem. Hogy minden jól legyen, bizonytalan időre hagytam meg mégis s bíztam reá mindent; azonban, ha jól viszi dolgait s hivatalának szenteli magát, feddhetetlen erkölcs és viselettel: ha állandósíthatom, azon az ő boldogságának eszközlése mellett, nekem lesz a legnagyobb örömöm, én az én ügybarátaimmal darab kenyeremet is megosztani kész lévén. Fizetésül a tanítónak lakáson és koszton felül, mely utóbbit a hívektől kértem, hónaponként négy aranyat biztosítottam oly formán, hogy ezért minden vasárnap reggel templomi szolgálatot is köteles végezni, mely célra hagytam neki egy imádságos-könyvet, a magamét, egy bibliát, s az Isten igéjének egy példányát felolvasni, ebből egyet-egyet vasárnaponként. A híveknek meg szivükre kötém, hogy a templomot visszajövetelemig is szorgalmasan gyakorolják. Mivel pedig az iskolaház, hol a templomozás is tartatik, csak az oláhok szent György napjáig van kivéve, tehát ugyan azt, mely alkalmatos külön álló épület, egy esztendőre kifogadtam 30 aranyért, elöpénzül adván két aranyat; s most már csak az a feladat, hogy a 30 arany felét honnan szerezzem. A tanítót is egy hónapra kielégítettem; s magam sem tudom, honnan áldotta meg Isten szegény erszényemet akkor, midőn Ploesten is, a hívektől semmit nem kértem és nem is adtak, kivévén két esketési stólát. A papi hivatalnál előfordulható minden teendőből kijutott a rész, még a házasfelek békéltetéséből is, mely egy nagyon botrányos eset miatt volt. Az egyházi élet rendbehozására, a mit bírtam, mindent megtettem; fizettem a fizetni valókat, de hogy jövőre a hivek magok is tegyenek magokért valamit, s én a missioi pénzből (eddig 14 aranyat kaptam Dr. Ballagi úrtól), ha jutand, templomépitésre többet fordíthassak, s még ebből helyet vehessek: egy ivet készítettem, a magok sorsát szívökre kötő élőbeszéddel, s azt az elöljáróság kezében hagytam, hogy arra írassák fel, kiki mit ajánl évenként az iskola és egyházi élet fentartására. Az elöljárókkal, noha nehezen, megkezdettem az aláírást, s most tapasztalám, hogy még a jobbak is nehezen vehetők a leikökért való áldozatra. De mégis meglett minden. Aggódtak távozásomon itteni hiveim is, s kértek már előbb a maradásra, de még másutt is lévén sok tenni való, mig a már nyilvános zűrzavaros idő teljesen beállana: a dolgot, mint lehetett, rendbe hozván egy időre, el kellett hagynom Ploestet. Meg kell említenem még, hogy ágostai testvéreinknek van egy papi szolgálatra is felhatalmazott német levitájok, kire bíztam a legszükségesebb alkalmakkali szolgálatot, t. i. beteg gyermek keresztelését, haldoklónak az uri szent vacsora feladását s temetést, ha papot kivannak, mindegyik szolgálatra, (német levén az ember) rövidke kész dolgozatot, a magamét hagyván neki. — Ágostai testvéreinktől vettem szót, hogy maradjak ott papjokul mindkét részről, ök megelégesznek német tudásommal is. Én nem ígérkeztem ; biztattam azonban őket, hogy egyben-másban, a miben lehet, segítségemet tőlük meg nem vonom, hiszen mi egy élő fának együvé nőtt galyja vagyunk. — Ekként mindeneket lehetőleg elvégezvén, s sajnáló híveimet a viszontlátással biztatva, nyugodt öntudattal jöttem tovább a nehéz pályán; ha nem fájdalmas érzés nélkül is, mert megvallom, hol lélekszakadásig munkálkodtam, nehéz vala otthagynom a helyet. Most Buzón vagyok. Itt csak néhány prot. lelket találtam esztendők ótai szomjazásában, talán elfeledésében is az Isten igéjének, s a vallásnak. Tegnap tartottam isteni szolgálatot nekik , mivel magyarok és németek voltak,, magyarul és németül. — Az uri szent vacsorát is kiszolgál-